Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet 1910. június 26-án Érmindszentről, két nappal öccse házassága előtt küldte verseit Ady a Nyugat szerkesztőségének: „Kedves, jó barátaim, itt vannak a versek” (AEL III. 101.). Ez a levél cáfolja Ady Lajosné egyébként is meglepő visszaemlékezését, hogy e versek (még a Halk, bánatos szökés, Az én hadseregem) a házasságkötés napján íródtak volna meg (AL-né 38.). Ady januári olvasmányélménye után ekként fogalmazta meg szorongó Isten-keresésének állandó igényét: „Annyi religió, igazi Isten-vágy még nem élt az emberi civilizációban, mint ma. Borzasztóul szeretnők igazi alakjában meglelni az Istent s az írók természetesen még türelmetlenebbek és idegesebbek a keresésben, mint a filozófusok.” ( Az Isten az irodalomban. Ny. 1910. febr. 1.; AEÖPM X. 4. sz. 24–25.; bővebben l. a Hiszek hitetlenül Istenben   jegyzetét.) Vezér Erzsébet mutatott rá a Jób-párhuzamra: „a rettenetek megint alázatossá szelídítik hangját, mint Jóbét, akit ugyancsak »álmokkal és látásokkal háborít« meg isten.” (Vezér 296.) A versbéli beszédhelyzet az Ady által kitűnően ismert zsoltárok panaszához, dicsőítéséhez, Isten-kereséséhez is szervesen kapcsolódik, hogy csak néhány példát említsünk: „Mert én téged vártalak, Uram! te hallgass meg Uram én Istenem!” (Zsolt 38,16); „Kiáltok a magasságos Istenhez; az erős Istenhez, a ki elvégzi hozzám való jóajartját.” (Zsolt 57,3); „Mert az Úr felséges és rettenetes nagy Király mind az egész földön.” (Zsolt 47,3) A vers több képe ismerős Ady korábbi istenes költészetének születésétől, az 1908-as versek A Sion-hegy alatt ciklusától. Így a megnevezés hiánya („Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr, / Kihez mondottam sok imát? Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.”, A Sion-hegy alatt), az elfordulás utáni visszatérés (Krisztus-kereszt az erdőn, Egy régi Kálvin-templomban), a szemek kiemelése (Az Úr érkezése, Imádság háború után). A vers postázásáról l. Az Isten-kereső lárma   jegyzetét. Irodalom Hatvany II. 118–119.; AM I. 148.; Földessy Amt 136.; Vezér 296.; Király II. 388., 399–400.; Kovalovszky Miklós: Ady és a nevek. Magyar Nyelvőr. 1977. 3. sz. 298.