Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A VÚ-ban megjelent versek datálási nehézségeiről l. Az idegen arcok   jegyzetét. Ezt támasztja alá Schöpflin Aladár versre vonatkozó levele. „Van nálam még egy kiadatlan versed: A távoli szekerek. Nem tudom kiadni, mert az elején egy szót nem bírok elolvasni. Az első strófa második sorának utolsó szavát. […] Kérlek, egészítsd ki és írd meg. Ha akadna egy-két új versed, örülnék neki.” ( Ady Endrének. Budapest, 1911. febr. 19.?; AEL III. 219.) Ady akár febr.-ban, akár márc. elején (vö. AEL III.501. a levél keltezési kérdéséről) válaszolt, a vers végül a VÚ ápr. 30-i számában jelent meg. Tekintve, hogy mint Az idegen arcok kapcsán idéztük, Ady verseiből nem egyet küldött Schöpflin számára, illetve, hogy az előző nyáron Ady a Csorba-tóról is ígért verseket (l. Az elsötétült utcán   jegyzetét), valószínűsíthető, hogy a verset a jan. 22-én publikált A békés eltávozás verssel együtt küldte. Ezek szerint a költemény még 1910-ben keletkezhetett. Ady Lajos a következőket fűzi a vers keletkezéséhez: „Egyik érmindszenti útja alkalmával nem tudott Nagykárolyban kocsit szerezni késő este, s így ott kellett meghálnia egyik vendéglőben. Vasárnap éjjel volt ez, s a hétfői vásárra bezörgő »messzi szekerek« lármája nem hagyta egész éjjel aludni.” (AM II. 189.; Földessy kommentárja: „megjegyezzük, hogy Ady a kocsik lármája nélkül sem tudott aludni”, Földessy: Amt 161.) Ady 1910. nov. 17-én utazott Érmindszentre, de ez csütörtöki nap volt. Ha Ady Lajos vasárnap-említésétől eltekintünk, eme dátum dec. 29.-i Pestre visszatérése közti időzés szülőfalujában alkalmasnak tűnik a két vers megírására. A versbeli „távoli szekerek” tehát a nagykárolyi hetivásárra igyekeztek („Városba tartnak adni, venni”). Hetey Zoltán Ady nagykárolyi diákéveiről szólva beszámol a hétfőnként tartott hetivásárokról, melyekre a 18 km távolságban fekvő Érmindszentről is szekereztek a gazdák. „Ady Lőrinc bácsiéknak minden hétfőn be kellett jönniök Nagykárolyba egy kis gabonával, káposztával, almával, szilvával és más földi jókkal.” A kisdiák Ady pedig, ha tehette, „kiment a piacra szülei elé és megkereste a »Cifrasor« közelében álldogáló szekerüket. Ilyenkor nagy örömet szerzett neki az, hogy apja szekerén jöhetett haza lakására.” (Hetey 9., 48–49.) Hasonlóképpen idézi föl a nagykárolyi éveknek ezt az emlékét maga Ady Lajos: „...nekünk, s az egész szilágymegyei Érmelléknek Nagykároly jelentette a várost, hova a hétfői hetivásár napján százával mennek a belső-Szilágyság gyümölcsöt, hagymát vivő ekhós-kordéi csengős, aprótermetű mokány-lovaikkal, aztán az érmelléki magyarok menydörgésszerű robajjal járó vastengelyű szekerei, a közjegyzők és református papok rázós és zörgő bricskái, valamint a birtokos urak puhán robogó »féderes« hintói. Nincs olyan hétfő, hogy a kis diák, bolyongván a hatalmas piactéren, ismerősökre, falubeliekre és rokonokra ne talált volna” (AL 22.). Földessy hozzáteszi Ady Lajos adalékaihoz, hogy „egy, Ady fülébe annak idején nagyon belemuzsikáló szép Kosztolányi-vers visszhangja is egyúttal. Kosztolányinak ez a költeménye a Budapesti Napló 1907 márc. 31-i számában jelent meg. A fiatal Kosztolányi verse már akkor feltűnhetett Adynak, aki ekkor a Budapesti napló legbuzgóbb munkatársa volt s minden valószínűség szerint akkor is huzamosan megállott e vers mellett, amikor Kosztolányi Négy fal között c. kötetéről nagyon elsimerő sé kitüntető bírálatot írt ugyancsak a Budapesti Naplóba. […]. Mindkét költemény »sejtelmes-rejtelmes« hangulatában, maradozó menetében, az egy rímnek végighúzódásában s ugyanannak a szónak-fogalomnak kísérteties rímeltetésében is nyilvánvaló a művészi eljárás rokonsága.” (AM II. 190–191., vö: Földessy: Amt 161.) Kosztolányi verse a Szekerek a holdfényben. 1., 2. és záró, 5. strófája ( Kosztolányi Dezső összes versei. Bp., 1997. 75–76.) A hold motívumáról Ady költésszetében l. a Nyárdélutáni Hold Rómában   vers jegyzetét. Magyarázat verett: A vert út, melyet Adynál itt „verett” alakban találunk, döngöléssel, taposással vagy pusztán a rajta való közlekedéssel járhatóvá tett út. Irodalom AM II. 189., 190–191.; Földessy: Amt 161.; Király II. 140., 241.