Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A márc. eleje óta ismételten betegeskedő Ady ápr. 8. és 23. közt Érmindszenten pihen. „Olyan szomoruan akaratlan s tehetetlen voltam […] többnyire feküdtem. Nagy erőfeszitéssel a »Nyugat«-nak irtam valamit, mert már megtébolyodtan félig a nyugtalanságtól, hogy vége, nem tudok semmit.” – írta Brüll Adélnak 1911. ápr. 28-án. ([Budapest], AEL III. 249.) Valószínű, hogy a Vén, bolond úr is közöttük volt, vagyis érmindszenti születésű. A máj. 1-i számban is megjelenik ugyan két Ady-vers a Ny-ban, ám ezeket már valószínűen Pesten írta. A Vén, bolond úr, az Én, szegény Magam és az Óh, életek élete megjelenése után Hatvany sietve gratulált Adynak: „Verseid túlvilági szépek. A teteje.” ([Budapest, 1911. ápr. 19]; AEL II. 248.). A „vén bolond úr” is az olyan negatív önstilizációk közé tartozik, melyek 1908 után szaporodtak meg Ady költészetében, mindazonáltal már korábban is elő-előfordultak. Ilyen a Vén faun dala koldusa (1902), az „Öreg csont” (Várás a Tavasz-kunyhóban, 1907), az „öreg temető-szolga” (Várom a másikat, 1908), a „rokkant, öreg bajnok” (Az ifjú Rajnánál), a „A vén komornyik” vagy a „rossz, vén fiu” (Dudorászó, régi nóta, 1909). Az élőhalottságra legutóbb l. A Tűz márciusa verset. Irodalom Földessy: Amt. 159.; Király II. 268.; Papp István Géza: „Legszebb csikónk…” Ady ló-lovas motívumának szimbólumértékéről. Ady Endre vonzásában, Szeged, 2007, 78.