Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A vers Ady politikai költészetének egyik alkalmi darabja. Ő maga nem sorolta ugyan kötetbe, de forradalmi hangvétele sokban rokonítható olyan alkotásokkal, mint A márciusi Naphoz (1910) vagy A Tűz márciusa (1911). A Népszavában jelent meg, amely lap köztudottan a munkásréteg orgánuma volt. A vers a „népét elnyomó urak” (Földessy: Amt 303.) ellen szól, s a tavaszt sok egyéb Ady-vershez hasonlóan újra a forradalmi, a lázadó ember évszakaként értelmezi (vö. pl. Bús Ahasvérok Májusa (1909), A március Naphoz, A Tűz márciusa). A társadalom elnyomott rétegei feletti uralom birtoklóit „Werbőczi fajá”-val azonosítja a költő. Eme jelképszerű gyűjtőfogalom használata egyébként nem előzmény nélküli Ady életművében. A BN 1907. okt. 8-i számában Werbőczi és az ő népe címmel olyan vitairatot publikál, amely világosan körvonalazza, mit is ért Ady e terminus alatt. „Az úri, haladó Magyarországnak – írja – méltó prófétája volt ő, Werbőczi István. Pártvezérnek, diplomatának, palatinusnak, bírónak, tudósnak és szónoknak egyformán magyar. Ha föl lehetne támasztani, át lehetne hozni a mi korszakunkba. Amitől az isten mentsen meg bennünket, mert esze, ravaszsága s faló kedve a mai kis werbőcziek összeadott eszénél, ravaszságánál és faló kedvénél is nagyobb volt. Züllöttebb volt akkor az ország még mai züllöttségénél is. Werbőczi alkalmas időben született, kegyetlen tudatossággal emelkedett. Becsapott mindenkit s nem volt pör vagy kár, ami ne őt gazdagította volna. [...] A populus Werbőczianusnak – kijavitjuk – nem is prófétája, de Messiása volt. Sírhat, imádkozhat a populus Werbőczianus, van miért. Werbőczi István még adathatott magának kétszer nemzeti ajándékot azokkal a jobbágyokkal, akiket igás állatokká tett. Az új jobbágyok fölemelték fejüket és kezüket. Pusztuljon a Werbőczi népe, a világ leghaszontalanabb, kitartott osztálya. [...] A populus Werbőczianus érzi a vesztét, sír és imádkozik: Csönd legyen Hunniában, csitt.” (AEÖPM IX. 10. sz. 20–21.) Magyarázat Verbőczy: másként Werbőczy István (1458 táján–1541), köznemesi családból származó politikus, felfelé ívelő pályáján előbb királyi ítélőmester, királyi személynök, majd rövid ideig nádor. A magyarországi szokásjogok összegyűjtése és rendszerezése – az ún. Hármaskönyv – az ő munkája, melynek legvitatottab intézkedése a jobbágyság röghöz kötése. A köznemesség azzal fejezte ki Werbőczy iránti háláját, hogy portánként két dénár nemzeti jutalmat szavazott meg neki az országgyűlés. zsandár: Csendőr. Irodalom Földessy: Amt 303.; EmlAE III. 502.