Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A vers megírását megelőző bő hónapban Ady kétszer is megtette oda–vissza a Budapest–Érmindszent utat. Miután május 17-én Párizsból megérkezett, leutazott, hogy fölkeresse családját, elsimítsa a valószínűleg hozomány-kérdésben a két család közt kirobbant vitát és meglátogassa leendő sógornőjét. Valószínűleg május 19-én indult haza, május 26-ára jött vissza. Egy hónapra rá már a június 27-i az esküvőre kellett leutaznia. „Utazott a megszokott vasúti vonalon, végig az Alföldön s vitte magával az ellepő gondokat, vitte felgyűlt közéleti idegességét. Mert a politikai csömör hónapjai voltak ezek: néhány héttel előbb került uralomra a Tisza István-féle Nemzeti Munkapárt [l. A civódó magyar   jegyzetét]. Ady – társaival ellentétben – azonnal látta, mi ennek a változásnak az igazi oka: a reakció megnőttével számolt. Vallottak erről – ha áttételesen is – lemondó, szomorú magyarság-versei, a Pimasz, szép arccal; Hajlongni emerre, amarra; A civódó magyar. Vigasztalannak látszott a költő előtt a magyar élet, vigasztalannak a magyarság jövője. S egybehangzott ezzel a belső szorító, szomorú érzéssel a külső valóság, a vonatablakból szemlélt reménytelen táj. Hisz Magyarország egyik legkietlenebb vidékén, a Szolnok–Kisújszállás–Karcag–Püspökladány közti fátlan, elhagyott síkon, szétszórt, magányos tanyaházak közt futott a vonat: ez az út vezetett Nagykárolyon át Érmindszent felé. S az elnyúló, kopár, szomorú tájban képi támaszt kapott a lélekben élő kilátástalanság” (Király II. 690.). A kiinduló kérpe emlékeztet még Kosztolányi Alföld verse („A gyorsvonat az Alföldön fut át”, „Az élet alszik, minden tűz aszal”, „Ez itt kelet. Hiába küzd nyugat.”, „A szörnyü harcok marcona vitézi / őrzik ma is a múltak csarnokit”), mely 1907-es első kötetében jelent meg. A vers keletkezésével kapcsolatban ld. még Az Isten-kereső lárma   jegyzetét. A költemény tobzódik Ady kedvelt motívumaiban. Ilyen az éj (pl. Halálba vivő vonatok, 1908, Bolond, halálos éj, Kocsi-út az éjszakában, 1909, Harc és Halál, Találkozás egy gépkocsival, A rém-mesék uhuja, 1910 első félévéből), az álom (pl. Egyedül a tengerrel, Fekete Hold éjszakáján, 1906, A grófi szérűn, 1907, Álmodik a Nyomor, Harcos Gyulai Pál, 1909, A fajok cirkuszában, 1910), a köd (pl. A Sion-hegy alatt, A Rotschildék palotája, 1908, Áldott, falusi köd, Hajó a ködben, 1909), a sírás (pl. Esze Tamás komája, Bujdosó kuruc rigmusa, Négy-öt magyar összehajol 1909-ből, A fajok cirkuszában, Pimasz, szép arccal 1910). Király István hívta fel a figyelmet arra, hogy az Ady által kedvelt vonat-versek közé tartozik e költemény (Király II. 690.). Akár A könnyek asszonya (1903), A Gare de L’Est-en (1905) s A Téli Magyarország (1907), a Halálba vivő vonatok (1908), Megint Páris felé (1909) című költeményekben, itt is vasúton utazik a költői én. Ezen kívül A magyar Ugaron (1905) c. versnek is szerves folytatása, kibővítve azzal a gondolattal, hogy az Alföld, „az Ugar” népét azonosítja a kilátástalan, reménytelen tájjal. „[A] rohanó világ-kultúra és a mozdulatlan, virágtalan, fát is utáló magyar síkság szembeállítása” (Benedek II. 266.) A gubbasztó kunyhókban lakó nyomor leírása összekapcsolható még A téli Magyarország ciklussal, az 1908-as Az öreg Kúnné versekkel. Formailag Ady kedvelt formai megoldása a zárójel, mely másutt is az apropót, a szituációt foglalta magába (pl. Szelíd, esti imádság, 1909, A márciusi Naphoz, 1910). Irodalom Benedek II. 266 – 267.; Földessy 36., 143. Vezér 308.; Király II. 83., 239., 516., 599., 686–687, 689–694.; Róbert Tímea Borbála: A versépítő zárójel. Literatura. 1985. 1–2. sz. 72.