Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet Ady május 10-én indul Bécsből hetedik, utolsó párizsi útjára. Kétnapi „pihenés, tárlat-nézés után” ( Ady Lajoséknak, [Monte Carlo, 1911. máj. 15.]; AEL III. 255.) május 15-én Monte Carlóba érkezik, ahonnan május 22-én érkezik Firenzébe. Szerencsejátékairól, részegeskedéseiről legrészletesebben Brüll Adél számol be (visszaemlékezésében a helyesírást modernizáltuk). „Tavaszon hozzám jött Monte-Carlóba. Párison át utazott, és Dodóval töltött nehány napot, és megígérte esküvel Dodónak, hogy be sem megy a játékterembe, és azonnal elutazunk Firenzébe. Sajnos nem így volt. Én becsomagolt bőröndökkel vártam, pénzemet már Firenzébe utaltattam, hogy még aznap este elutazzunk, de ő annyira könyörgött, hogy legalább egy napot hagyjam ott megpihenni, hiszen éjjel utazott, fáradt, hogy nem tehettem mást, és engednem kellett. Így történt, hogy ő legalább háromszor vagy négyszer elvesztette az egész úti pénzkészletét, melyet mindég újból és újból sürgönyileg küldtek el neki, és így csak egy hét múlva utaztunk az én nagy fenyegetőzésemre, hogy otthagyom, és elutazom egyedül. A legutolsó pénzküldeményt már nem is engedtem, hogy odaküldjék, hanem egyenesen Firenzébe. Firenzében csodaszép tavaszt volt, ő kedves és jó volt, ha nem ivott, de ha ivott, borzasztó volt. Itt láttam őt először egészen csúnyául részegen. Borzasztó dolgokat mivelt, bement kis korcsmákba veszekedni, kiesett [a] kocsiból, rettenetes volt. Itt összejöttünk pár magyar emberrel is, így Csáktornyai [Zoltán] festő és annak nagyon kedves orosz feleségével. Sámuel [Kornél] szobrásszal és feleségével. Mindketten, úgy tudom, meghaltak már. Később egy Páldy [Zoltán] nevű festő is jött közénk. Ezzel elkezdődtek a nagy ivások. Egy olasz márki, ki festett, szobrászkodott és írt is egy kissé, meghívott mindannyiunkat teára az atelier-jébe, és végtelen kedves volt hozzánk, és főleg A[dy]-t nagyon ünnepelte. Esténkint egy kedves kis kávéházban összejöttünk mindannyian, és a márki is többször hozzánk ült. Egy nap Páld és A.[dy] eltűntek, én Csáktornyaiékkal maradtam, és mikor a közös vacsorához ők ketten megjelentek, mindketten őrült mód részegek, hangosak és veszekedősek voltak, és én Csáktornyaiékkal együtt szemrehányásokat tettünk Páldnak, miért viszi őt el inni. A márki is hozzánk ült. Ők olyan csúnyán viselkedtek, hogy Csáktornyaiék jobbnak látták onnan eltávozni. Én folyton kértem A[dy]-t, menjünk haza, de ő nem akart, és folyton magyarul szitkozódott és csúfolta azt a szegény márkit, ki csak olaszul és franciául beszélt. Hiába volt minden, ők mindég vadabbak lettek. Akkor én elbúcsúztam, és hazamentem későn éjjel egyedül, utamat is eltévesztettem, és mindenféle kellemetlenségnek voltam kitéve, és fölfohászkodtam, mikor végre elértem hotelem kapuját. Nyugtalankodtam A.[dy] miatt, hogy valami baja történik, és egész éjjel lestem ablaknál, ajtónál, mikor jön haza. Végre már reggel felé nagy botorkálást hallok a lépcsőn, kissé kinyitottam az ajtómat, és látom, amint a hotel egyik embere hozza, cibálja föl nagy szitkozódva A[dy]-t, és cipeli be a szobájába, mit egy kis folyosó választott el az enyémtől. Csak ekkor feküdtem le [az] ágyba, és elhatároztam, nem törődöm vele, és másnap elutazom. Másnap A.[dy] sírva, könyörögve kér, ne hagyjam őt ott el, de segítsem őt ki a nagy bajból, amibe jutott. Isten tudja, hol barangoltak ők ketten egész éjjel, A.[dy] mindenét elvesztette, igazolványát, keresztlevelét, fontos okmányait” (Vitályos 23–24.) [A kézirat itt megszakad, folytatása, ha létezett, nem maradt fönn. Kovalovszky szerint az is jelzi kapcsolatuk zaklatott voltát, hogy a nyolc év történetét földolgozó memoár negyedét ez a három hét teszi ki. (EmlAE III. 211.)] A Párizsba még betegen érkezett Ady megélénkült a kaszinózásban. „Vesztettem. De ez nem baj. Fontosabb, hogy itt gyönyörű s én aránytalanul vígabb, bízóbb, jobb kedvű vagyok.” ( Ady Endre Ady Lajoséknak, [Monte Carlo, 1911. máj. 15.]; AEL III. 255.) „Ez az átkozott pokol, ez a Montecarlo agyonüt pénzileg. De egyébként sokkal jobban vagyok.” ( Ady Endre Osvát Ernőnek, Monte-Carlo, 1911. máj. 19.]; AEL III. 257.) Máj. 20-áig marad Monte Carlóban, 22-én érkezik Firenzébe, ahol jún. 4-ig időzik. Adél mellett az említett mulatótársak Csáktornyai Zoltán és Páldy Zoltán festők, valamint Sámuel Kornél szobrász. A mulatozásokban távozására újra megbetegszik. „Firenzében szép volt, de nagyon drága. És meleg is kezd lenni.” – foglalja össze testvérének a nem egész két hetet ([Firenze, 1911. jún. 2.]; AEL III. 262.) Monte Carlóból még így ír Ady Osvátnak: „mindenesetre írni akarok a »Nyugat« következő számába. Kéziratom idejében ott lesz. Valami.” ( Ady Endre Osvát Ernőnek, Monte-Carlo, 1911. máj. 19.]; AEL III. 257.) A küldeményt illetően láthatólag bizonytalan, így valószínűleg csak Firenzében írta meg vagy zárta le a Nyugatban június elsején megjelent négy verset. A Diósinéval ismétlődő viták, az átlumpolt éjszakák fáradtsága magyarázza, hogy életére visszatekintve tévesztettnek látja azt („Tépted, tiportad rózsás napjaid”, „te is magadat, óh elmulasztottad”, „Adós maradván”), magát vénnek és ijesztőnek látja („vén fagy-szemed mereszted”, „hervadt, csúf fejed”), szerelmi kapcsoltaiat pedig demitizálja („Átbitangoltak némber-csordák”). Irodalom Földessy: Amt 178–179.; Király II. 208 – 209., 259., 261., 269.