X (Close panel)Bibliográfiai adatok

Nyárdélutáni Hold Rómában

Szerző: Ady Endre

Bibliográfiai adatok

Szövegforrások listája:

  • Szövegforrás KK: Kritikai kiadás
  • Szövegforrás Ke: KéziratPIM A. 120/11.
  • Szövegforrás ME: Alapszöveg: A menekülő élet(1912)(A szűz ilátus ciklus) 22-23.
  • Szövegforrás NY: Nyugat1911. július 1. IV. évf. 2. köt. 13. sz. 19.
    n
    Jegyzet [A vers után hely- és időmegjelölés:] (Róma, junius elején.)

Elektronikus kiadás adatai:

editor in chief: Palkó Gábor
Szerkesztő: Borbás Andrea
XML szerkesztő: Bobák Barbara , Bajzát Tímea Borbála és Fellegi Zsófia
TEI specification: Fellegi Zsófia
Felelős kiadó: DigiPhil

Kiadás:

digital edition
A kiadásról:
Kiadó: Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet
Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Kiadás helye: Budapest
2016 ©Free Access – no-reuse ©In Copyright
X (Close panel)Megjegyzések

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A költeményt említő Ady-levelet l. a Dühödt, halálos arcban c. vers keletkezéstörténetében. Ady már két esztendővel korábban Rómába szándékozott utazni ( Diósi Ödönnének, [Kolozsvár, 1909. júl. 5.]; AEL II. 212.). Erre végül 1911 nyarán kerülhetett sor: Monte Carlóból Pisán és Firenzén át jún. 4-én érkezett Adéllal Rómába. Majdnem három hetet töltöttek az „Örök városban”: Brüll Adél jún. 22-én egyedül megy tovább Párizsba, Ady 23-án vagy talán pár nap múlva követi (vö. Diósi Ödönné Ady Endrének, [Párizs, 1911. jún. 28.], AEL II. 268. és jegyzetei: 535 – 536.; Diósi Ödönné Ady Endrének, [Prien, 1911. aug. közepe], AEL II. 274.) Ady csodálata Róma iránt szinte valamennyi, az útról írt levelében kifejeződik. „Szebb Párisnál, nincs szebb város, nagyszerűbb a világon.” – így ír szüleinek ( Ady Lőrincéknek, [Róma, 1911. jún. 13.]; AEL III. 264.). Ugyanaznap öccsének így: „Róma a világ egyetlen fölséges helye.” (Ady Lajosnak, uott.). „[G]yönyörű” ( Brüll Bertának, [Róma, 1911. jún. 13.]; AEL III. 265.), „fölséges” ( Diósi Ödönnek, [Róma, 1911. jún. 13.]; AEL III. 266.), „egyetlen, fölséges” ( Révész Bélának, [Róma, 1911. jún. 15.]; AEL III. 266.), „egyetlen, csodás” ( Kabos Edének, [Róma, 1911. jún. 21.];AEL III. 267.), „olyan egyetlen, olyan boldog hely” ( Ady Lajoséknek, [Róma, 1911. jún. 21.]; AEL III. 267.) – ismétlődnek a magasztaló jelzők leveleiben. Úti élményeiről újságcikkeiben is beszámolt. Két azonos című írása (Utak és csalódások) a V-ban jelent meg. Idézzünk most a másodikból; a cikk előbb „nagy eltökélésekről” ad számot, melyek szerint a költő tárgyilagosan, távolságtartóan vett volna tudomást Rómáról, lélekben védekezve a túlságos ámulattal szemben, ám csakhamar meg kellett adnia magát: „Már csak beismerni nem tudok, de mindent tudok már: egy szegény, meghasonlott ember érkezik nemsokára Rómába, hogy hódoljon minden zarándoknál hódolóbban. Szóval: harmónia igérkezik valaki számára, akit nem tudott még egy napra megnyugtatni az, hogy a világ, az élet harmóniáját hiába keresi.” (V 1911. aug. 6. AEÖPM X. 63. sz. 140.) Hasonló szavak teremtik meg az ódai csodálat hangnemét nagy római versében is, melyért – a Dühödt, halálos harcban-nal együtt – nagyon megszenvedett (vö. Osvát Ernőnek, [Budapest, 1911. jún. 29.]; AEL III. 269.). A versnek ezt a vívódó, küzdelmes kidolgozását igazolja Elek Artúr visszaemlékezése, melyet itt teljes terjedelmében közlünk, mint Ady római napjainak „szemtanú” beszámolóját. Elek Artúr tanácsát kérte Ady már máj. 24-én, Firenzéből írt levelében ( Elek Artúrnak; AEL III. 259.), hogy szállást találjon, s némi gyakorlati segítségét remélt, „a kiállításos Rómában”. „Ady Rómában Rövid levélváltás után 1911 júniusának elején (ha jól emlékszem, másodikán) érkezett Ady Rómába. Firenzéből jött, a hova Párisból indúlt el. Az az esztendő az olasz egység nemzeti ünnepének esztendeje volt. Torinóban kiállításra készültek, Rómában kettőre is. A város fel volt dúlva, az utcák teste felszaggatva, a levegő poros, minden fogadó, de minden magánlakás is idegennel zsúfolt. Ady sejtette, mi vár reá Rómában: «a kiállításos Rómától félünk» – írta első levelében, s egyben megkért, hogy legyek segítségére a lakásszerzésben. Az esti gyorsvonattal érkezett meg, s minthogy érkeztét jelentő táviratát ugyanaznap adta föl, meglehetősen zavarba ejtett. Nem volt könnyű azidőtájt rögtönözve lakást szerezni Rómában. A Via Veneto egyik új szállójában szerencsére sikerült számára szobát kapnom. Forró délutánban utazott, de elég frissen ért Rómába. Miközben a szálló felé igyekeztünk kocsin, jókedvűen belémkötött, akkoriban megjelent anthologiám miatt. Sok mindent kifogásolt benne, leginkább azt, hogy az ő költeményei közül nem a legjellemzőket és a legjelentősebbeket válogattam ki. Tréfálkozva felelgettem és barátságosan bucsúztunk el másnapi találkozásunkra. A szálló olvasójában várt következő nap, magyar ujságokba bújva. A szálló történetesen magyar emberé volt, ki magyar vendégei kedvéért több pesti lapot járatott. Ady viszont szenvedélyes ujságolvasó volt. Összehunyorított szeme elé tartva, az egész lapot végigolvasta, szinte végigrágta. Végtelenül érdekelte minden hazulról való hír, de leginkább az ismerős emberek dolgai. Nagyon sok embert ismert itthon, tudta sok rejtett esetüket és mohó kiváncsisággal igyekezett belőlük még többet megtudni. Kávéházban, mikor a római ujságok esti kiadásai megjelentek, magáról megfeledkezett érdeklődéssel vásárolt belőlük akárhányszor, s azután bosszúsan vetette félre őket. Bosszantotta, hogy nem tud olaszul. Alig tudtam az ujságok közül kivonszolni. Odakünn csaknem kánikulai erővel sütött a júniusi nap. Az egész város kinn volt az utcákon, mint egyébiránt délnek idején máskor is. De a rómaiak számát azokban a napokban megsokszorozták a közeli és távoli vidékről egybesereglett idegenek, a tömérdek falusi képű, fesztelen és hangos olasz atyafi, a feketeruhás, köcsögkalapos, és nemzeti színű szalaggal körülövezett sindacó-k és az ezüst-aranyos vállrojtosan ragyogó katonatisztek. Sürű tömegükön nem volt könnyű átvergődni a Corso túlsó partjára, az én kis kocsmámba, mely talán ma is Damiani mester nevét viseli, ha ugyan be nem csukták és le nem rombolták a háború öt esztendeje alatt. Alig sikerült helyet szorítanunk a magunk számára. A vendéglő megszokott közönsége – egyetemi diákok és kisebb állami tisztviselők – kiszorult teljesen. Helyüket idegen ábrázatok, csattogó fogú és falánk étvágyú jó vidékiek foglalták el. Ady érdeklődve nézte a sok hangosan nyüzsgő embert. Akármerre járt, a maga fajtájának ismertető jeleit kereste az embereken. Otthon nagyra vitte abban, hogy felebarátainak ábrázatáról, a beszédéről, hanglejtéséről leolvassa származásukat és hovatartozásukat. Rómában, a merőben idegen környezetben is ki-kipróbálta ezt a tudományát és néha meglepően sikerült neki a dolog. Figyelés és találgatás közben sürűn üritgette a poharat. Alig evett – szinte megdöbbentően kisétű ember volt – de az ital sohase fárasztotta el. Italos kedvéről természetesen sokat hallottam már odahaza – hiszen nem egyszer maga is megénekelte –, érdekelt volna megtudni róla egyet-mást. De szóra nem méltatta ezt a témát. Egyszerűen szomjas volt, s az ital természete, minősége, tulajdonságai nem érdekelték. A hozzáértők szerint gyatra római sört, a «birra Peroni»-t, csak olyan egykedvűen hajtogatta, mint a Castelli romani legnemesebb nedűit. Szomjas volt, nem ínyeskedő. Sohase tapasztaltam, hogy mint a szesznek annyi barátja, fontoskodott volna az ital körül. Megitta, szót nem vesztegetett reá. Rendszerint délután találkoztunk, mert délelőtt a magam dolgai után kellett járnom. Az Aragno-kávéház »terza salettá«-jában, az ujságok és ujságírók termében Ady csakhamar olyan otthonos lett, mint akár Pest vagy Várad kávéházaiban; ott várt és ott beszéltük meg délutáni haditervünket. Ott mesélte el délelőttjeinek eseményeit is. Nevetve is, egy kissé meghatottan is ujságolta el, hogy a szobapincére magyar fiú és az első nap reggelén azzal állított be hozzája, hogy bocsánatot kér alkalmatlankodásáért, de meg kell mondania, mennyire boldog, hogy »a legnagyobb magyar költő« körül tehet szolgálatot. Ady szóba elegyedett véle és azt is megtudta tőle, hogy a csinos, eszes és jómodorú fiú nem csak amúgy hírből ismeri, hanem költeményeinek szorgalmas olvasója. Igy kereste föl Rómában is az alázatosak és szerények hódolata, mely egész életén végigkisérte. Délelőttjeinek hosszabbik felét egyébiránt ágyban töltötte Ady. Rossz alvó volt, az álmot csak álomporral bírta magához édesgetni, reggel azért nagy fáradtságra ébredt. A pesti ujságok olvasása is késő délelőttig otthon marasztotta. Csak azután ült kocsira és járta be a várost. Róma gyüjteményeiből, úgy tudom, nem sokat látott. A járás és ácsorgás nagyon fárasztotta. De Róma holt emlékeinél jobban is érdekelte az élő Róma [.] Viktor Emánuel rengeteg márványemlékének leleplezését egy közeli háznak ablakából nézte végig. Az emlékről, melylyel egy kicsiny tehetségű, de szertelent akaró nemzedék mintha az egész ősi Rómát akarta volna agyoncsapni, ő is irtózva beszélt, de a mozgalmas embersokadalom, a tarka és hangos nyüzsgés érdekelte. Ezért szerette a Pinciót is, délutáni kocsikorzójával és Róma szépeinek parádés fölvonulásával. Szótalan gyönyörködéssel nézte a sétahely előreugró fokáról a naplementét, a Szent Péter laternáján rézsút átsárgálló napsugarat. A természet elemi jelenségei sokkal mélyebben meghatották, mint az emberi tehetség még oly tökéletes alkotásai. Ady római élete igazán eleven akkor lett, mikor Ignotus is Rómába érkezett. Jövetelének puszta híre is fölvillanyozta. Este együtt vártuk meg vonatát, és attól fogva délelőtt, délután egymás társaságában voltak. Ignotus nyugtalansága a mozgás vágyában nyilvánult. Míg Ady megült volna egyhelyben, Ignotus látni és megismerni kívánta Rómát. Megérkeztével Róma még meghittebbé vált Adyra nézve. Most már igazán csaknem úgy érezte magát benne, mintha otthon volna. Számára Róma mindenestől belehelyeződött Magyarországba. És talán ez volt az oka annak, hogy annyira megkedvelte Rómát. Firenzéből még azt írta, hogy mindössze nehány napot szándékozik Rómában tölteni. De teljes három hét lett belőle, pedig bágyasztó és tikkasztó volt az a június hava. Utóbb hallottam, hogy Párissal is úgy volt Ady, mint Rómával. Ott is a hazai ösmerősök és barátok környezete tette számára meghitté és vonzóvá a várost. Amit Párison és általában a Nyugaton szeretett, az nem egyéb volt, mint a jóbarátok és pajtások állandó társasága, az otthoni kellemetlen emberek és fájó állapotok nélkül. Ezt a különösségét Ady lelki berendezésének, úgy tetszik, nem eléggé méltatták eddig azok, kik költészetéhez hozzászóltak. Sokan vádolták meg kozmopolitasággal, azzal, hogy költészete csak némi magyar ízzel megzamatosított francia költészet. Ilyesmiről beszélni azonban nevetséges. Ady úgyszólván semmit sem tanult el a franciáktól, legkevesebbet Baudelairetől vagy Verlainetől, mindössze a szavát szabadította föl példájuk: bizonyos rejtett hangjait és témáit. Egyebekben Páris alig jelentett reá nézve többet, mint egy kedve szerint való Budapest. Ignotus kedvéért szinházba is elment. Meghallgatta a Teatro Costanziban Verdi Falstaff-jának és Puccini akkor még vadonatúj Fanciulla del West-jének előadását. Elégedetlen volt mind a két operával. Puccinié ellen hevesen ki is kelt, az volt róla a nézete, hogy silány hatásvadászó csinálmány. Azoknak a napoknak valamelyikén írta Nyárdélutáni hold Rómában című költeményét. Megmutatta nekünk és véleményünket kérte róla. Tudtuk, hogy nehezen írta, mint ahogy életének abban a rövid szakaszában képzelete és zenei érzéke csak kénytelen-kelletlen engedett alkotó akaratának. Fogadóbeli szobájában magára zárkózva, hosszú órákat töltött kínos erőlködésben. Ihletadónak mindössze az Újszövetség volt vele. Nehány zsoltársugallta szép költeményét annak inspirációjára írta Rómában. A »Nyárdélutáni hold« azonban, úgy tudom, egyetlen olyan költeménye, amelyben Rómát énekelte meg. Ha nem csalódom, a Pincióról látott napszállatok egyike adta meg hozzá a tájhangulatot. A költeményben Ady kevés szavú synthesisben foglalja össze római élményeit, a tájképieket és az emberieket, a históriai és a mai Róma érzet-szenzációit. Mélyen meghatotta mindaz, amit bennök látott, és hiszem, ha több időt tölthet Rómában és ha életének viharai el nem verik szent partjától, költészete újabb ösztönzést kapott volna tőle. Sokszor – még évek múltán is itthon – fölragyogó szemmel emlegette azt a júniuseleji vasárnapi kirándulásunkat, melynek célja a Via Appia Antica volt. Vihart ígérő forró délután indultunk el kocsin. A »Tomba rotonda« környékén járhattunk, minden emberlakta hajléktól jó messzire, mikor utolért a fergeteg. A Campagna heroikus képén szertelenre dudorodtak az izmok. Egy hatalmas pinea szegült neki monumentális daccal a viharnak, fölötte vadul rohantak egymásnak a téntaszínű fellegek. Azután megeredt az eső, csapdosott a villám, szakadt a felhő. Kocsink ponyvája alól száraz bőrrel néztük végig az égi színjátékot. Ady megrendülve beszélt utóbb a gyönyörű szál pinea prometeuszi látomásáról és a fenséges égről, a rajta kavargó vad felhőháborgásról, amelyhez foghatót sohasem látott. A nap emlékei közül ez az egy élt meg benne. Mellette azt a mélységes föllélegzést, melylyel a Campagna szomjú földje és füve nekiemelkedett, mintha figyelmére sem méltatta volna. Kocsink a Casal Rotondo előtt visszakanyarodott a Via Latina felé. Ott megálltunk a két római sír előtt, amelynek belseje fehér és színes stuccóstul oly csodálatosan épen, szinte érintetlen szűziességében maradt meg reánk. Ady szórakozottan nézett szét bennök. Lelke még a nagyszerű vihar igézetében volt elmerülve. Másnap a Villa Doria-Pamphiljba kocsiztunk föl, nehány nappal utóbb pedig – Ignotus akkor elutazott már – a Monte Marión át a Ponte Mollén keresztül az Acqua acetosa forrásáig. Hiába idéztem ott Goethét és kínáltam Adyt a rómaiak népszerű savanyúvizével, a gyöngén szénsavas acqua acetosá-val, ő a kocsist borért küldte a szomszédos osteriába és sárga frascatival köszöntötte föl a nemesízű forrást. Egész Rómát körülkocsikáztuk apránként. Láttuk a várost napnyugtakor napkeletről és napnyugatról, láttuk a fáradt napot a Palatinus romjain felvörösleni, lenéztünk alkonyatban a fórumra és jártunk a császári paloták halhatatlan romjai között. Ady kifogyhatatlan volt a hálálkodásban, a sok gyönyörűt, amit láttunk, úgy köszönte meg nekem, mintha én volnék a szerzőjük. Sürűn fölvetette a kérdést, hogy nincs-e terhemre és nem zavar-e terveimben? Rómáig kevéssé ismertük egymást. A római három hét alatt összebarátkoztunk. Az én számomra egészen új Ady nyílott ki benne. Megismerkedtem meleg kedélyével és lényének szeretetreméltóságával. Derűs volt, jókedvű, gyakran tréfás. Rájöttem, hogy ezek a tulajdonságai épp úgy hozzátartoznak alaptermészetéhez, mint ellentétjük: a kártevés kedvtelése, az emberszólás perverzus gyönyörűsége. Este hazamenet, gyakran voltak vitáink. Cinikusan beszélt olyan emberekről, kik nekem kedvesek, neki melegszivű jóakarói voltak. Gyakran keveredett ellenmondásba önmagával, de nem restelte; kacagott rajta. Néha meg nem tudtam állni, hogy véleményt ne mondjak valami régibb vagy újabb cselekedetéről. Olyankor nevetve legyintett a kezével: – Hiába akarsz belőlem jó embert csinálni. Mondtam már, hogy én rossz ember akarok lenni. Hiúsága, vagy talán valami annál is ellenállhatatlanabb ösztöne hajtotta, hogy a »rossz ember« maszkjában riassza meg felebarátait. Fulánkos nyelvét még Pestről ismertem. Rómában nem egyszer dicsekedett vele, hogy ő még minden embert »megmart«. – Ejnye – mondta – most veszem észre, hogy téged még meg nem martalak! Jól vigyázz, mert addig én Rómából el nem megyek. De nem mart meg, hanem inkább szétnyitotta előttem a lelkét és rákényszerített, hogy belétekintsek. Megdöbbentő dolgokat láttam benne. Egy régen kigyuladt, egész életére és költészetére végzetes szenvedélye akkor volt benne kialvóban. Még játszott vele, rá-ráfújt, föl-fölszította és fellobogtatta, hogy ismét hűlni hagyja. A mást és önmagát kínzásnak félelmetes játéka volt az. Sokszor vérfagyasztó és megmagyarázhatatlan. A késő meleg éjszakában, miközben a Via del Tritonén ballagtunk szállása felé és italtól elnehezült nyelve csodálatos tisztasággal fejezte ki kivilágosodott agyvelejének gondolatait, a poei perverzitás démonjainak sivítását véltem lelkében hallani. Micsoda élet volt mögötte! A szenvedélyeknek minő oceánját lábolta meg akkorig! Június huszonkettedikén utazott el Rómából. Ventimiglián át Párisba készült vissza. Elkísértem a vasútra és integető kezét sokáig követtem szememmel. – Barátom vagy-e te gyönyörű, te szerencsétlen ember? – kérdeztem magamtól. – Képes vagy-e egyáltalán arra, amit barátságnak neveztek a régiek, Istennek szétmarcangolt lelkű sasmadara te?...” (Elek Artúr: Ady Rómában. Ny, 1919. febr. 16.–márc. 1., 4–5. sz., 254–258.) Bár Elek szerint Ady „Derűs volt, jókedvű, gyakran tréfás”, ennek mindenki más beszámolója ellentmond. Az Elek által is említett Ignotus így emlékszik e napokra: „1911-ben, mikor Ady Rómában járt, én is velük voltam, – »válóúton járunk«, magyarázta, erőltetett nevetgéléssel Ady, s én közelről láthattam az asszony kétségbeesett küzdelmét, hogy hogy’ tudná megtartani a férfit, anélkül, hogy rákösse magát, s a férfiét, hogy hogy tudná magáról lehántantani az asszonyt kegyetlenség nélkül. Azaz hogy ez a „kegyetlenség nélkül” sem áll egészen. Ady tele volt a genie-nek nemcsak önzésével, de szadizmusával is, s egy kicsit, bár tán maga előtt sem vallva be, kéjelgett a bosszúállásban, hogy most ő ábrándulhat ki a káprázatból s ő alázhatja meg a bálványt, mely előtt elejével nem tudott alázatot s megtisztulást sem érezni.” (Ignotus: Révész Béla új könyve. MH 1934. okt. 28. 5.) Hasonlóan számol be a jelen nem lévő Révész Béla és Ady Lajosné is. „A kocsikázások mindig hármasban történtek, Léda, Ady és Elek Artúr. Az eltakart emlékek egyikét, feltakarom. A »konflis« baktatott a halhatatlanság lejtőin, Ady, Léda gyönyörködtek hálálkodtak, ami kevés szó esett, álmodozva hangzott, egy ideig, mígnem Ady Léda felé fordult, gúnyosan szólt hozzá, Léda türelmetlenül válaszolt, ingerült dialektikával győzték a megindult perlekedést és a lappangó viszály egy-kettőre, megint felrobbant. Lédát annyira elkapta az indulat, hogy el akarta hagyni a kocsit.” (Révész: Ady–Léda regény 198–199.) „Firenzéből Rómába azért sietnek, mert a városok, látni-érezni-valók s Ady közé – a Lédával való élet elviselhetetlenségének élménye áll. [...] Rómában néhány pesti ismerőssel találkoznak, nevezetesen Ignotusszal, Elek Artúrral, Erdős Renée-vel. Ezek ijesztő emléket őríztek meg az egymáshoz láncolt emberpár egymást-kínzásáról. Valami rajtuk volt Dante elátkozott lelkeinek vonaglásából.” (AL-né 185.) Ady Lajos pedig egy jellemző félrevonulásról értesült. „Léda asszonytól azt hallottam, hogy egy forró délután, amikor ismételten a Forum Romanumot akarták együttesen megnézni, egy osteria előtt leszállt a kocsiról s szóda-vizes borocska mellett kvaterkázott egymagában, míg a társaság a Forumon álmélkodott.” (AL 145–146.) Az Áldásadás a vonaton vershez vezető civódásokat Ady részegeskedései mellett (vö. Diósiné e napokra már ki nem terjedő visszaemlékezését a Szép voltál volna jegyzetében) Ady Monte Carlóban többször is eljátszott útiköltsége is fokozta. Öccse szerint „a rossz kedélyhangulat – mint legtöbbször – ezúttal is jórészt anyagi, pénzügyi bajokban gyökerezett: az utazás, s főként Montecarlo minden lehető pénzforrását kimerítette, sőt azonkívül pár száz frank kölcsönt kellett igénybe vennie Elek Arthurtól és Lédától, akivel egyébként az olasz-utazás egész ideje alatt, de főként Rómában, folytonos kolliziói voltak.” (AL 146.) A megszólított Hold visszatérő jelkép Ady költészetében (A könnyek asszonya (Én, a siratlan fájdalomnak…): 1903, A platánfa álma, Fekete Hold éjszakáján, Álom egy Méhesről, Bihar vezér földjén, Özvegy legények tánca, A Holnap elébe, Jó Csönd-herceg előtt, Sírni, sírni, sírni: 1906; Közel a temetőhöz: 1907; Krisztus-kereszt az erdőn, Halálvirág: a Csók, A Halál lovai, Csók az ájulásig, Léda ajkai között, A szerelmesek Holdja, A fehér lótuszok: 1908; Bolond, halálos éj, A Hóvár-bércek alatt, Kocsi-út az éjszakában, Hiába hideg a Hold, Hosszú az erdő: 1909; Én, szegény Magam, A távoli szekerek: 1911). A Hold és a kihülő Léda-szerelem ezek közül a Hiába hideg a Hold verset evokálja. A motívumot részletesen áttekinti: Papp István Géza: „A Nap korán-kelt Holdja, én”. Ady Endre Hold-motívumáról. Ady Endre vonzásában, Szeged, 2007, 108–141. Benedek Marcell a verset a másfél évvel korábban keletkezett, ám ugyeneme ciklus vezérversévé emelt Köszönet az életért (1909) újraérzésének tartotta (Benedek II. 172.), míg Földessy a Jártam már Délen (1905) hasonlóságára hívta föl a figyelmet (Földessy: Amt 162.). Magyarázat Urbs: latinul várost, fővárost jelent. A rómaiak főképp Rómát értették rajta. Ulisszes: Odüsszeusz latin neve. A görög hős a tízévi trójai háború után újabb tíz évig bolyongott, míg hosszú hányódásai után hazatérhetett. Örök életén és hüvelycseréjén Ady talán a világirodalom állandó földolgozásait érti (pl. Homérosz, Vergilius, Dante, Tennyson, Kosztolányi (vö. AEÖPM VIII. 226.), Pásztor Árpád operettje (vö. AEÖPM VII. 30.) stb.). pulya: elpuhult, tehetetlen; gyermek, törpe Remus: a mondai hagyomány szerint Romulus alapította Rómát. Fivérét, Remust, megölte, mert ez kicsinylése jeléül átugrotta a Romulus emelte városfalat. Az Urbs-szal együtt előfordul már Utak és csalódások c. említett cikkében (AEÖPM X. 139.). Irodalom Sík 243.; Elek Artúr: Ady Rómában = Ny, 1919. febr. 16.–márc. 1., 4–5. sz., 254–258.; Benedek II. 172–173.; Gulyás Pál: Ady Rómában. Renato Fleri impressziói. Protestáns Szemle 1940. 1. sz. 20–23.; Földessy: Amt 161–162.; Tolnai Gábor: Ady Rómában. Miért szép? Századunk magyar lírája verselemzésekben, Bp., 1966. 53–67.; Vezér 254.; Király II. 359–365.; EmlAE III. 212.; Varga József: Ady és műve. Bp., 1984. 231–232.; Földes Györgyi: Nietzsche és/vagy Eliade. Iskolakultúra. 2006. 7–8. sz. 44.; Papp István Géza: „A Nap korán-kelt Holdja, én”. Ady Endre Hold-motívumáról. Ady Endre vonzásában, Szeged, 2007, 127–128.
 
Facsimile Image Placeholder

Facsimile Image Placeholder

Facsimile Image Placeholder
Nyárdélutáni Hold Rómában  
 
 
Sandítva
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Sanditva
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
száll Rómára
 
Fecske-raj-követséggel,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Fecske-raj-követséggel
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  Vigyorog
vígan
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Kézirat
Alapszöveg: A menekülő élet
 
vigan
*
Szövegforrás:
Nyugat
 
széjjel
  Nyárdélutáni Hold.
  Nagy kékség és pirosság
  Most
újból-újból
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
ujbol-ujbol
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
hozzák
  Régből azt, ami volt.
  Szent mezők pára-fátylat,
  Hegyek álom-szint
váltnak,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
váltnak
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  Diadalok s romok,
  Nap s Hold közé beszőve,
  Hanyattan az Időbe
  Róma sürög-forog.
  Óh,
gyönyörű
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
gyönyörü
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
örökség,
  Változó,
ős, szent
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
[törölt]
«
[törölt]
« és »
szent,
Beszúrás hely: fölé.
ős »
ős szent,
n
Jegyzet felcserélő jellel javította
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
ős, szent község,
  Urbs, te feledtető,
  Az én-élet poklából
  Lelkem-testem kilábol,
  Te,
szent, védő
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
 
szent védő
*
Szövegforrás:
Kézirat
Alapszöveg: A menekülő élet
Nyugat
 
tető.
 
 
 
Im,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Im
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
magam idehoztam,
  Védj és borits be mostan,
  Te szép, te bölcs, örök.
  Örökkön éltem, élek,
  Csupán hüvelyt cserélek,
  Mint Ulisszes-görög.
  Áldom a nyüzsgő Rómát,
  Mindennek átfogóját,
  Pulyásan is nagyot.
 
Ma,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Ma
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
hogyha
úgy
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
ugy
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
akarnám,
  Alkonyi álom karján
  Akár Remus vagyok.
  Nézem a mai
nőket,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
nőket
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  A volt és lesz időket:
  Be régen élek itt,
  S be minden élet mindegy
  S a Hold már ismer minket,
  Vigyorog s nem hevít:
 
Sandítva
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Sanditva
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
száll Rómára.
 
 
 
Facsimile Image Placeholder

Facsimile Image Placeholder

Facsimile Image Placeholder
Nyárdélutáni Hold Rómában  
 
 
Sandítva
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Sanditva
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
száll Rómára
 
Fecske-raj-követséggel,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Fecske-raj-követséggel
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  Vigyorog
vígan
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Kézirat
Alapszöveg: A menekülő élet
 
vigan
*
Szövegforrás:
Nyugat
 
széjjel
  Nyárdélutáni Hold.
  Nagy kékség és pirosság
  Most
újból-újból
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
ujbol-ujbol
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
hozzák
  Régből azt, ami volt.
  Szent mezők pára-fátylat,
  Hegyek álom-szint
váltnak,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
váltnak
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  Diadalok s romok,
  Nap s Hold közé beszőve,
  Hanyattan az Időbe
  Róma sürög-forog.
  Óh,
gyönyörű
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
gyönyörü
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
örökség,
  Változó,
ős, szent
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
[törölt]
«
[törölt]
« és »
szent,
Beszúrás hely: fölé.
ős »
ős szent,
n
Jegyzet felcserélő jellel javította
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
ős, szent község,
  Urbs, te feledtető,
  Az én-élet poklából
  Lelkem-testem kilábol,
  Te,
szent, védő
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
 
szent védő
*
Szövegforrás:
Kézirat
Alapszöveg: A menekülő élet
Nyugat
 
tető.
 
 
 
Im,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Im
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
magam idehoztam,
  Védj és borits be mostan,
  Te szép, te bölcs, örök.
  Örökkön éltem, élek,
  Csupán hüvelyt cserélek,
  Mint Ulisszes-görög.
  Áldom a nyüzsgő Rómát,
  Mindennek átfogóját,
  Pulyásan is nagyot.
 
Ma,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Ma
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
hogyha
úgy
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
ugy
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
akarnám,
  Alkonyi álom karján
  Akár Remus vagyok.
  Nézem a mai
nőket,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
nőket
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  A volt és lesz időket:
  Be régen élek itt,
  S be minden élet mindegy
  S a Hold már ismer minket,
  Vigyorog s nem hevít:
 
Sandítva
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Sanditva
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
száll Rómára.
 
 
 
Facsimile Image Placeholder

Facsimile Image Placeholder

Facsimile Image Placeholder
Nyárdélutáni Hold Rómában  
 
 
Sandítva
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Sanditva
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
száll Rómára
 
Fecske-raj-követséggel,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Fecske-raj-követséggel
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  Vigyorog
vígan
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Kézirat
Alapszöveg: A menekülő élet
 
vigan
*
Szövegforrás:
Nyugat
 
széjjel
  Nyárdélutáni Hold.
  Nagy kékség és pirosság
  Most
újból-újból
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
ujbol-ujbol
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
hozzák
  Régből azt, ami volt.
  Szent mezők pára-fátylat,
  Hegyek álom-szint
váltnak,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
váltnak
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  Diadalok s romok,
  Nap s Hold közé beszőve,
  Hanyattan az Időbe
  Róma sürög-forog.
  Óh,
gyönyörű
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
gyönyörü
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
örökség,
  Változó,
ős, szent
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
[törölt]
«
[törölt]
« és »
szent,
Beszúrás hely: fölé.
ős »
ős szent,
n
Jegyzet felcserélő jellel javította
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
ős, szent község,
  Urbs, te feledtető,
  Az én-élet poklából
  Lelkem-testem kilábol,
  Te,
szent, védő
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
 
szent védő
*
Szövegforrás:
Kézirat
Alapszöveg: A menekülő élet
Nyugat
 
tető.
 
 
 
Im,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Im
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
magam idehoztam,
  Védj és borits be mostan,
  Te szép, te bölcs, örök.
  Örökkön éltem, élek,
  Csupán hüvelyt cserélek,
  Mint Ulisszes-görög.
  Áldom a nyüzsgő Rómát,
  Mindennek átfogóját,
  Pulyásan is nagyot.
 
Ma,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Ma
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
hogyha
úgy
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
ugy
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
akarnám,
  Alkonyi álom karján
  Akár Remus vagyok.
  Nézem a mai
nőket,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
nőket
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  A volt és lesz időket:
  Be régen élek itt,
  S be minden élet mindegy
  S a Hold már ismer minket,
  Vigyorog s nem hevít:
 
Sandítva
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Sanditva
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
száll Rómára.
 
 
 
Facsimile Image Placeholder

Facsimile Image Placeholder

Facsimile Image Placeholder
Nyárdélutáni Hold Rómában  
 
 
Sandítva
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Sanditva
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
száll Rómára
 
Fecske-raj-követséggel,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Fecske-raj-követséggel
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  Vigyorog
vígan
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Kézirat
Alapszöveg: A menekülő élet
 
vigan
*
Szövegforrás:
Nyugat
 
széjjel
  Nyárdélutáni Hold.
  Nagy kékség és pirosság
  Most
újból-újból
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
ujbol-ujbol
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
hozzák
  Régből azt, ami volt.
  Szent mezők pára-fátylat,
  Hegyek álom-szint
váltnak,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
váltnak
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  Diadalok s romok,
  Nap s Hold közé beszőve,
  Hanyattan az Időbe
  Róma sürög-forog.
  Óh,
gyönyörű
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
gyönyörü
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
örökség,
  Változó,
ős, szent
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
[törölt]
«
[törölt]
« és »
szent,
Beszúrás hely: fölé.
ős »
ős szent,
n
Jegyzet felcserélő jellel javította
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
ős, szent község,
  Urbs, te feledtető,
  Az én-élet poklából
  Lelkem-testem kilábol,
  Te,
szent, védő
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
 
szent védő
*
Szövegforrás:
Kézirat
Alapszöveg: A menekülő élet
Nyugat
 
tető.
 
 
 
Im,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Im
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
magam idehoztam,
  Védj és borits be mostan,
  Te szép, te bölcs, örök.
  Örökkön éltem, élek,
  Csupán hüvelyt cserélek,
  Mint Ulisszes-görög.
  Áldom a nyüzsgő Rómát,
  Mindennek átfogóját,
  Pulyásan is nagyot.
 
Ma,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Ma
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
hogyha
úgy
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
ugy
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
akarnám,
  Alkonyi álom karján
  Akár Remus vagyok.
  Nézem a mai
nőket,
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
nőket
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
  A volt és lesz időket:
  Be régen élek itt,
  S be minden élet mindegy
  S a Hold már ismer minket,
  Vigyorog s nem hevít:
 
Sandítva
*
Szövegforrás:
Kritikai kiadás
Alapszöveg: A menekülő élet
 
Sanditva
*
Szövegforrás:
Kézirat
Nyugat
 
száll Rómára.
 
 
/o:ae-ov5.tei.859/IMAGE859_1   X (Close panel)
image
/o:ae-ov5.tei.859/IMAGE859_2   X (Close panel)
image
/o:ae-ov5.tei.859/IMAGE859_3   X (Close panel)
image