Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet Ady a június 1-jei Nyugat után csak egy hónappal később publikál verset. A közben eltelt június igencsak zaklatott: Firenzéből június 4-én Rómába utazik, ahol sorozatosak a harcok Adéllal (bővebben l. a Nyárdélutáni Hold Rómában   vers keletkezéstörténetét), Ignotus szerint útjukat „válóútnak” is nevezte. (Ignotus: Révész Béla új könyve. MH 1934. okt. 28. 5.) Jún. 22-én Adél elindult Párizsba, Ady valószínűleg a következő napon követte, de Párizsban már eltért útjuk (vö. AEL III. 535–536.). Római ciceronéja, Elek Artúr szerint a Nyárdélutáni Hold Rómában mellett e költemény is az örök városban született. „Fogadóbeli szobájában magára zárkózva, hosszú órákat töltött kínos erőlködésben. Ihletadónak mindössze az Újszövetség volt vele. Nehány zsoltársugallta szép költeményét annak inspirációjára írta Rómában. (Elek Artúr: Ady Rómában. Ny, 1919. febr. 16.–márc. 1., 4–5. sz., 256.). Kovalovszky elfogadja e vers római fogantatását, ám a később publikált A megőszült tenger és az Istenhez hanyatló árnyék esetében ezt már nem tartja bizonyosnak (EmlAE III. 212.). Az itáliai keletkezést mutatja, hogy rögtön hazatérése után, az utolsó pillanatban küldte be a Nyárdélutáni Hold Rómában-nal a Nyugat szerkesztőségének: „itt a két vers, nagyon megszenvedtem értük. De érdemes a Nyugatért szenvedni, sőt meghalni.” ( Osvát Ernőnek, [Budapest, 1911. jún. 29.]; AEL III. 269.) A költemény alapötlete – mint azt mottója is jelzi, mely csak központozásban és magánhangzó-hosszúságban tér el az eredetitől – a bibliai Jeremiás siralmai egyik verséből származik. Az ótestamentumi citátumok egyébként több jelentős Ady-vers meghatározó tematikai elemei. A Dühödt, halálos harcban-nal ebből a szempontból közvetlen rokonságban áll A Gyülekezet sátorában (1910) és az elkövetkező másfél hónapban publikált két másik, imént említett vers. Közös sajátosságuk, hogy a bibliai idézet beszélőjének szólama maga is beépül a lírai én szólamába. Ezáltal is bővül azoknak a szereplehetőségeknek a száma, amelyek szinte egészében végigkísérik az Ady-lírának az én és az Isten fiktív dialógushelyzetét megjelenítő alkotásait. Földessy Gyula szerint Jeremiás a költő talán legkedvesebb bibliai alakja volt (Földessy: Amt 164.). Ady több munkájában hivatkozik rá, esetleg idéz is tőle. Hogy számára mit is jelenthetett az ószövetségi próféta, arról sokat elárul a költőnek egy 1909 tavaszán írt publicisztikai szövege, A magyar lelkek forradalma. „A jó Jeremiás prófétát – jelenti ki Ady – általában kitüntették, akik Magyarországon Mohács óta magyarok, harcolók és szerencsétlenek. [...] Én is azokhoz tartozom, akik a harag borának poharát [a kifejezés Jeremiás egy az írásban idézett siralmából – Jeremiás 25.15. – való] ráköszöntötték egy hitvány generációra. Mert ez az ország, Magyarország, mindig a politikának, a lármás együgyűségnek országa volt, itt bizony nagy dolog egy intellektuális forradalom. De megcsinálták, megvan, talán elbukik, talán ér el valami sikert, s talán jómagam is csináltam egy kicsit ezt a forradalmat.” ( A Budapesti Újságírók Egyesületének 1909-ik évi Almanachja, AEÖPM IX. 181. sz. 299.) A vers személyesre formált szerepstruktúrája a fenti idézet alapján legalább annyira értelmezhető közösségi jellegűnek, nemzeti siralomfélének, mint a magánélet keserűségeivel telített Isten-panasznak. Ady magát utáló dühös gondolata egy, ebben a napokban (júl. 9-én) megjelent novellájának is alapötlete. „»Hatalom, szépség, szerelem, harc és béke, bizony ezek nem voltak és nem lesznek a tieid« – dünnyögtem. Fájt és jólesett, hogy így, ilyeneket szólhattam magamra, s hogy igazat szóltam, és önmagamat megszégyeníthettem. [...] Hiszen csakugyan nem lehetek kedves úr, megindító barát, szédítő hím, nem, semmiképpen sem nagyszerű ember. [...] »Lásd, ez vagy, ennyi vagy, ennyit érsz.« »Semmi se vagy a neved nélkül, s ha a nevedet nem ismerik, dög vagy, dögölj meg, kutya.«” ( A hajnali táncosnő, V 1911. júl. 9.; AEön 1164., 1166.) Irodalom Benedek II. 117–118.; Szabó Richárd: Klasszikus hatás Ady Endre költészetén. Egyetemes Filológiai Közlöny. 1943. 2. sz. 157.; Földessy: Amt 164.; Király II. 234., 259., 280., 366.; EmlAE III. 212.; Lőrincz Csongor: Önintézményesítés és poetológia összefüggése a Nyugat-líra két meghatározó vonulatában. Irodalomtörténet 2008. 4. sz. 525.