Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet Brüll Adél Párizsban, Ady Pesten tartózkodik a mű megjelenésének idején. A vers alapmotivációja összefügg a Nem adom vissza című költeményről mondottakkal, válasz az asszony elhanyagoltságát panaszoló leveleire. Mindkét alkotás ugyanabban a Nyugat-számban jelent meg. Prózában a költő nov. 13-án így válaszol: „Most az a legfontosabb, hogy szabaduljak innen, hogy egy kicsi erőm legyen mielőbb szaladni Magához. Ugye, türelmesek és jók leszünk egymáshoz, hiszen betegek vagyunk mind a ketten s nem lehet tudni, milyen hamar vége lehet magának vagy nekem, vagy mind a kettőnknek. Igaz, hívő, szerető vágyakozással ajánlom föl Magának megint magamat. [...] Az én fenyegetett életem fölött Magán kívül senki sem rendelkezhet. Csak maga legyen türelmes, szerető jó.” ([Budapest], AEL III. 136.) A levélrészlet a kölcsönös hűségre szólít fel, s a benne megfogalmazott kérés lírai átirataként is olvasható a költemény. Természetesen a türelemre történő felhívás a versben sokkal összetettebb érzelmi hátteret árul el, mint ami a levélből kivehető. Kettejük kapcsolatának e válságperiódusában már erőteljesen érlelődik Adyban a szakítás gondolata. Nemcsak az e verssel együtt megjelent Nem adom vissza végső leltárra emlékeztető gesztusa mutatja ezt, de a jelen versben megfogalmazódó, a közös múltat összegző szándék, illetve szerelmük börtön-metaforája is. Így a költemény olyan művek előhangjának tekinthető, mint a Valaki útravált belőlünk (1913) és az Elbocsátó, szép üzenet (1913). Irodalom Benedek II. 228.; Földessy Amt 137.; Király II. 97., 183.