Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet Párizsban keletkezett vers – Ady így vall Hatvany Lajosnak egy ezidőtájt írott levelében: „irigyellek fájdalmaidért, mert ezek fiatalok, szépek, daliások, mint a középkor lovagapródjai. Az enyeim vasorrú bábák, s bár még te is hamar nevetsz ki unva a régi fenyegetőzést, mely senkit se ijeszt meg, baj van. Érzéseiben élt és fölélt, becsületes embernél nem szeszély és véletlen, ha előre lármázik, s szinte elébe jajgat a maga elpusztulásának.” ([Párizs, 1910. jan. 5. előtt]; AEL III. 9.) Ez utóbbi gondolat a vers apologetikájaként is magyarázható. Ady Lajos beszél könyvében arról, hogy 1909 decemberében „újból akaratgyöngévé lett” Ady (109.). December–január folyamán Budapestről és Párizsból írt levelei betegségre, szomorúságra, jövőjével való elégedetlenségre panaszkodnak. „Ez a magyarországi pár hónap befűtött nekem nagyon, habár bizonyos fokig szükségem volt reá. Meghurcolt, beteggé tett s undorral töltött el magam, életem és céljaim iránt.” (Diósi Ödönnének, [Budapest, 1909. dec. 7.] „Se célom, se akaratom, se munkáőm, se látásom, se végem, se mám, se holnapom.” (Lukács Hugónak, [Párizs, 1909. dec. 30?, AEL II. 306.] A vers tematikájában és hangulati alaptónusában jelen lévő emocionális és gondolati elemek a tél végégig kitartanak, amint az Hatvany Lajosnak, bizalmas barátjának szóló vallomásában megfigyelhető: „Én nagyon szegény vagyok. És már harminckét éves. És nincs energiám s nincs vágyam a világot új szenzációkkal meglepni. Mentsen meg az Isten hasonló helyzettől.” (Hatvany Lajosnak. [Budapest 1910. márc. eleje]; AEL III. 47.) A költeményben hangsúlyosan megjelenő gyermektelenség gondolata – ahogy Király István igen találóan rámutatott – „kiváltképp alkalmas arra, hogy a kilátástalanság képi hordozójává váljék. Jelképes volt az, hogy Ibsen Rosmersholm-jától kezdve Móricz >Isten háta mögött c. regényén, García Lorca Yermá-ján át Albee Nem félünk a farkastól c. drámájáig annyi újkori mű érzékeltette gyermektelenséggel, gyermekhiánnyal az elsodort létet: a reménytelenséget, az utat tévesztést. S így volt ez Ady Endre esetében is. Olyan versek, mint A fiam bölcsőjénél; Ezvorász király sírirata; Az eljátszott öregség; Nagy sírkertet mérünk stb. jelezték, mennyire foglalkoztatta ekkoriban a költőt a gyermektelenség gondolata, mennyire foglakoztatta, hogy »mag nélkül halálra-szántan« élt (Virág-fohász virágok Urához).” (Király II. 277.) Az ifjúság/öregség/vénség oppozíciók több más versében is lényeges tematikai csomópontok (pl. 1908-ból az Én fiatal maradok, Morognak a vének, Álcás, vén valómmal). Földessy szerint a költemény haangja Pósa-bácsis, de „az »öregséghez« nagyon illik a régimódi-költői beszéd” (Földessy: Amt 171.). Irodalom Földessy: Amt 171.; Zelk Z.: „Az eljátszott öregség” Pénteki levél. Élet és Irodalom 1969. jan. 25. 4. sz. 2.; Király II. 277.