Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A vers keletkezési körülményeiről lásd a Nyugat azonos számában megjelent, A sorsom ellopója   című versről írottakat. A vers az ott leírtak alapján ápr. 10. környékén született Párizsban. „Álom és ébrenlét határmezsgyéjén születhetett meg ez az irrealizáló, tudathasadásos, skizofrén vízió.” (Király II. 154.) Az én meghasadtsága rokonítja az ekkor írt A sorsom ellopója költeménnyel. Mitruly Miklós szerint valamilyen „hátborzongató hiedelemmesét” olvashatott valaha Ady, s a féléber állapotban látott valós bagoly idézhette fel a hasonlatot (Mitruly Miklós: Népköltészeti elemek és jellegzetességek Ady költészetében. Ethnographia, 2003. 217. Ady költészetének népmesei vonatkozásaira l. akár ezt a tanulmányt, 207–220., akár Király II. 552–553.). Több irodalomtörténész Edgar Allan Poe művészetével rokonította a költeményt (Tamás Attila: Varga xxx: Irodalom és emberi teljesség. Bp., 1973. 372–383.; Papp István Géza: Ady romantikus jellegű motívumainak változásáról. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum Tomus XXII., Szeged, 1986. 69.; Kenyeres 51.). A rém-mesék uhuja szorongás-szimbólum, így rokonítható a Harc a Nagyúrral (1905) , a Jó Csönd-herceg előtt (1906) vagy az Az ős Kaján (1907) versek világával. Az eltévedt, vergődő madár által felidéződő eltévedt élet megélésének okaira l. pl. a Valaki, valaki emleget   jegyzetét. „A vakon röpdöső, az ablakot szárnyival reménytelenül verdeső uhunak a képe – ha változott formában, ha változott állatnévvel is, de – a század egész művészetében ott élt. A végtelent érző, de rajta úrrá lenni nem tudó emberi elesettség jelképei lettek az állatszimbólumok. Kafka vergődő szörnyei éppúgy ide tartoztak, mint Paul Kleenek a világ rettenetébe bámuló szelíd őzikéi, Picasso riadt, nyerítő lovai, vagy József Attila megbúvó, félénk nyulai. Az egzisztenciális magány érzete hívta életre őket.” (Király II. 155–156.) Irodalom Bölöni 253.; Diószegi András: Ady, Csáth és a szecesszió. Kritika, 1965. 1. sz. 38.; Földessy: Amt 142.; Király II. 154–156., 553., 610.; Tamás Attila: Irodalom és emberi teljesség. Bp., 1973. 372–373.; Papp István Géza: Ady romantikus jellegű motívumainak változásáról. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum Tomus XXII., Szeged, 1986. 69.; Kenyeres 51.; Mitruly Miklós: Népköltészeti elemek és jellegzetességek Ady költészetében. Ethnographia, 2003. 217.