Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet Az Éj monológját tematizáló vers keletkezésének körülményeit keresve nem kielégítő az az alternatíva, melyet Földessy Gyula kínál: „Ady versei túlnyomó részben éjjel fogantak, sőt jórészt íródtak is. […] Neki az éjszaka háborítatlan csendje kellett az alkotáshoz, a tökéletes egyedüllét. Így került az Éjszakával életközösséges kapcsolatba.” (Földessy: Amt 142–143.) Az éjszakához való viszonyulásáról mindazonáltal több prózai művében is vall. Ezekből kiviláglik, hogy szinte menekült az éjszakába: „Engem nagy csalódások belekergettek az éjszakába. Minden napszaka ijesztő. De Budapesten a legszörnyűbb a nappal. Az emberek egymás hátát tapossák […] Egy nagy nyöszörgés a nappali Budapest élete. Szóval: én megszerettem az éjszakát [...]” ( Az este szomszédjai, BN 1906. febr. 10.; AEön 440.) Egyik novellájának hőse, Lőrinc, pedig „eljegyezte magát az éjszaka örökös vőlegényének.” ( Lőrinc és a nóta, BN 1906. febr. 2.; AEön 431.) Több más Ady-vershez hasonlóan ez a költemény is a romantikus líra motivikájából táplálkozik. Az éj képzete Vezér Erzsébet véleménye szerint valószínűleg a heinei Götterdämmerungból került át Ady szimbólumvilágába mégpedig Komjáthy Jenőnek, a költemény fordítójának, közvetítésével (Vezér 83.). Igen valószínű, hogy Vörösmarty drámai költeményében szereplő az Éj monológja is az ihlető források közé sorolandó. Talán a költői képzelet véletlen találkozása, mindazonáltal érdemes rámutatni, hogy Az Éj zsoltára feltűnő rokonságban áll Vörösmarty Éj monológja mellett –Victor Hugo La nuit! La nuit! La nuit! című versével. Az Éj mindkét esetben az elmúlás, a veszendőségtudat allegóriája. Emellett tematikai kapcsolatok (az éj és a zsoltár), szintaktikai hasonlóságok („Éj, Éj, Éjszaka”) is kimutathatók a két vers között. Így egy olvasati lehetőségként a romantika egyik meghatározó természeti jelképének rekontextualizációjaként is felfogható a költemény. A 19–20. sor „S aki egy kis életet kapott: / Bűnös” gondolata kötődik a vele együtt megjelent Utálnak, de csodálnak vershez (3–4. sor: „Így adtam magam […] Bűnre, világra”). Irodalom Benedek II. 243.; Grétsy László: Ady versmondatai. Irodalomtörténet. 1954. 3. sz. 316.; Földessy Amt 142–143.; Király II. 254.