<?xml version="1.0" encoding="UTF-8"?>
  
    
      
        Az ünneprontók
        
          
            Arany
            János
            KOHA_AUTH:96679
            http://biblio.digiphil.hu/cgi-bin/koha/opac-authoritiesdetail.pl?authid=95108
            VIAF:95251869
            http://viaf.org/viaf/95251869/
          
        
      
      
        digital edition
        
          editor
          
            Palkó
            Gábor
            KOHA_AUTH:121463
          
          
            S.
            Varga
            Pál
          
        
        
          XML-editor
          
            Fellegi
            Zsófia
          
        
        
          XML-control
          
            
            
          
        
        
          creator
          DigiPhil http://digiphil.hu
          
        
        
          creator
          Petőfi Irodalmi Múzeum http://viaf.org/viaf/152132060/
            http://www.pim.hu
          
        
      
      
        
          Petőfi Irodalmi Múzeum
          http://viaf.org/viaf/152132060/
          http://www.pim.hu
        
        Budapest KOHA_AUTH:9227
          http://biblio.digiphil.hu/cgi-bin/koha/opac-authoritiesdetail.pl?authid=9227
        
        2016
        
          ©Free Access – no-reuse"http://www.europeana.eu/rights/rr-f/"
          
          ©In Copyright"http://rightsstatements.org/page/InC/1.0/"
          
        
        o:aj-kk.tei.2
        /o:aj-kk.tei.2
      
      
        Versek a Kapcsos könyvből
        context:kapcsoskonyv
        /context:kapcsoskonyv
      
      
        Megjegyzések.
      
      
        
          
            
              Arany
              János
              KOHA_AUTH:96679
              http://biblio.digiphil.hu/cgi-bin/koha/opac-authoritiesdetail.pl?authid=95108
              VIAF:95251869
              http://viaf.org/viaf/95251869/
            
          
          Az ünneprontók
        
      
    
  
  
    
      
        
        
          Az ünneprontók
        
        
          Zendűl, kondul szent harangszó,
          Csengve, búgva messze hangzó:
          "Imára! imára!"
          Jámbor népe a kis helynek
          Halkan lépve gyűlnek, mennek
          Imára, imára.
        
        
          Szép piros a pünkösd reggel,
          Mintha tűzzel, Szentlélekkel
          Menny-föld tele volna;
          E napot fent s lent megűlik.
          E nap oly ragyogva nyílik;
          Mint hajnali rózsa.
        
        
          De mi réjja riad? de mi ördögi zaj,
          Rekegő szitok és otromba kacaj,
          Hogy reszket az egyház tornya?…
          Szembe' Isten hajlokával,
          Nem törődve a szent mával,
          Foly tegnapi dőre tivornya.
        
        
          "Hol egy muzsikás? hegedű, vagy egyéb?
          Ha különb nem akad, dudaszó is elég:
          Ki fut érte? szaladj Zsuzsi lyányom."
          "A Zsuzska maradjon! hagyj neki békét
          Eszem ezt a pirosítós képét:
          A kufercest majd vele járom."
        
        
          Hát íme, kapóra, dudás közeleg.
          Egy sanda, szikár, csúf szőrös öreg,
          Tömlője degeszre fújva;
          Füle táján két kis szarva gidának,
          – Mintha neki volna szarva magának –
          Sípján már billeg az újja.
        
        
          "Ide, a Jebuzéus pofádat!
          Mert megkeserűli a hátad."
          "Uraim, de papolnak ott-benn…"
          "Hát baj neked az, pogány hitünek?
          Az enyém – ha töröm, ha nem – ez ünnep
          Enyém, ha szidom; ez az Isten!"
        
        
          Ravaszul mosolyog fél szája hegyén
          S rákezdi dudáját halkal a vén,
          Minden sark billeg a táncra;
          Azután vidorabb lesz, majd sebesebb;
          A tánc is utána pörébb, hevesebb,
          Amint kopog és szaporázza.
        
        
          De vége szakadni mikor fog, ugyan?…
          "Hagyd el – riad egy rá – aki szele van!
          Kihasítom kecske-dudádat."
          Hanem a muzsikás mindég fujja,
          Mindég szilajabban pörög ujja –
          Az egész tivornya kifáradt.
        
        
        
          Lankadva leűlne az is, meg ez is,
          Hívnák haza őket ebédjekhez is:
          Nem, nem lehet; ugrani kell csak.
          Szidják a dudást, – verik, öklözik őt –
          Verik bizony a nagy üres levegőt; –
          Gyors híre szaladt e csudának.
        
        
          Fut gazda, kié ama renyhe cseléd:
          "Jössz…? vagy dobom – itt ez a villa – beléd…"
          Vasvilla kezébe ragadt ám;
          Fut lyány, fiu, és anya és feleség:
          "Apám, fiam, apjokom! untig elég…"
          S kezeit töri, szíve szakadtán.
        
        
          Már józanon a fiu, az apa, férj
          Mennének is – íme, közelget az éj –
          Nyújtják kezöket nagy-epedve;
          A táncosok arcán vérkönyü hull:
          De a láb még egyre bokázza vadul,
          Viszi a tánc ördögi kedve.
        
        
          Éjfélt hogy üt a toronyóra közel,
          Kénkő fojtó szaga terjedez el;
          S mint szél ha forogva ragad port:
          Úgy táncol el, egy bősz harci-zenére,
          (Mondják, a pokol tüzes fenekére)
          Az egész örjöngő csoport.
        
        (1877. júl. 21.)