Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet Valószínűleg még Budapesten írta Ady e versét. Az aug. 1-jei Ny.-ban két verse jelent meg: ez ésaz Elhagyott a félelem. Ehhez képest egy ráadásul bizonytalan datálású, a Nyugat szerkesztőségének írt levelünk van ekkorról: „Ma délután háromig egy verset s rövid cikket küldök.” [Budapest, 1910. júl. 26.?], AEL III. 103.) Lehetséges magyarázat, hogy a másik verset már korábban elküldte, de ez esetben sem tudjuk, hogy melyiket. Mindenesetre júl. 27-én reggel érkezett a Magas-Tátrába (Ady Endre, Ady Lajos és mások id. Kaizler Lászlónak, Matlárháza, 1910. júl. 27.; AEL III. 104.), ami magyarázatot adhat a délután három említésére. Kevéssé valószínű, hogy 27-i, vidéki postázással merte volna küldeni verseit, illetve hogy a testileg-idegileg fáradt, Diósiné 26-i őrjöngő szanatóriumi jelenete után a költő megérkezve és társasági életet élve rögvest versírásba fogjon. A Szegény, árva rigóim azon versek sorába tartozik, melyekben Ady megszemélyesíti, megeleveníti saját műveit (vö. pl. Özvegy legények tánca, 1906). Bár korábbi Ady-művekben nem szerepel rigó, számos versében rokonított különböző madarakat a költészettel. A Héja-nász az avaron (1905) héjája maga a költő, a Gémek az Olimpusz alatt (1906) gémei az ellenséges, régi típusú költők, a Megáradt a Tisza (1906) szép énekű madár-seregének sármány-madara búsan dalol, A néma madarak (1907) arany-tollas csodás griffjei az első szóba belehalnak, A fehér lótuszokban (1908) a lélek az arany-szárnyú mese-madarak érintésétől virágzik, a Seregély és galamb (1908) két madara a hajdani és a mai élet, végül A Jövendő fehérei (1909) versben is fehér, nagy-kuvik madarak dalolnak, s a drága élet jelképei. De rokonítható A Halál-tó fölött (1908), a Varjak, szent madarak (1909), A rém-mesék uhuja (1910) vagy akár Az elátkozott vitorla (1909) versekkel is. A vers egyik kifejezését – bamba hódolóim – Hatvany zokon vette Adytól. Talán tréfából, talán a duk-duk afférban elszenvedett sérelme után gyanakvó érzékenységgel olvashatta Ady megnyilatkozásait híveiről, barátairól. Ezúttal azonban valószínűleg nem volt oka rá, hogy a célzást magára értse. Mint Hatvany írja levelezésük jegyzetében, a „»bamba hódolóim« passzusára tettem egy elveszett levelezőlapon panaszosan szarkasztikus célzást.” (Hatvany I. 540.) Ady így válaszolt Hatvanynak: „Levelező lapodat nem veszem gyanunak, de föltétlenül játék a gyanuval. Hát én még egyszer beugrom a játékba. Az én bamba hódolóim azok voltak, akik nem értettek, csak a nevemet hallották sokszor s Nyugat-Ady-szám vételére s Ady-estélyre csődültek. Ma már ezeknek persze letárgyalt vagyok s szánva bánom, hogy ezeknek a hódolatára valamikor is reflektáltam.” ([Szentiványi-Csorba-tó, 1910. aug. 9. előtt], AEL III. 116.) Hatvany így válaszolt Adynak Budapestről augusztus 9-én: „Én Isten bizony tréfából írtam, a mit írtam és fáj, ha rosszul esik neked. Komolyabban, igazabban nem volt bennem semmi mellékgondolat, mint a néhai Dukk-Dukk írójában. Pedig azt is elhittem: egy szavadra. Hát te is hidd el nekem.” (AEL III. 116.) Az értetlenül is Adyért lelkesedő rajongók – akik kultikus tisztelete majd a 20-as években virágzott ki – ellenében írt, bő fél esztendővel korábbi verse a Kezdenek nyakukba venni (1909). Irodalom Benedek II. 40 – 41.; Földessy: Amt 132., 151.; Hatvany I. 540.; Király II. 291., 311.