Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet „Ady minden más magyar költőnél nagyobb költőművésznek tartotta Csokonait, így mondta, erősítgette előttem is.” – vallotta a jó barát Földessy Gyula (Földessy: Amt 173.), megerősítve ezzel A magyar Pimodánban maszk mögül valló Adyt: „Legrokonabbnak az összes volt és lehető magyar költők közül Csokonai Vitéz Mihályt érzem magamhoz” ( A magyar Pimodán, Ny 1908. jan. 1.–febr. 16.; AEÖPM IX. 102. sz. 159.). A rokonságérzet alapjául a következők szolgálhattak. 1. Csokonai mulatozási szokása, boros dalai. Ady prózájában „korhely Vitéz Mihály”-nak ( Új szent, NN 1901. nov. 22.; AEÖPM II2. 130. sz. 162.), a „»Csikósbőrös kulacs« poétája”-nak ( A tűzesővel fenyegetett Párizs, PN 1904. ápr. 29.; AEÖPM V. 18. sz. 43.) nevezi. „Csokonaiban, Csokonai egy-egy versében, babonásan megérzem azokat a szavakat, amelyek csak dőzsölés után pattanhattak ki egy lázas és meggyötört idegrendszer pörölymunkájából. Óh, ez nagy és titkos tudományom nekem: szavakon, agyakon, szellemességeken, régi embereken és írásokon is megérezni és megismerni a hajdani, elillant italmámort.” (A magyar Pimodán, i. h.) „Tudja isten, ha ma élnél, nem menekülnél-e ma is a csikóbőrös kulacshoz, amelytől a gondok csucsúlnak.” ( Csokonai Vitéz Mihály, BN 1905. máj. 21.; AEÖPM VI. 102. sz. 170.) 2. „Közös vonás Adyban és Csokonaiban az erotikumnak egyformán nagy szerepe költészetükben. A csók-képzet Csokonainál is olyan gyakori vers-motívum, mint Adynál.” – állapította meg Földessy ( Csokonai nyelvének és stílusának hatása legnagyobb költőinkre. Magyar Nyelvőr. 1951. 4. sz. 253.). 3. Csokonai bolyongását, vitáit a maga elleni támadásokkal, saját harcaival rokonította. „E sorok írója komolyan és becsületesen állítja: nagyon csodálkozik azon, hogy szegény Csokonai Vitéz Mihálytól el nem vitatták eleddig még a magyarságát is a hazafi-kritikusok.” ( Csokonai Vitéz Mihály, i. m., 169.) „Tragikus életsorsa is nagyon hozzátestvéresítette Adyhoz.” – vonta le a konvenciát Földessy (Földessy: Amt 173.). 4. Költőileg modern, újító költőnek, a nyelv mesterének érezte. „Ő dalolt, s mert lelke rengeteg gazdag és sokszínű volt: feszítgette, edzette, pótolta, díszítette, nőttette szegény magyar nyelvének iromba és szűk kereteit.” ( Csokonai Vitéz Mihály, i. m., 170.). „Balassa után az első magyar poétának s okvetlenül legelső modern magyarnak és magyar intellektuálisnak” ( A magyar Pimodán, i. m., 162.). „Csokonai nélkül bajosan kaptuk volna Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt, nem szólván az apróbb többiekről.” ( „A költői nyelv és Csokonai”, Ny 1910. okt. 16.; AEÖPM X. 37. sz. 100.). „Ady Csokonairól beszélve azt mondta egyszer előttem, hogy nála csodálta meg legjobban a költői látásnak eredeti magyar sajátosságát és nála vette észre a szó jelentésének izgalmas »feszítését«. Amit Ady Csokonainál a jelentés »feszítésének« nevezett, […] az alapjában nem más, mint a szokottnál jóval nagyobb távolság a kép és a képel díszített fogalom között.” – örökítette tovább Földessy (Csokonai nyelvének és stílusának hatása legnagyobb költőinkre, i. h.). 5. Mindezen túl véletlen életrajzi események is segítették a kötődés kialakulását, így Ady érettségi vizsgálatán magyar irodalom szóbeli tételként Csokonait kapta. A rokonságérzetből fakadóan Ady számos, rajongó hangvételű cikket írt Csokonairól (l. az előző bekezdésben idézettek), illetve 1908-ban verset írt költő-elődjéhez (Csokonai Vitéz Mihály). Nem esett hát nehezére teljesíteni Hatvany Lajos kérését, amikor az Csokonai-verset rendelt tőle. „Avval a váddal szemben, hogy a Nyugat gyökértelen, egy Csokonai-számot szerettem volna kiadni, amelyben kimutattam volna a Nyugat gyökereit. A Nyugat számára ástam ki a feledésből az Özvegy Karnyónét, és elő is adattam egy vígszínházi matinén. Ekkor írta Ady az én kérésemre a Vitéz Mihály ébresztése című remek versét. A matinénak óriási sikere volt.” – emlékezett vissza Hatvany (EmlAE III. 577.). A Csokonai iránt elkötelezett, meg nem valósuló Ny-számot tervező Hatvany kérése nélkül is illett volna verset küldenie. Azt megelőző Ny-felkérést ugyanis hárította. A vidéki felolvasások sikere utána 1910. dec. 10-én a folyóirat megtartotta első budapesti felolvasó-estélyét. A szülőfalujában tartózkodó, pont aznap kivágott fogtályogával küzdő költő nem utazott föl: „az arcom még ma is össze van dagadva. Így nem lehet publikum elé állni.” – magyarázkodott Fenyő Miksának ([1910. dec. 7.]; AEL III. 164.). A januárra tervezett második fölolvasást pedig nem tudta kívárni, jan. 23-án Párizsba utazott. A felolvasásból lett végül a Csokonai-matiné jan. 29-én, a Vígszínházban, ahol Az özvegy Karnyóné és két szeleburdiak vígjáték előadása előtti prólogusként Medgyaszay Vilma elszavalta Ady versét. Ady Párizsból is követni próbálta az előadás sikerét: „Hogy sikerült a Csokonai-matiné?” – érdeklődött Fenyőnél ([1911. jan. 30.]; AEL III. 200.), „örülök a Csokonai-matiné sikerének s ráadásul annak külön örülök, hogy te örülsz.” – írta Hatvanynak ([1911. febr. 3–4.?], AEL III. 203.). A színielőadás elé írt vers „minden versszaka át van szőve konkrét Csokonai-vonatkozásokkal és Csokonai-szavakkal, szólásokkal és idézetekkel.” (Földessy: Amt 173.), „stílusutánzó montázs” (Szabó Zoltán: Hagyomány és újítás a magyar szépírói stílus történetében. Korunk. 1975. 6. sz. 448.), ha úgy vesszük, a posztmodern irodalmat megelőlegező gesztus. A Csokonai-reminiszcenciákat legalaposabban Laczkó András gyűjtötte össze ( Ady és Csokonai. ItK. 1974. 4. sz. 467–476.) Ebből a távolibb átvételeket számba nem véve és részben kiegészítve hosszú sort állíthatunk össze a Csokonai-intertextusokból. 1. sor, „Főbusza”: „Fébus”, A víg poéta, Pindus; 2. sor, „gazdag pillangó-szárnyakat adott”: „Hímes pillangó, idvez légy! […] Ah! szárnyad eszembe juttatja / Psychét s az ő bánatjait […] Mikor lesz, hogy lelkem letévén / A testnek gyarló kérgeit”, A Pillangóhoz; 3–4. sor: „»szárnyatok bársonyára« / »Szedegessetek violaszagot«”: „szedegessetek / Violaszagot szárnyatok bársonyára”, Dafnis hajnalkor; 7. sor: „fényküllőzött fél magyar eget”:„Küllőzd meg a fél eget”, Főhadnagy Fazekas úrhoz; 8. sor: „elhagyhatták remények, Lillák”:„Kedv! remények! Lillák! - / Isten véletek!”, A reményhez; 10. sor: „dalolt, mikor már sipolt a melle”: „Te illetéd rózsás újjoddal / Mellyemnek rokkant bóltjait […] Kis lantom újra zengedez.”, Tüdőgyulladásomról; 12. sor: „lét-nem-léten töprengett sokat”: Szomorú hallgatók…, Győzedelmi pompák…, Az életnek hasznát…; 13. sor: „Pán”: többször, pl. Méltóságos gróf Festetics György Ő Nagyságára. Tegyük hozzá, a Pán–faun–szatír motívum egyébként is gyakori Ady költészetében: Vén falu dala, 1902, Vén faun üzente, Ha fejem lehajtom, Az utolsó mosoly, 1905, Thaiszok tavaszi ünnepe, Lázár a palota előtt, 1906.; 14–15. sor: „megleste a fürdöző lyányokat / Szomjas nyáron berkes patakpartról.”: „Ti pedig, szemeim, lesve vigyázzatok, / Mit akar ott a ti szép nimfátok? / Ni, ni, ruháit levette […] Az én Rozáliám fut amott! […] lebeg meztelen Évám édenén! […] Márvány combjai […] kies mellye […] De látjátok, már a patakba lépett”, A feredés; 16. sor: „Gyepedző sírján”: „Felvészem a lantot s gyepedző / Sirod előtt kesergve ülök.”, Dr. Főldi sírhalma felett; 16–19. sor.: „Hafiz / Sírján szűzekkel Ő tartata tort, / Zilálja csókos lyány rózsáit / S öntse víg ifju a tűz-buja bort”: „Légy idvez, óh, Hafiznak / Sírhalma, mellyben nyugszik / a rózsabokor alján / kelet édes énekese // Tölts bort, leányka, tölts bort”, A Hafiz sírhalma; 24 sor: „kellemek”: pl. „Kellemnek”, Az utólsó szerencsétlenség; 25. sor: „Gyepedző sírjából”: l. 16. sor; 27. sor: „»Egy hív magyarnak lantja« kacag, zokog”: „Lesz még az a kor, mellyben felettem is / Egy hív magyarnak lantja zokogni fog”, Dr. Főldi sírhalma felett; 26–28. sor: „Im, itt a kor már, melyben fölötte is […] Itt a tapsos, föltámasztó nap”: vö. „Majd talám a boldogabb időben / Fellelik sírhelyemet: […] Szent lesz tisztelt hamvamért.”, A tihanyi ekhóhoz; 31. sor: „»Mint lenge párák éjjeli csillaga«”: „Mint lenge párák éjjeli csillaga”, Az ember, a poézis első tárgya; 32. sor: „leve”: „halál-préda leve”, Mint foly a sebes víz…; ugyanakkor a fiatal Ady is használta cikkeiben, l. pl. Jogászélet, NN 1902. jan. 22.; AEÖPM II2. 167. sz. 206., Jókai és Hegedüs, NN 1902. okt. 11.; AEÖPM III. 113. sz. 152.); 35. sor: „finnyás népére Pest-Budának”: „elegy-belegy népek” „pénz-sipos fene Pestbe”, A pesti dicsőség; 36. sor: „»Kartács-világban« élünk”: „Azon igyekszik Festteticsünk, hogy e / Kartács-világban hív unokáitok / Ésszel s okossággal tanulják / Őrzeni érdemitek jutalmát.”, Méltóságos gróf Festetics György Ő Nagyságára; 38–40. sor: „S ha nem sokat segít Botond-bárd, […] S Bizáncz-kaput vág be”: „Híjjába vinnéd, rettenetes Botond! / Mennykőcsapású bárdodat a mai / Bizáncium várához, annak / Rézbe borult kapuját bevágni”, Méltóságos gróf Festetics György Ő Nagyságára; 41. sor: „»Mindig ’vitézek nemzete’ volt nevünk«”: „Mindég »vitézek nemzete« vólt nevünk / E két örökség jegyzi ki még ma is; / »Rettenthetetlen szív s serénység« / Nagyravaló fiait Lehelnek.”, A szív és serénység; Mindez kiegészül a 33. sor életrajzi utalásával („debreceni Nagyerdő”): Csokonai Debrecenben született, tanult s halt meg. A kollégiumból való kicsapásának is egyik ürügye volt, hogy a diákokat a Nagyerdőbe vitte ki. A verset rokonították még Ady tavasz, álom–virrasztás és Élet–Halál verseivel. Magyarázat Főbusz: Phoibosz görögül fényes, Apollón, a zene, költészet és művészet és a fény istenének jelzője. A régies-magyaros alak Csokonai korára játszik rá. Pán: A görög mitológia kecskelábú pásztoristene, a pánsíp névadója, énekel a nimfáknak. Lillák: Csokonai szerelmének, Vajda Juliannának múzsai neve, többes számban használja A Reményhez versében. sipolt a melle: Csokonai tüdőbajos volt, s végül tüdőgyulladásban halt meg 1805-ben. Hafiz: Háfiz XIV. sz.-i perzsa költő. A perzsául is tanuló Csokonai A Hafíz sírhalma címmel írt őt megidéző verset. Botond: Anonymus által megörökített apró termetű, erős hős a kalandozások korából. Bizánc 958-as ostroma alatt, egy párviadal elején bevágta volna bárdját a városkapuba, hatalmas rést vágva rajta. pátriárkák: A pátriárka görögül ősatya, az Ószövetségben Ábrahám, Izsák és Jákob a zsidóság pátriárkái. Irodalom Tompa József: Ady két kifejezése. Magyar Nyelv. 1949. 2. sz. 128.; Földessy Gyula: Csokonai nyelvének és stílusának hatása legnagyobb költőinkre. Magyar Nyelvőr. 1951. 4. sz. 253.; Kovalovszky Miklós: Robogj föl Láznak ifjú serege. Magyar Nyelvőr. 1962. 4. sz. 416.; Földessy: Amt 146., 173–174.; Vezér 305.; Király II. 350–351., 356., 611., 698., 700.; Laczkó András: Ady és Csokonai. ItK. 1974. 4. sz. 467–476.; Szabó Zoltán: Hagyomány és újítás a magyar szépírói stílus történetében. Korunk. 1975. 6. sz. 448.; EmlAE III. 412–413., 577., 583., IV. 130.