Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők OSzK Kézirattár, Analekta, 3) App–Babits A–H, 10.507; autográf tisztázat (alapszöveg) Megjegyzés A kéziratot Salló Antal fedezte fel az OSzK Színháztörténeti Osztályán, az 1949-ben oda került Bedő Rudolf-féle színházi gyűjteményben. Keletkezés A kéziraton szereplő dátum szerint a vers 1860. jún. 12-én, Nagykőrösön keletkezett. A címzettet Keresztury Szerdahelyi Kálmán színésszel (1829–1872) azonosította; ezt valószínűsíti, hogy a Bedő Rudolf-féle gyűjteményben a színész számos kézirata is megtalálható. még 1847-ből ismerte a színészt, nagyszalontai vendégszereplése révén; esetleg találkozhattak 1859. okt. végi pesti útján, amikor Csengery Antal „számos notabilitás”- sal összehozza, ill. azon a nagykőrösi vendégszereplésen, amelyről Egressy Gábornak tesz említést ( AJÖM XVII., 403.). 1859-ben debütált a Nemzeti Színházban; Octave Feuillet Egy szegény ifjú története című színművében Bevallan szerepét játszotta. A darabot 1877-ig 43-szor játszották. (Színháztörténeti lexikon). Fennmaradt egy Szerdahelyi Kálmánt és főbb szerepeit bemutató kőnyomat (készítette Marastoni József, nyomtatta Deutsch Lipót és , 1863, OSzK Színháztörténeti tár gyűjteménye, KF 435; Magyar Digitális Képarchivum, DKA-000978). Kritikatörténet „Aki kellő figyelemmel olvassa ezt a látszatra abszurd, érthetetlen szöveget, észre fogja venni, hogy ez is a költő válságverse; csak éppen hogy itt nem az örök zsidó a drámai monológ elmondója, hanem egy ismeretlen debreceni poéta tanítványa, aki nem a világirodalom, hanem a debreceni kántorpoézis motívumkincsére támaszkodik, s ezért monológja még rejtélyesebb. Prózai nyelven talán így közelíthetnénk meg: A költő útjának veszedelmes fordulópontjához érkezett. Visszatekint a sorsát meghatározó legfontosabb mozzanatokra. Szülei papnak szánták, ő szobrász, zenész, színész vagy költő szeretett volna lenni: a négy »jövevény« – a négy múzsa, »lakótárgyai a Heliconnak«, tehát kiesnek a megszokott keretből – nem követhetők: azazhogy egy mégis: a »szépíró teremtés«: a költő ezt követné, de útjában áll a zsoltár szavaival megszólaló közönséges, megszabott élet. Minden bús tehát: az éjszakák, a párkák; a népszerű diákdallal jajongó költő is. S most, hogy talán mégis elindulhatna a vágyott úton, óvó, tiltó szót hall a költő: ne menjen tovább. A verset nyilván a színész kedvéért is stilizálta ilyenre; ez ismerhette a rejtett utalások értelmét, s kedvét is lelhette az efféle nyelvi mozaikjátékban. A kézirat a hagyaték hasonló nyelvi játék szövegei közt maradt fenn; maga is hajlott az ilyen »formalista« debreceni mesterkedések felé, ilyeneket nemegyszer használt is alkalmi »poétázásai«-ban, leveleiben. Az ötvenes években alaposan is fölmérte a félművelt, az »öntudatlan népieskedés« sajátságos nyelvi értékeit, s kijelölte e költészet irodalomtörténeti helyét az Irányok címen kezdett tanulmánytöredékében.” ( Keresztury 1987, 306–307.) értelmezését Szili József azzal a feltételességgel gondolta tovább, hogy a vers szerzősége, autográf tisztázata ellenére, nem teljesen bizonyos. [ Szili József, A teljes Arany, It, 25/75(1994)/3, 337–346.: 337., 345.] Weöres Sándor a Három veréb hat szemmel című antológiában az alábbi kommentárral közli: „A debreceni mesterkedőket csak karrikírozni illett, de titokban ízlelgette is. Debreceni fiatalkorában lényeges dolgokat tanult tőlük, szeszélyes szórendet, barokk-népi nyelvet, meghökkentő humort. Verse csúfolódás is, varázslat is: illogikus álom-hangulata, mondat-hömpölygése, a pátoszt megkérdőjelező bohókás pátosza, antik világ és anakronizmus egybejátszása: Füst Milán költészetének előre-idézése. A félrecsavarodó állítások (mikor kőfalaidhoz legyen csendesség) s egy és több közt ingadozások (nem találkoztam egyikkel sem – találkoztam az egyikkel) Tandori Dezső áttört szerkezeteit, ellentmondásos építkezését előlegezik.” ( Weöres Sándor, Három veréb hat szemmel: Antológia a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból, Bp., Szépirodalmi, 1977, 502.) A ’84-es kijárat című fordítás-antológia ( Kukorelly 1995 ) alcímében idézi a vers 1–2. sorát: 17 jövevény teremtés megtalála engemet / Azoknak lépését követtem – utalva arra, hogy a kötetben, amely az élő magyar irodalom szövegeinek fordítását célul kitűző 1984-es szeminárium eredményeit adja közre, 17 nyelv van képviselve. A kötet a verset is közli, Weöres Sándor jegyzetével (lásd fentebb), 9. „Négy jövevény teremtés megtalála engemet” című prózaversében Ferencz Győző a kéziratot megtaláló nagybátyjára („S. A.”, lásd Megjegyzések) emlékszik vissza. A szöveg zárlata szerint „A magam részéről közösséget is vállalok, találja meg vagy ki akár négy jövevény ugyanazt, levéltári vagy ebédlőasztalon, hiszen egyetlen teremtés tesz mindünket »köz«-zé.” ( Kukorelly 1995, 256–258.: 258.) Fordítások Német: Die vier Fremden [Weöres Sándor jegyzetével] (Nadja Grössing) = Kukorelly 1995, 10. Bolgár: Четиримата преселинци [Weöres Sándor jegyzetével] (Нииколай Бойков), = Kukorelly 1995, 11. Szlovén: Štirje tujci [Weöres Sándor jegyzetével] (Gabriela Zver) = Kukorelly 1995, 9.