Ady Endre Összes Versei V.

Megjegyzések:

Keletkezéstörténet A költemény keletkezési ideje alapján alkalmi versnek készülhetett. Földessy Gyula véleménye szerint az utolsó versszak arra utal, hogy egy gyerekkori vers áll ihlető forrásként a háttérben. „Ady maga is vallotta, hogy a művészben tovább él a gyermek, s ezt fokozott mértékben értette önmagára” (Kovalovszky, IV. 79.) A gyermekhez és a „gyermekség”-hez való kapcsolódásnak szövegszerű dokumentuma ez a vers olyan művek mellett, mint A gyermekség elégiája, Az örök gyermekség, a Röpülj, piros sárkányom vagy az Én erőszakos ifjúságom. A költemény szoros tematikai rokonságban áll olyan egyéb Ady-versekkel, amelyek gyermekkori emlékek felidézésére utalnak (Hajh, gyerekek!, Egy ismerős kisfiú). A költő Isten-élményével összefüggő szövegcsoportot is egy újabb ötlettel gazdagítja, hisz a többségében a lírai beszélő ambivalenciákkal terhelt hitkeresését tárgyazó versek helyett olyan összetett beszédhelyzet teremtődik meg, amely egyszerre tartalmazza a gyermekkor „hívő naivság”-ának és – a versbeszéd jelenében – az ettől való időbeli és értékszerkezeti elválasztottságnak a tapasztalatát. A kisfiú szólamát megtörő zárójeles strófáról jegyzi meg találóan Király István: hogy az „mint szerepet, puszta illuziót leplezte le az ábrázolt helyzetet: nemcsak belülről jelenítette meg, kívülről is látta a költő a maga hajdani gyermeki énjét. Idillt írt, de ironizált idillt.” (Király II. 410–411.) Azzal kapcsolatban, hogy vajon miért épp az 1883-as esztendő karácsonyát említi Ady, nincsenek adataink. Földessy Gyula szerint a költő szülőházában „sok-sok nyomorúság tette nehézzé-fojtóvá az életet”, s ezért aposztrofálja Ady „csúf”-ként az ünnepet. Irodalom Földessy: Amt 165.; Király II. 410–411.