Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet Ady nyomasztó heteket élt át Párizsban, talán ezen az ötödik útján volt a legnyugtalanabb. Hosszabb ideig még verset sem küldött a Ny-nak (l. A Szerelem eposzából   jegyzetét). Februárban tetőztek a bajok Brüll Adéllal, de a Diósi házaspár között is ellentétek támadtak. Adél és Ady között ezúttal Brüll Berta egy futó célzása kavart vihart, Kabos Ilonáról; Ady leveleiben keményen meg is feddte ezért Diósiné húgát. „Te ismered Adélt s mégis ok nélkül, hecc kedvéért nyílt lapon előhurcoltad a kis K. Ilonkát.” ([Párizs, 1910. febr. 18.], AEL III. 30.). Diósi Ödönt meg cserbenhagyta és húszezer frankkal megrövidítette egyik üzlettársa. „Itt most a legnagyobb bajok vannak, talán katasztrófa előtt állnak Adél és Dodó” ( Brüll Bertának. [Párizs, 1910. febr. 18.]; AEL III. 30.). „Adéllal nem tudom, mi lesz, őrülten ideges s Dodóval nagyon rosszul vannak ezidőszerint. Adél odaadta minden souját s most nincs reménye, hogy valamit is visszakapjon. Olyan, mint egy mérges pattanás, még ránézni se lehet.” ( Brüll Bertának. [Párizs, 1910. febr. 25.]; AEL III. 39.). Rossz közérzetéhez hozzájárultak ekkori ellentétei a Ny-tal, melyek közvetlen előzményéről l. a Senki élőnek ellensége   jegyzetét. December elején leadott novelláskötete még mindig nem jelent meg, s nem is jött ki novemberig. Fenyő febr. 12-i levelében jelezte, hogy tudomásukra jutott, hogy a Franklin kiadó Magyar Könyvtár sorozatában kihoznak egy füzetnyi válogatást a Vér és arany kötet anyagából. A kiadási jogokat birtokló Nyugat ezt megtiltotta. Hisz jól látta már egy évvel korábban Mikes Lajos: „arról szó sem lehet, – ezt is írd meg! – hogy a Vér és Arany-at kivonatolják. Hiszen így soha többé egy példányt a drágább kötetből el nem lehetne adni.” ( Mikes Lajos Ady Endrének, Budapest, 1909. márc. 23., AEL II. 169.) Ady próbálkozott Fenyő meggyőzésével, „mert pimaszul, sok előleggel fölrugtam őket” ( Fenyő Miksának, [Párizs, 1909. febr. 15.], AEL III. 28.), ám a válogatás végül nem jelent meg. Említsük meg, hogy januárban, február elején árvíz volt Párizsban: a csapásról Ady cikket írt a PN-nak ( Párizs szörnyű napjaiból. PN 1910. febr. 4.; AEÖPM X. 27–28.; 290), l. még a Páris menekül előlem jegyzetét. Mindez közrejátszhatott, hogy magányában „valaki” ismeretlenre vágyakozzék, hogy olyan verset írjon, melyben az áhított társ immár nem Brüll Adél, s a versbeli én közege a párizsi elhagyatottság. Ady február végén küldött verseit – köztük e verset is – Fenyő Miksa levélben bírálta meg. Véleményét Ady nemegyszer kérte, vélhetőleg adott rá, így érzékenyen érinthette a következő kritika: „Az ujabb küldemény vers mintha nem volna legjava Ady; kissé fáratt, ereszkedett szárnyú; ha nem is invita Minerva [Minerva akarata ellenére], de bizonynyal invita Ady írvák”. ( Fenyő Miksa Ady Endrének, Budapest, 1910. febr. 28., AEL III. 44.) Ady a következő szavakkal vágott vissza a bírálatra: „Mivel pedig Fenyő szigoru bírója volt legutolsó verseimnek, kötelességem nekem is megírni, hogy az utolsó Nyugat tébolyítóan hitvány – verseimmel egyetemben.” ( A Nyugat szerkesztőségének. [Párizs, 1910. márc. 5.]; AEL III. 49.) Tegyük hozzá: Ady ítélete felindult túlzás, hiszen ugyanennek a számnak szépirodalmi anyagában jelent meg Hatvany cikke: Magyar irodalom a külföld előtt, Babits „görögös” versei, köztük A Danaidák, Móricz Sárarany-ának második folytatása és Karinthy Martinovics c. verse. Irodalom Benedek II. 317–318.; Király II. 140., 171.; EmlAE III. 322.