Megjegyzések
Megjegyzések:
Keletkezéstörténet
A vers megszólítottja Kiss József (1843–1921), közismerten szűkmarkú (EmlAE
III. 241.), hívő zsidóként szakállas költő és lapszerkesztő, akinek
szépirodalmi lapja, A Hét éppen huszadik éve jelent meg. Az őt
„üdvözlő” ellen-óda hosszú, változatos érzelmi színképet mutató kapcsolat
hangsúlyos, de még nem utolsó szava. Ady polemikus verseitől elütő módon ebben nem
az indulati motiváltság a döntő, a szatírára jellemző dramatikus és retorikai
eszközöket irónia váltja fel. Ez a reflektált többértelműség abból származik, hogy
Ady Kiss Józsefet lírikusi és kritikai fejlődése szerint változóan ítélte meg
pályája során, korábban is, később is nemegyszer igen pozitívan. A kezdő költő
Versek c. kötetét 1899-ben névtelen cikkben becsülte meg Kiss
József folyóirata, A Hét, egy versrészletet közölt is tőle (l.:
AEÖV I. 195–196.). 1902. márc. 18-án Adynak jelent meg rajongó
hangú cikke egy Kiss József-versről a NN-ban (l.
A
naphoz, 1902. márc. 18.; AEÖPM III. 25.) Ezek után 1907-ben
élénkült meg Ady és Kiss József kapcsolata. November 2-án A Hét
szerkesztőjének írt levelében Ady hangot adott ugyan sértettségének, de rendszeres
munkatársul ajánlkozott A Hétnek (
Kiss
Józsefnek, [Budapest, 1907. nov. 2.]; AEL I. 236.). Kiss
József sokat idézett válaszlevelében nagyatyailag bizalmas, kissé korholó hangon
fogadta Ady jelentkezését (
Ady Endrének, Budapest, 1907. nov.
8.; AEL I. 237.), s ezután a folyóirat verseket és cikkeket is közölt
Adytól. (Versei közül a Csolnak a holt-tengeren [nov. 17.] és a
Harcos ember szíve [dec. 22.] jelent meg itt.) Ady nyilván
elégedett volt a „béküléssel”, de gyanakvása az idős, immár beérkezett
költő-szerkesztő iránt megmaradt. „Képzelje, ki fogok Kiss Józseffel békülni.
Olyan váratlanul kedves levelet írt (majd megmutatom), hogy megpróbálok vele
dolgozni. Ezt a levelet sok pourparler előzte meg. Én elszántam magam, hogy nem
engedek s egy goromba levelet írtam neki. Erre jött az ő levele.” – így ír
november 9-én Diósi Ödönnének ([Budapest, 1907. nov. 9.]; AEL I.
238.) November 11-én volt meg a találkozás: „Ma voltam Kiss Józsefnél. Ugy
fogadott, mint egy királyi herceget. Én azonban félek, hogy a vén gazemberrel két
héten belül összeveszek.” (
Brüll Adélnak, [Budapest, 1907.
nov. 11.]; AEL I. 238.) Ugyanily értelemben ad hírt Vészi Margitnak: „Az
öreg Kiss Józseffel (nem az én megalázkodásom árán) békültünk, de nem jósolom
kéthetesnek a barátságot.” ([Budapest, 1907. nov. 11.]; AEL I. 239.).
Még az év végén köszöntötte a negyven éves költői jubileumát ünneplő Kiss Józsefet
a Budapesti Napló december 15-i számában. Üdvözlő cikkében már
felbukkan a későbbi vers egyik fő motívuma: a korai véget megérző Adyban a hosszú,
sikeres életnek szóló rezignált, sorsszerű irigység: „Az én Jehovám, Istenem,
Krisztusom, Sorsom vagy mim, adna nékem negyven esztendőt – élni, tehát még
kilencet és valamit. Nem fog adni, holott csak annyi esztendőt kérek életnek,
amennyi óta Kiss József ezen a búzatermelő és kalásztalan Magyarországon verseket
ír.” (Kiss József; AEÖPM IX. 59. sz. 94.) A versben: „Adjon Isten
fele-forintot / Nekem s csupán fél-annyi évet”. A cikk azonban végig tiszteletadás
a megpróbáltatásokon, széles körű mellőzöttségen túljutott, népszerű költőnek.
Rövidesen azonban egy eset ismét szembeállította A Hét
szerkesztőjével. A lap 1907. december 29-i számában megjelent Kosztolányi bírálata
a Vér és arany-ról. Ady így számol be a történtekről Bíró Lajosnak:
„Hát te nem tudod a Kiss József dolgát? Az egész célja az volt, hogy ne rontsam el
a jubileum harmoniáját. Kosztolányival íratott a kötetemről s ráadásnak a
bírálatnak csak a lirizáló végét adta le. Erre olyan komisz lettem, amilyen csak
lehettem. Belemartam még a veseköveibe is szóval s üzenettel és otthagytam.”
(
Bíró Lajosnak, [Érmindszent, 1908. márc. 6.]; AEL II.
27.) Belia György a következő magyarázatot fűzi a levél e részletéhez:
„Kosztolányi bírálatának csak azt a változatát ismerjük, melyet A
Hét közölt. Ady magától Kosztolányitól szerezhette azt az értesülését,
hogy Kiss József nem a teljes szöveget közölte.” (AEl I. 439.,
megerősíti AEL II. 336.)
Az irodalmi viták megélénkülése idején, s különösen a Nyugat
indulásakor A Hét egyre nyíltabban a fiatal költőnemzedék ellen
hangolta olvasóit, legtöbbször a fölényes, zsurnalisztikus gúnyolódás modorában.
Az alaphangot Kiss József Időm lejárt... c. verse adta meg a lap
1909. december 25-i számában (XX. évf. 52. sz. 853.): a vers
beszélője valójában gőgösen félrelegyintette az emlegetett „ifjú titánokat”,
akiken ekkor már mindenki csak Adyt, Adyékat, a Nyugat íróit
érthette. A Hét
„Toll és tőr” c. rovata főként a „modernek” közszerepléseibe,
irodalmi estjeibe, matinéiba kötött bele, azon önnépszerűsítésbe, amelyet Hatvany
irodalompolitikának nevezett; a rovat 1909-es írásaiból l. például: Modern
írók vidéki köruton (XX. évf. 40. sz., okt. 3., 659–660.),
A költő-király (43. sz., okt. 24., 704.),
Iskola költőnők számára (44. sz., okt. 21., 722.) A
támadásoktól sértett Adyt valószínűleg az sem engesztelhette, hogy A Budapesti
Ujságirok Egyesülete 1909-ik évi almanachjában Kiss József meglepően mértéktartó
nyilatkozatot adott a „fiatal írókról”: nevet nem említett, s elismerte, hogy
igazi tehetségek vannak köztük. Az Írók az irodalomról c. körkérdés
többi válaszadói sokkal élesebb hangot ütöttek meg (Herczeg, Szabolcska, Lévay,
sőt Mikszáth).
1910 elején azután Hatvany lett a gúny céltáblája. A „Toll és tőr”
február 6-án A magyar irodalom berlini nagykövete címen élcelődik
Hatvany külföldi tevékenységén (6. sz., 86.): a glosszaíró Félix de
Gérando Mercure de France-beli cikkét hozza föl ellene, hogy
bizonyítsa: Nyugaton valójában „a mi nyugati mozgalmunkról azt tartják, hogy
éretlen és nevetséges”. (A francia cikkre egyébként, mely Hatvany A
szűz c. darabján kezdi a bírálatot, maga Ady válaszolt a
Mercure febr. 1-i számában). Márc. 13-án Hatvany egyik német
cikke felett tör pálcát A Hét, A Rundschau
szenzációja címmel (11. sz. 165.). Elsősorban azt veti
Hatvany szemére, hogy saját magát teszi meg az új irodalom védnökének,
fölfedezőjének, s nem vesz tudomást arról, hogy tíz-húsz évvel korábban A
Hét karolta föl az új irányzatokat. (A Hét múltjára
ugyanígy hivatkozott Kiss József, az említett Almanach-beli
cikkben). Az öreg szakálas keletkezéséhez ezek után különösen fontos adalék, hogy
A Hétnek ezekre a közleményeire éppen Hatvany hívta fel a
Párizsban levő Ady figyelmét: „Láttad a Hét és az Alkotmány
kirohanásait? Különben, itt küldöm.” – írja Adynak Berlinből ([1910. márc. 11.],
AEL III. 55.) Így indokolt a vers alkotáslélektani motivációja, a
polémia, a visszavágás gesztusa, melyet Ady egy megjegyzése is hitelesít:
„Ítéletetekre s gusztusotokra bízom, megjelenjék-e az Az öreg
szakálas c. vers. Én szeretném (a Nyugat is üthet néha,)
ha megjelenne.” (A Nyugat szerkesztőségének, [Párizs, 1910. ápr. 11.], AEL
III. 72.) Kiss Józsefnek az irodalmi csatározásokban játszott szerepére
utal a vers ötödik és hatodik strófája.
Nil (Dapsy Gizella) kétes hitelű visszaemlékezése szerint Ady már két évvel
korábban is használta Kiss Józsefre az „öreg szakállas” jelzőt (EmlAE IV.
456.).
Ady írásaiban egyként előfordul a szakáll és szakál szóalak is (utóbbira:
Álom egy Méhesről, 1906, Csók az ájulásig, 1908),
így nem tudni, az írásmód célzás óhajtott-e lenni az álságra. Mint az idézetekből
kitűnik, a kortársak egyszerűen a szakáll helyesírási változatának
tekintették.
Az idősebb költőtársat fölényesen lenéző, gúnyos óda rokonítható az előző évi
Üzenet Költőcske Mihálynak költeménnyel.
Magyarázat
A fordított Jakab apostol: Földessy így magyarázza: „Jakab apostol azt tanította,
hogy a hit cselekedetek nélkül holt, s az »öreg szakállas« [sic!] – az őt itt
bántani akaró Ady szerint – cselekedetek nélkül is hitt magában” (Földessy:
Amt 146.) Idézzük Jakab apostol levelének idevonatkozó szavait, a
revideálatlan Károli-fordításból, melyet Ady olvasott: „Mi haszna vagyon
Atyámfiai, ha valaki mondja, hogy hite vagyon, cselekedetei pedig nincsenek? avagy
megtarthatja-é azt az a hit?” (2.14.) „Azonképen a hit, ha cselekedetei nincsenek,
megholt őmagában.” (2.17.)
Jézus kiverte volna: a történetet János evangéliuma ekként meséli el az említett
fordításban. „Mert közel vala a Zsidóknak Húsvétjok. Felméne azért Jézus
Jérusálembe. És találá a templomban ökröknek, juhoknak és galamboknak árosit, és
pénzváltókat ott ülni. És kötélből ostort csinálván, kihajtotta mindeneket a
templomból, mind az ökröket, mind a juhokat, és a pénzváltóknak pénzeket elhinté,
és az asztalokat elfordítá. És a galambok árosinak monda: Vigyétek el ezeket
innét, ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárságnak házává.” (II.
13–16.)
slemil: a jiddis slemázl alakváltozata; jelentése: „peches ember, szerencsétlen
flótás”. Chamisso csodálatos elbeszélésének hőse, az árnyékát eladó Schlemil Péter
nevéből válik a szó közismertté. Hazánkban Ignotus 1891-ben megjelent verses
elbeszélése, A Slemil keservei gyökereztette meg a szót.
hozsánna: (Istent) dicsőítő ujjongás, örvendő ének.
Irodalom
Benedek II. 88–89.; Földessy: Amt 146.; Király I.
639., 652–653.; EmlAE III. 241., IV. 474–475.; Vezér
63.