Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet Tátrai nyaralása után Ady az augusztus végét (23–31.) Érmindszenten töltötte. Ezután Budapestre utazott, ahol feltehetőleg ez a vers is született. Több mint három hónap után, szept. 5-én ír ismét Diósiné Brüll Adélnak, másnap személyesen is fölkeresi. Veszekedésbe torkolló találkozásukat Révész örökítette meg: „Léda a Margitszigetre kívánkozott. Konflist vittünk, Adyval együtt kísértük Lédát. […] Még itt kocsikáztunk a magányos sétányokon, de ránk robogott a Város: emberek, esetek, amikről, akikről Léda kérdezősködött és Ady ingerülten válaszolgatott, szó szót ért, a féltékenység rőt fénye is megcikázott, Ady horkanva dacolt, Léda a hálátlanságát emlegette és a kedves konfliskocsi nyájas ölében, dinamitos szóharc robbant. Léda menten el akarta hagyni Adyt, a kocsit megállította és úgy kellett őt kérlelni, csittítani, hogy hazakísérhessük.” (RAöl 190.) Az előző őszön még csak szíve virágát, a Léda-szerelmet látta őszinek (Őszben a sziget), most már a szellemi, nemzeti pusztulást látja. A magyarság–(ló)–patkó-motívum az év elején írt Ezüst patkós paripáinkon versből ismerős. Ezzel aze gyszerre megjelent három vers mindegyikét végigkíséri a ló: „Mária, mennyei paripa” (A pócsi Mária), illetve „Előttünke gy holt magyar úr / Táltos lovon üget” (Gálás, vasárnapi nép). Nem egyszeri az indulatszók címbe emelése Adynál (l. az előző évből Tararrarom, hajh, tararrarom, Nézni fogunk, hejhajh). Irodalom Földessy: Amt 143.; Király II. 661.; Papp István Géza: „Legszebb csikónk…” Ady ló-lovas motívumának szimbólumértékéről. Ady Endre vonzásában, Szeged, 2007, 78..