Megjegyzések:
Keletkezéstörténet
A vers születéséről vö. a
Seregesen sekik
jönnek
jegyzetét.
Rég katasztrófa, így a versben megidézett tűzvész esetén, a közösséget
figyelmeztetendő, megszólaltatták a harangokat.
Király István értelmezésében a vers a magányos élet, az egzisztenciális iszonyat
igenlése (Király II. 252., 253.). Ezt alátámasztja Ady párizsi
levelezése. A jan. végétől együtt töltött már majdnem két hónap után ismét úgy
vélte, szakítania kell Diósi Ödönné Brüll Adéllal. „Ez az utolsó, Párisban
töltött néhány hét igazolta, hogy három, ilyen rossz idegzetű lény, mint mi, nem
élhetünk együtt.” – tekintett vissza Diósi Ödönnek ([Párizs, 1911. márc. 25.?],
AEL III. 239.) Bőséggel hazaküldött panaszos leveleiben az
élettel való leszámolás hangulata ült meg. „Én ugy élek Párisban, mint egy
elkésett szeptemberi pillangó. Semmi sincs már. Jobb lett voilna lassubb
tempóban elvégezni életem posztulatumait. Most már nincs – semmi.”
(
Horvát Jánosnak. [Párizs, 1911. febr. 14.]; AEL
III. 213.) „Nem tudom, Párisban meddig maradok s innen hova megyek.
Se dolgozni, se élni nem tudok.” (
Kollányi Boldizsárnak.
[Párizs, 1911. febr. 18.]; AEL III. 215.)
A harang-motívumot szerepeltető versek közé sorolható. E szimbólum
összekapcsolódott már a hittel, templomi rítussal (
Egy párisi
hajnalon, 1904,
A Sion-hegy alatt,
Az Isten
balján, 1908,
A pócsi Mária, 1910), elmúlással
(
Temetés, 1898,
Sírni, sírni, sírni, 1906), az
egész élettel (
Cseng az élet, 1907), a falusi idillel
(
Itthon (Áldott kezeddel…), 1899,
El a
faluból, 1905,
Séta bölcső-helyem körül, 1909) vagy épp a
megidézett múlttal (
A Rákóczi vén harangja, 1898,
Három
Baudelaire-szonett, 1904, vö. még
Félreverik a
harangot, Sz. 1901. jan. 25.; AEÖPM I.
352.). Király találó megfigyelése szerint a harang, mint önstilizáció
jelenik meg. „Jelképpé változott a falusi emlék: az ember lett harang, ki
ösztönzött, hívott, másokért beszélt.”. (Király II. 302.) Így
megelőlegezi a jún-i
Rázd meg szívedet, illetve a szept.-i
Az Istenek viselőse verseket.
Irodalom
Földessy: Amt 178.; Király II. 252., 253., 302.
Bibliográfiai adatok