Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet Ady Párizsban írta az 1910. február 1-i Ny-számban közölt négy versét. Január 24-én a Ny szerkesztőségének küldött levelében így írt küldeményéről: „Kedves Barátaim, itt küldöm a verseket. Okvetlenül jöjjenek a legközelebbi számban. [...] A versek okvetlenül jöjjenek, ujra kérem. És Fenyő írja meg véleményét róluk ha lehet mindjárt.” (AEL III. 17.) Ugyanaznap egy Hatvanynak írt levélben is utal a négy versre: „Éppen most küldtem a Nyugatnak verseket.” (AEL III. 16.) Az 1910-es versbeli megírás kiváltója két üstökös érkezése. 1906-tól terjesztették képeit, fényképen pedig 1909 nyarának végén sikerült megörökíteni, szeptembertől folyamatosan tanulmányozták. A hagyományosan vészjóslónak, akár világvégét hozónak tekintett égitest jövetelét a közvélemény felfokozott hangulatban várta (l. erről Az egyenes csillag   jegyzetét). Szabad szemmel áprilistól lehetett látni, s különösen a csóváján való áthaladást, 1910. május 19-ét várták. Január 17-én viszont Dél-Afrikából egy másik, váratlanul föltűnő, szabad szemmel is látható üstököst – C/1910 A1, másként 1910 Nagy Januári Üstököse névvel – jelentettek. Már Bölöni György megfigyelte Adyról, hogy érdeklődött a csillagászat iránt: „mindig csak az ember vonzotta. Az ember és az ember. Se természet, se táj, se fa, se virág. De valami mégis: metafizikusan az ég, a fellegek, a hold, a csillagok. Ezekben tudott gyönyörködni és elbámészkodott titkaikon, mint a falusi emberek, mint egy őspogány.” (idézi Vezér 311.) Ady érzékenységét fokozta ekkori betegsége, vitái Diósi Ödönné Brüll Adéllal, valamint az, hogy januárban élesen összekülönbözött a Nyugattal. A Babits-szonettek közlése miatt kialakult összecsapásról l. a Senki élőnek ellensége   jegyzetét. Korai publicisztikájában már megtaláljuk A csodák esztendeje gondolati előzményét, a kozmikus jelenségek társadalmiakkal való rejtélyes összefüggéséről : „Az ember pedig még mindig álmélkodik. Az augusztusi éjszaka egén káprázatos ragyogású csillag támad. Vénusz elhalványul, megriad a Hold. A ragyogás egyre veszettebb. A veszett ragyogás delíriumában széthull a nagyszerű csoda. Három hatalmas fénycsatornán lezuhog, s eltűnik ez a sokaságos fény. Kemény, mély zöngésű szél támad hirtelen. Fent a magas bolton csillagtánc. Cikázva hullanak a kis fénybogarak. […] Nagy tengerszántó hajók süllyednek el. Folyók kicsapnak medreikből. Alagutakban megfulladnak ezerek. Orosz tiszti ujjak lekapcsolódnak a gyilkos fegyverről, s nem akarnak golyót küldeni dühöngő nihilisták csapatára… Íme a sok szenzáció közül néhány. És a legújabbak. Csaknem egy időben irtózatos orkán pusztítja Párizst, a föld szemefényét. Megmozdul a föld Zágráb alatt. Húsz-harminc helyen perzsel, pusztít a tűzvész. Leszakad a Szamoshíd. Az iszonyat lázálmai folynak valókként le Budapesten. És ma trópus lángoló levegőjét szívjuk lankadtan: holnap novemberi hidegben didergünk.” ( Lázban ég a világ. NN 1903. aug. 26.; AEÖPM IV. 87. sz. 152.) Vezér Erzsébet a költemény filozófiai magjait keresve a bergsoni teremtő időnek és a comte-i, spenceri pozitivizmus determinizmusának különös keverékét találja. (Vezér 312.) Király Hofmannstahl művével, Lord Chandos levelével rokonította a versben uralkodó értelmetlenség-érzetet, a világ darabokra hullottságának és csonkaságának gondolatát. Minderről bővebben l. az 1909-es Kocsi-út az éjszakában jegyzetét, AEÖV III. 537. Irodalom Földessy Gyula: Két Ady vers. Az Ady-kommentárokhoz. Ny 1921. máj. 1. 722–723.; Földessy: Amt 152–153.; EmlAE III. 322., 414.; Vezér 311–313.; Király II. 141., 228., 246.; Varga József: Az egyenes csillag, Új tükör 1985. dec. 15. 21.