Bibliográfiai adatok[Prinz Emil von Wittgenstein: Hadshi-Jurt]
Szerző: Arany János
Bibliográfiai adatok
Cím: Arany János Munkái
Alcím: Kisebb költemények 3. (1860-1882)
Dátum: 2019
Kiadás helye: Budapest
Kiadó: Universitas Kiadó
ISBN:
Szerkesztő: Korompay H. János
Sajtó alá rendező: S. Varga Pál
Kézirat leírása:
Ország: Ismeretlen.
Azonosító:
A kézirat leírása:
Keletkezés:
Dátum:
Hely: Budapest
Nyelvek:
magyar
Kulcsszavak:
vers
Szövegforrások listája:
- Szövegforrás I: A kritikai kiadás szövege
- Szövegforrás II: SzF, 1(1860–61)/11. (1861. jan. 16.), 167–168
- Szövegforrás III: PD 1879, 515–518
Elektronikus kiadás adatai:
A kritikai kiadás készítői: Palkó Gábor és Fellegi Zsófia
transcriber: Csonki Árpád
XML szerkesztő: Fellegi Zsófia és Bobák Barbara
Kiadás:
digital editionMegjelenés:
M1 SzF, 1(1860–61)/11. (1861. jan. 16.), 167–168., a Hadshi-Jurt című eposzról írt kritika második, befejező közleményének részleteiként M2 PD 1879, 515–518. (alapszöveg) [ AJÖM XI., 59–62.] [Versfordításként először: Arany 1955, 636–637.; 1–20. sor]MegjegyzésekMegjegyzések:
Megjegyzések Az AJÖM XI . magyarázata szerint a versben fordított részleteken túl „a többit is egyre inkább műfordításnak tekinti a szakirodalom”; e felfogás jogosultságára, úgymond, „magaArany
is elégséges alapot szolgáltat, hisz azért közli e részleteket, hogy a
szerző részletekben megnyilatkozó művészi képességét, ihletettségét illusztrálja”
(648.). Képes Géza szerint a további sorok ugyan „tördelésüket tekintve semmiben sem
különböznek a cikk többi prózai részletétől”, „a prózaként közölt idézetek még
tökéletesebb verses fordításokArany János
[szerkesztői feloldás]
,Arany
összegyűjtött versei között”. (
Képes 1966 [az
AJÖM XI
. szerint, tévesen, 1965], 389.)
A kritika szövegében az 1–20. sor verssoronként van tördelve, a többi
prózaszövegként – úgy, hogy a versszakok bekezdésekre tagolódnak, amelyeket
egymástól nyitó idézőjel, az idézett szövegrészt a cikk szövegétől nyitó és záró
idézőjel különíti el; ezek az idézőjelek több helyen elfedik a szöveg eredeti
idézőjeleit; az idézőjeleket az utóbbiak szerint helyreállítottuk (leszámítva az
eredetiben soronként ismétlődő nyitó idézőjelet). A szöveg jellegének megfelelően
(Képes Géza eljárását követve) helyreállítottuk a verssorok szerinti tördelést; a
prózába tördelve megjelent szakaszok elején és végén álló idézőjeleket elhagytuk;
a bekezdéseket versszakoknak feleltettük meg.
Az eredeti szöveg (az
AJÖM XI
. alapján, 648–650.; valamennyi kurziválás „Arany János
A
.-tól van, Arany jános
Wittgenstein
egyáltalán nem használja”, uo., 648.):
Sayn-Wittgenstein-Berleburg, Emil zu
Und die Zeit der Mannessorgen
Und der Blutesrache kam:
Unvergesslich blieb die Stunde,
Als er sie zusammen nahm,
Er, der ihre Jugend lenkte
Und zu Issa mahnend sprach:
Hast den Todfeind du vergessen,
Der den Vater dir erstach?
„Dshanem, du mein Ross, mein treues!
Trete leise! trete sacht,
Dass dein Huf uns nicht verrathe!
Tausend Ohren hat die Nacht!
Froher ritten wir von dannen,
Als ich jetzt! die Nacht war hell:
Rache! schrie das Blut des Vaters;
Sicher wähnte der Gesell
Sich vor eines Knaben Waffen;
Doch des Knaben schwache Hand
Hat den Dolch in deinem Herzen,
Schurke! um und um gewandt!“
„Wie vom Blitz getroffen stürzte
Nieder meiner Hoffnung Baum!
In dem Strome des Geschickes
Wandelt sich mein Glück zu Schaum!
Wehe! wer wird meiner Hütte
Wenn ich wand’re, Schutz verleih’n?
Wer wird meines Lebens Wonne,
Meines Todes Rache sein?
Wie die Buche im Gestrüppe
Ragtest du im Männerrath!
Wie der Falke aus den Lüften
Stürzest du zur kühnen That!
Silber lag in deinem Munde,
Gold in jedem Herzenszug!
Dolcheschärfe war dein Zürnen
Deine Lieb’ ein voller Krug!
Weh der Mutter, die zum Tode
Solches Heldenherz gebar!
Weh den Schwachen, den Verwaisten,
Deren Schirm und Schutz er war!
Weh dem Rosse, traurig wiehernd,
Wenn es nach dem Edel’n frägt!
Weh den Waffen, leidverrostet,
Die er nimmer hegt und trägt!“
„Ihrer Lieder beste Klänge
Sollen dir die Mädchen weih’n.
Reizend soll den jungen Kriegern
Noch dein Tod ein Beispiel sein.
Thaubeladen wird die Wolke
Auf dein Grab herniederschau’n;
Blumen werden ihm entkeimen,
Vögel zirpend es umbau’n!
„Issa! dorren soll der Rasen,
Ueber den dein Schatten lief!
Krankheit folge deinem Grusse!
Aussatz deinem Häudedruck!
Blödsinn bringe deinem; Gaste
Deines Wassers erster Schluck!
,Auf dem Grabe deines Vaters
Tummle sich der Hunde Schar!
Aus den Lenden deines Weibes
Winde sich ein Zwergepaar!
Wenn du schlummerst, soll der Schrecken
Rüttelnd dir zu Häupten stehn!
Wachend soll bestätnd’ger Argwohn
In’s Genick dein Antlitz drehn!
Und so lang ich dir im Leibe
Nicht das Herz gebrochen hab’,
Mögen meine Haare wachsen,
Sei es bis zum Gurt hinab,
Mag kein Obdach mich beschirmen,
Mir kein Freund zur Seite stehn,
Kein Gebet mein Athem hauchen,
Als um dich! – Auf Wiedersehn!“
Jetzt bewegt er sich, und redet;
„Horch! Wo bist du?” – ruft er sacht: –
„Wasilitschka! komm, mein Junge!
Haben sie dir Angst gemacht?
Schau, dein Vater kehret wieder,
Bringet Spiel und Zeitvertieb!“
Und mit dumpfer Drohung raunt er:
„O! du Schlimmes, schlimmes Weib!“
Da erfasst ein eifersücht’ger
Toller Schrecken Tawa’s Herz:
Schaudernd fährt sie in die Höhe
In unbänd’gem jähem Schmerz:
„Wer?“ – und rüttelt ihn am Arme,
Dass er aufspringt und die Hand,
In Bestürzung taumelnd, ausstreckt
Nach der Büchse an der Wand:
„Wer? – und ihre Blicke saugen
Sich in seine Augen ein:
Aber alsobald besonnen
Lacht er: „Närrin! wer soll’s sein?
Die ich dir zu lieb verlassen
Ist es!“ – O! da strömt von Lust
Ihre ganze Seele über!
Eine Nacht des Todes war es,
Wie sie wenige erschaut. –
In dem Osten losgelassen
Stieg empor die Windesbraut,
Weckte mit gewalt’gen Stössen
Die erstarrten Lande auf,
Und begann, in tollen Sprüngen
Wirbelnd, ihren Siegeslauf.
Grässlich, schön ist’s, wenn die Bäche,
Schneegeschwollen, frühlingswild,
Sich in toller Lust ergiessen
Ueber’s thauende Gefild;
Wenn der Fluss, zum Meer geworden,
Tosend seine Dämme sprengt,
Und das überraschte Leben
Stürmisch einholt und ertränkt!
Grässlich schön auch, wenn die Steppe,
Die des Sommers Gluth verdorrt,
Sich entzündet: wenn die Flamme,
Windgepetschet, fort und fort
Durch die hohen Gräser knistert,
Prasselnd in das Reisig fällt,
Und zum rauchumhang’nen Himmel
Ihre rothen Zungen schnellt!
Aber trostlos grässlich ist es,
Wenn der Wintersturm erwacht,
Und mit dumpfem Brausen nahet
Durch die nebelschwang’re Nacht;
Wenn er, wie mit tausend Stimmen
Heulend, durch die Oede klagt,
Und vernichtend, wählend, Alles
Vor sich her zu Tode jagt!
Nichts vermag zu widerstehen
Seinem Andrang. Blendend hebt
Sich der Schnee in dichten Massen;
Jeder Halm der Steppe lebt.
Wirbelnd stäubt es durch die Lüfte,
Kriecht am Boden, pfeilgeschwind,
Thürmt sich wankend in die Höhe,
Und zerstiebt in Duft und Wind.
Vor der grimmig scharfen Kälte
Seines Hauches friert das Blut
In den Adern der Geschöpfe;
Fesselnd lähmet seine Wuth
Die Natur in ihren Wurzeln;
Ringend mit dem Todesschlaf,
Wird zu Stein das rege Leben,
Das sein starrer Odem traf.
Weh dem Wand’rer, den des Sturmes
Jäher Einbruch überfällt!
Stechend, blendet’s seine Augen;
Der Erstarrung Wahnsinn hält
Den verirrten Geist gefangen:
Keinen Schritt weit kann er mehr
Den zerstörten Pfad erkennen;
Wust, Vernichtung rings umher!
Irrend kreist er um sich selber:
Kein Geleise, keine Spur!
Nur der Schnee, chaotisch treibend
Auf der wild bewegten Flur,
Nur des Sturmes Wehgeheule,
Nur des Nebels dichte Nacht,
Die das Mark in seinen Knochen,
Die sein Blut gerinnen macht.
Trostlos endlich bleibt er stehen:
Aus den starren Gliedern weicht
Abgestumpft des Lebens Wille:
Schlummerhaft umgarnend schleicht
Langsam ihm der Tod in’s Herze;
Nieder sinket er, zur Ruh: –
Und mit weissem Grabeshügel
Schüttet ihn der Winter zu.
Arany
műfordításainak gyűjteményében.” Külön felhívja a figyelmet, hogy a
sorok rímtelen voltát az alliterációk ellensúlyozzák. (
Képes 1966, 387.)
Arany János
[Prinz Emil von Wittgenstein: Hadshi-Jurt]
n
Jegyzet Tkp. Emil zu Sayn-Wittgenstein-Berleburg (1824–1878), 1841-től gárdatisztként a hesseni nagyhercegség szolgálatában állt; 1845-ben elkísérte Sándor hesseni herceget kaukázusi hadjáratába. 1849-ben
belépett az orosz hadseregbe; Voroncov cári főparancsnok kaukázusi adjutánsa. 1852-ben
I. Miklós cár szárnysegédje. Részt vett a krími háborúban, majd Kis-Ázsiában kapott
parancsnoki beosztást. 1866-ban nyugalomba vonult, de 1877–78-ban még harcolt az orosz–török háborúban.
Tájleírásokat, verseket, hadi emlékezéseket és hőskölteményeket írt; 1856-ban jelent meg Aßlann aga
című eposza. A Hadshi-Jurt az 1845-ös kaukázusi hadjárathoz kapcsolódó tízénekes eposz, 1860-ban jelent meg (lásd az
AJÖM XI
. jegyzetét is, 648.). A mű címe egy csecsen falu neve, ahol az
eposz játszódik. A mű cselekményét és a lefordított szövegrészek kontextusát
AJ
részletesen ismerteti bírálatában.Arany János
[Prinz Emil von Wittgenstein: Hadshi-Jurt]
n
Jegyzet Tkp. Emil zu Sayn-Wittgenstein-Berleburg (1824–1878), 1841-től gárdatisztként a hesseni nagyhercegség szolgálatában állt; 1845-ben elkísérte Sándor hesseni herceget kaukázusi hadjáratába. 1849-ben
belépett az orosz hadseregbe; Voroncov cári főparancsnok kaukázusi adjutánsa. 1852-ben
I. Miklós cár szárnysegédje. Részt vett a krími háborúban, majd Kis-Ázsiában kapott
parancsnoki beosztást. 1866-ban nyugalomba vonult, de 1877–78-ban még harcolt az orosz–török háborúban.
Tájleírásokat, verseket, hadi emlékezéseket és hőskölteményeket írt; 1856-ban jelent meg Aßlann aga
című eposza. A Hadshi-Jurt az 1845-ös kaukázusi hadjárathoz kapcsolódó tízénekes eposz, 1860-ban jelent meg (lásd az
AJÖM XI
. jegyzetét is, 648.). A mű címe egy csecsen falu neve, ahol az
eposz játszódik. A mű cselekményét és a lefordított szövegrészek kontextusát
AJ
részletesen ismerteti bírálatában.Arany János
[Prinz Emil von Wittgenstein: Hadshi-Jurt]
n
Jegyzet Tkp. Emil zu Sayn-Wittgenstein-Berleburg (1824–1878), 1841-től gárdatisztként a hesseni nagyhercegség szolgálatában állt; 1845-ben elkísérte Sándor hesseni herceget kaukázusi hadjáratába. 1849-ben
belépett az orosz hadseregbe; Voroncov cári főparancsnok kaukázusi adjutánsa. 1852-ben
I. Miklós cár szárnysegédje. Részt vett a krími háborúban, majd Kis-Ázsiában kapott
parancsnoki beosztást. 1866-ban nyugalomba vonult, de 1877–78-ban még harcolt az orosz–török háborúban.
Tájleírásokat, verseket, hadi emlékezéseket és hőskölteményeket írt; 1856-ban jelent meg Aßlann aga
című eposza. A Hadshi-Jurt az 1845-ös kaukázusi hadjárathoz kapcsolódó tízénekes eposz, 1860-ban jelent meg (lásd az
AJÖM XI
. jegyzetét is, 648.). A mű címe egy csecsen falu neve, ahol az
eposz játszódik. A mű cselekményét és a lefordított szövegrészek kontextusát
AJ
részletesen ismerteti bírálatában.Arany János