Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők *K1 Autográf, javításokkal (V1945) Megjegyzés *K1 Adatai az AJÖM I. (516.) alapján (a 29–30. sor változata tévesen 30–31. számmal megadva) Keletkezés 1861. ápr., . A vers közvetlen előzménye -nak Nagyvárad város közösségéhez, 1861. márc. 31-én írt válaszlevele (Nagyvárad 1861. jan. 31-én értesítette t arról, hogy „Önt városunk tiszteletbeli képviselő tagjául megválasztottuk”): „A nemzeti remény és aggodalom percenként változó benyomásai, az élethalál nagy kérdésein szorongva csüggő általános feszültség közepett, kicsinynek érzem magamat arra, hogy csak pillanatig is személyem felé hagyjam fordulni a közfigyelmet”. A – húsvétkor kelt – levelet így dátumozza: „, feltámadás napján 1861” ( AJÖM XVII., 501., 538.). A feltámadás üzenetének allegorikus értelmezése már az 1860-as Széchenyi emlékezete című versben előfordult (9–12. sor; részletesebben lásd ott, Magyarázatok, 13. sor). Az értelmes áldozat 5. vsz.-ban megjelenő motívuma az 1848 decemberében keletkezett Álom-való című versre utal vissza, amelyben kérdésként fogalmazódik meg: A Magányban Jézusnak a saját eljövendő halálára és feltámadására utaló példázatára tett utalással ad választ a kérdésre (lásd Magyarázatok, 37–39. sor). Kritikatörténet szerint 1861-ben „új remény tűnik fel a magyar láthatáron”, s „, a habozás embere, ekkor félve és óhajtva, kételkedve ás lelkesedve közeledni érzi a döntés nagy percét, s idézi a 11–16. sort ( Riedl 1982 [1887], 40–41.). Komlós Aladár a Széchenyi emlékezete folytatásának tekinti, nyelvében pedig „a homályosságig tömör, kihagyásos, de a kihagyás következtében erőteljes hatású” mondatokat emeli ki az 5. és a 17–18. sor kapcsán ( Komlós 1959, 64., 67.). Sőtér István „a nemzetiség és a polgárosodás kiegyenlítődésé”-nek programjához kapcsolja a verset; szerinte „ megleltnek hitt összhang, a kiegyenlítődés tudata ad bizakodó hangsúlyt a Magányban záróstrófáinak, az a tudat vezeti el a »magasb hármónia« ígéretéhez, s mondatja ki vele a biztatást (kissé Az ember tragédiájá-val is rokon módon): »Vásznunk dagad, hajónk előre megy!«” ( Sőtér 1987 [1963], 334.). Szörényi László szerint – a Rendületlenűl című vershez hasonlóan – „a Vörösmarty-parafrázis nehéz feladatát tűzte maga elé. Talán éppen ez a vers az, amely – legalábbis egyértelmű biztatást tartalmazó, retorikusan magasan szervezett középső részében – a leginkább simul költői nyelvéhez az Arany-életműben. A féleredményt azonban az is jelzi, hogy a zárlat egyértelműen pozitív metaforája szöges ellentétben áll a kezdőképpel, amely a sors teljes kiszámíthatatlanságának manierista eredetű, de a pozitivizmus korában új, baljós jelentéssel telített (a mechanisztikus-naturalisztikus természetszemlélet jelképévé lett) óra-képet alkalmazza. Arany számára valószínűleg e politikai és lélektani helyzet és a költészeti kudarc – ha szabad kudarcnak minősítenünk 536 egy maximális szinten megoldott, de végül is eredménytelen feladatot – volt az a figyelmeztető jel, hogy műfaj-korszerűsítési kísérletei között a továbbiakban ne szerepeltesse az ódát.” ( Szörényi 1989 [1982/83], 198–199.) Keresztury Dezső ódáinak kontextusában elemzi; a Széchenyi-ódának „mind ritmikájában, strófaformálásában, mind »belső idomában« párja”; a Dante-ódával „főképpen az emberfeletti »nem ismert világnak«, a mindenség sejtelmes nagyságának s az emberi lét parányiságának átélése révén” rokon, távolabbról pedig az Álom-való, ill. a Válság idején című versekkel. ( Keresztury 1990, 381.) Barta János külön elemzést ad a versről a Még egyszer a lírikus Aranyról című tanulmánya végén. A verset a prófétaszereppel hozza összefüggésbe; alapja, úgymond, „a közösség sorsáért érzett elemi erejű aggódás”, amely révén a „a történelmi válság tovább fokozódik világnézeti válsággá: a kínzó kérdés most már az: mi mozgatja a történelmet, van-e benne értelem – a magyarság sorsa nem azt mutatja-e, hogy a világrend érzéketlen az emberi-nemzeti értékek iránt, jót és rosszat közömbösen tipor el”. Ezáltal a vers „a kollektív vívódásnak, válságélménynek egyéni válságélménnyé való transzponálása, a kettőnek egymástól elválaszthatatlan költői szintézise”. ( Barta 1987 [1985], 100–101.) alkotásmódjára jellemzően a versben „a szenzuális fantázia, a képiesítés egyszerre, szimbiózisban terem meg a lírai emócióval” (uo., 102.). Hász-Fehér Katalin szövegpárhuzamokat feltételez Faustja és a Magányban között; a párhuzamos helyek feltüntetése után megjegyzi: „Valamennyi párhuzam ugyanazt a szerkezetet mutatja, mintha verse negatív tükörképe, látens vitatása és ellentétébe fordítása lenne a Faust zárórészének”. ( Hász-Fehér 2017b, 262.) Lásd még: Makay Gusztáv, Arany János 1861-ben (A „Magányban” elemzése), Közn, 10(1954)1, 15–17.; ., Arany János: Magányban = Makay 1959, 224–230. Benedek 1970, 111–113. Pála 1995, 283–287. Fordítások Bolgár: В самота (Димо Боляров) = Аран 2009, 115–116. Cseh: V osamĕlosti (Kamil Bednař–Ladislav Hradský) = Arany 1957b, 135–137. Finn: Yksinäisyydessä (Toivo Lyy) = Lyy 1970, 147–149. Francia: Solitude (Adaptation de Jean Rousselot) = Gara 1962, 178–179. Lengyel: W samotności (Tadeusz Nowak) = Jastrun 1975, 222–224. Német: In banger Stunde (Dóczi Lajos) = Dóczi 1903, 93–95. In der Einsamkeit (Annemarie Bostroem) = Arany 1982, 97–99.; ua.: Arany 1984, 50–52.; ua.: http://www.mek.iif.hu; ua.: www.babelmatrix.org) Orosz: В одиночестве (Леонид Мартынов) = Арань 1960, 151–152. Feldolgozás Képzőművészeti Borsos Miklós grafikája, Arany 1961 , a 418. oldal után, számozatlan lapon Hangfelvételek Világlíra, 3. Hungaroton, LPX 13845, 1980, Papp János, 3’ 22” Vers mindenkinek, 2., Előre hát mind, aki költő!, Dolby Digital 2.0, Sztankay István, 4’ 03” (DVD: MTVA , 2011) Őszikék és más költemények, Hungaroton, HCD 14284, 2000, Sinkovits Imre, 3’ 48” Mondd, ahogy Isten adta mondanod, Hungaroton, HCD 14294, 2001, Sinkovits Imre, 3’ 44” Hallgatni Aranyt, www.hallgatniaranyt.hu [2017], Mécs Károly, 3’ 11”