Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A költemény keletkezését megörökítő levélről, Ady ekkori problémáiról l. A szűz Pilátus   jegyzetét. Azok közé a versek közé tartozik, melyben a lírai alany egyszemélyes, a Zsoltárok könyvének több kifejezésére rájátszó párbeszédet folytat az Úrral. A költeményt az itt megjelenő számonkérő, perlekedő, néhol ironikus hangvétel az 1909-es Rendben van, Uristennel rokonítja. A vers metaforikus áttétellel azokra a fiatal költőkre utal, akiknek előretörését a Nyugat-nál Ady rossz szemmel nézte. Földessy ellentmondásosan értelmezi a verset, különösen a Mérges szagu, vad burján-rózsák sort. Előbb azt írja: „általános célzás azokra a fiatalabb írókra, akiknek elleneszólásáról valami fülébe juthatott” (Földessy: Amt 164–165.). Valamivel később viszont hozzáteszi: „Ez a vers 1911. május 1-én jelent meg a Nyugat-ban. A »mérges szagu, vad burján-rózsa« s a »leselkedő« minden valószínűség szerint Babitsra és az őt túlmagasztalókra (Ignotus, Osvát, Schöpflin) vonatkozik. Babits Petőfi–Arany-párhuzama, ez a perfid, Ady-ellenes »esszé« 1910 vége felé jelent meg a Nyugat-ban, »mérges«, könnyen felfedezhető célzással Ady ellen s önmaga mellett. (Földessy: Amt 165.). Földessy második állításával szemben nem tartjuk valószínűnek, hogy a képes, jelképes beszéd ilyen konkrét, ilyen egyértelmű utalást rejt. Ady Babitscsal szembeni gyanakvása, esetleges indulatai inkább 1910-ben nyilvánultak meg, Babits Arany Jánoshoz c. 1910. jan. 1-én a Nyugat-ban közzétett verse miatt. Az 1910. nov. 16-án megjelent Petőfi és Arany c. esszét a kortársak nem tekintették Ady-ellenes polémiának, viszont Adynak van 1910-ből egy-két Babits ellen kihegyezett megfogalmazása. Akárhogyan is, 1911 már inkább kettőjük közeledésének éve volt. (Vö.: Rába György: Babits Mihály költészete 1903–1920. Bp., 1981. 270–272.) A vers indító élményének tehát tágabb vonatkozási köre lehetett, melynek a Babits-polémia emléke legföljebb egyik összetevője volt. Az „általános célzás” jellegét erősíti egyébként a vers erős szimbolikája, pátosza, az egyeditől elvonatkoztató szemlélete, lényegföltáró ön- és sorsjellemzése. A fiatalabb költőkkel szembeni „féltékenységéről” több korábbi verse tanúskodik, pl.: Zendülés váram alján, Utálnak, de csodálnak, Türelmetlen, jó barátaimhoz (1910). Ady több családtag által megörökített virágszeretete (EmlAE I. 252, AL-né 21., 189.) teszi érthetővé a virágmotívum gyakori fölbukkanását költészetében. Az önstilizáció és az Úrhoz szóló monológ szempontjából párversének tekinthető a Virág-fohász virágok Urához (1909). Publicisztikáját tekintve pedig A magyar Pimodánban nevezi Ady a zsenit „az emberi civilizáció legbolondabb és legszebb virágá”-nak (1908; AEÖPM IX. 163. sz. 102.) Virág-versei közül néhányat említünk: Uzsorás Khiron kertje, Rózsaliget a Pusztán (1906), Beszélgetés egy szekfűvel, Az őszi rózsák (1907), Halálvirág: a Csók, A fehér lótuszok (1908), Fehér lyány virág-kezei, Őszi, forró virág-halmon, Fedjük be a rózsát (1909), Az én virág-halmom (1910) (vö. még: Földessy: Amt 198.). A virágének a régi magyar költészet egyik fő műfaja, a szerelmi dal változata, melyben a kedves asszonyt virágnevekkel illeték. Itt azonban inkább adys, a jelentést megújító szóösszetételről van szó. A versen végigvonuló fiatalság-vénség ellentét és az öregedéstől való félelem is több korábbi költeménnyel rokonítja a Bosszús, halk virágéneket. Például az Én fiatal maradok, a Morognak a vének,az Álcás, vén valómmal (1908) és az Az eljátszott öregség (1910). A vers újabb, irodalomelméleti alapokon nyugvó vizsgálata a megszólított szubjektum objektummá, a beszédhelyzet kölcsönös artikulációs konstellációvá válásában a lírai modernség példáját látja (Kulcsár Szabó Ernő: Az „én” utópiája és létesülése. Ady Endre avagy egy hatástörténeti metalepszis nyomában = Irodalomtörténet, 1998, 379–380.; Lőrincz Csongor: Önintézményesítés és poetológia összefüggése a Nyugat-líra két meghatározó vonulatában. Irodalomtörténet 2008. 525.) Magyarázat plánta: növény, palánta. nősen látók: Hatvany szerint nőkről van szó, akik kedvteléssel nézik az ifjakat (Hatvany II. 138.). Földessy magyarázatában nős férfiak értendők alatta, akik már zsugoriak a pénzzel (Földessy: Amt 164.). kufár: nyerészkedő, ilyen magatartású kereskedő, akiktől Jézus megtisztította a jeruzsálemi templomot. burján: gyom. Ifjas truccal mégis rám törnek: a trucc szót Szilágyi Ferenc Csokonai-hatásnak tartja, mégpedig a dac megfelelőjének: Csokonai „csak a trucc-ot ismerte e fogalomra.” (Szilágyi Ferenc: Ady Csokonai-élményéről = ItK. 1977. 4–6. sz. 647.) Irodalom Hatvany II. 134–141.; Benedek II. 118.; AM I. 155–159.; Földessy: Amt 164–165., 198.; Vezér 336 – 338.; Király II. 102–103., 350–351., 417.; Kulcsár Szabó Ernő: Az „én” utópiája és létesülése. Ady Endre avagy egy hatástörténeti metalepszis nyomában = Irodalomtörténet, 1998, 3. sz. 379–380.; Lőrincz Csongor: Önintézményesítés és poetológia összefüggése a Nyugat-líra két meghatározó vonulatában. Irodalomtörténet 2008. 4. sz. 525.; Mitruly Miklós: Népköltészeti elemek és jellegzetességek Ady költészetében. Ethnographia, 2003. 3–4. sz. 210–211.