Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A Firenzében íródott vers keletkezésről, Ady ekkori mulatozásairól, veszekedéseiről Adéllal l. a Szép voltál volna   jegyzetét. Ady távoli földön foglalkozik hazája és nemzete sorsával. A vers első jelentéssíkja egyszerre több asszociációs kört érint. Motívumai szervesen illeszkednek egyrészt az Ady életműbe, másrészt a magyar irodalom- és művelődéstörténetbe, valamint jelen van a bibliai hagyomány is, mint oly sok más Ady versben. A címben és az utolsó sorban visszatérő átkozás, s egyben azonosulás az átkozottakkal, a Nekünk Mohács kell (1908) és A fajok cirkuszában (1910) versekkel mutat rokonságot. Az első két versszak kezdete számos Ady-verssel rokonítható. Ady Lőrincnének, az „Ídesnek” a szeretetére a sok közül jó példa Az anyám és én (1906), Az ős Kaján és a Hazamegyek a falumba (1907) versek. A gyermektelenség égető kínja szól A mi gyermekünk (1905), az Álom egy Méhesről (1906), az Ezvorász király sírirata, a Megölelném a lyányod (1909) és A Szerelem eposzából (1910) versekben. „Jaj, hogy nem lehetsz te most az élen” – Ady elsőségvágyának, fájó legyőzetésének újabb tanúja, korábbi művei közül lásd Az elsőség jósága című 1909-es verset és jegyzetét, AEÖV IV. 574–575. A negyedik versszak másokra hagyott, vádolóvá vált hajdani őrizettjeiben Földessy szerint „a régi, régebbi és az új magyar értékekre céloz (pl. Széchenyi, Kossuth, Petőfi), amiket kisajátítottak a maradiak, és – Ady ellen fordítottak” (Földessy: Amt 178.). A piros szín is kiemelt Adynál, találkoztunk már vele A másik kettő (1903), Egy párisi hajnalon (1904), Léda a kertben (1906), A ködbe-fúlt hajók, Az ős Kaján (1907), A Nincsen himnusza (1908) vagy Az én virág-halmom (1910) című verseiben is. A hatodik strófa indítása egy 1909-es verset juttat eszünkbe, a Szétverek majd köztetek címűt, s a Rímmel és karddal való hadakozás pedig Zrínyit epigrammáját idézi: „Nem írom pennával, / Fekete téntával, / De szablyám élivel, / Ellenség vérivel / Az én örök hiremet.” A hetedik versszak kezdősora pedig bibliai ihletésű. Jézus a hegyi beszédben nevezi hallgatóit a föld sójának: „Ti vagytok e földnek savai; hogyha só megizetlenül, mivel sózattatik meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kivessék és megtapodtassék mindenektől.” (Mt 5,13) Magyarázat aggva: valószínűleg az aggódik, aggály analógiájára. Irodalom Benedek II. 272.; Földessy: Amt 178.; Király II. 337., 350., 556., 638., 700.