Arany János munkái

Megjegyzések:

Megjegyzések A K1-et tartalmazó kötet végén, Anakreón verseit követően görög költészeti antológia van; az eredeti szöveg itt, a ΔΙΑΦΟΡΟΝ ΠΟΙΗΤΩΝ ẠΣΜΑΤΑ Η ΣΚΟΛΙΑ című fejezetben, a 74. lapon olvasható. A lap jobb margójára az 1–4. sor metrikai képletét írta (fényképmásolatban közli: Hász-Fehér 2007, 4.): – – | – U U | – U | – U | – U – – | – U U | – U | – U | – U U U – | – – | – U U – – U U – | U – | – U U | – U U A K1-ről közlője, Debreczeni Ferenc állapította meg, hogy „első fogalmazásnak vehetjük Kallimachos dalának (R. V. [= ÖM 1884b] 375. 1. szerint Kallisztrateszé!) következő három sorát, mely mai alakjától lényegesen különbözik”. *K2 , *K4 Adatai az AJÖM VI . alapján (239.) Az AJÖM VI . téves közlése szerint (239.) a vers megjelent a SzF II. évf. II/11. számában. (E számban az Irányok második, Némi párhuzam című része jelent meg, a verset viszont a cikk harmadik, folyóiratban nem közölt része tartalmazza, lásd Keletkezés; a tévedést már Vargha Balázs jelezte, Vargha 1953, 362.) Az eredeti szöveg, az által használt kötetből ( példányából fényképmásolatban közli: Hász-Fehér 2007, 4.): A verset Edgar Allan Poe 1827-ben angolra fordította (Hymn to Aristogeiton and Harmodius). Az alapszöveg kiválasztása A bizonyosan utolsó autorizált változat a *K4; ez az M1 két során (4. és 11.) hajt végre változtatásokat. Elvileg tehát ennek kellene az alapszövegnek lennie. Hász-Fehér Katalin is ezt erősíti meg, amikor azt állítja, hogy „A változtatás mindkét sor esetében metrikai okokból történt. A javítás után a sorok pontosan megfelelnek az eredeti képletnek.” ( Hász-Fehér 2007, 4.) Ez azonban nem így van; egyrészt a 4. sor korábbi változata is megfelel a képletnek, a 11. sorban pedig éppen a javított sor hosszabb egy szótaggal a képlet szerintinél (s a korábbi változatnál): 9 helyett 10 szótagos (NB. a 9-es szótagszám megőrzése érdekében használja az Achillevsz alakot a 7. sorban). Fontos, hogy a *K4 az M1 kézi, vagyis korrektúrapéldánya, ami azt jelenti, hogy időben megelőzi az M1 megjelenését; szemlátomást nem érvényesítette a *K4 javításait a kiadás végleges szövegében. A 11. sor esetében a javítás oka az lehetett, hogy a 9–11. sorban meg akarta őrizni a párhuzamot az 1–3. sorral; végül azonban valószínűleg a metrikai képlet szabályosságának megtartása mellett döntött, s meghagyta az – időhatározói jelentést ugyancsak hordozó – Hogy kötőszót a Mikor helyett. Az M1 alapja ugyanakkor nyilvánvalóan a K3; tőle az Akhilleusz név írásmódján túl a kézirat csupán az 5. sorban szereplő írásjel révén különbözik. Az „Achileos” alakban az o nyilvánvaló sajtóhiba (a v betűt a szedő olvashatta o-nak), ugyanakkor a K3 hosszú mássalhangzós írásmódja („Achillevsz”) e szövegváltozat egyetlen kritikus pontja; a hosszú mássalhangzó rontja a metrikát. Az Akhilleusz név rövid és hosszú mássalhangzós írása a görögben is ingadozik, az Arany által használt szövegben azonban (lásd fentebb) rövid a mássalhangzó, nyilván ugyancsak metrikai okból. Összegezve: alapszövegünk a K3, a 7. sor „Achillevsz” szavának hosszú mássalhangzóját emendáltuk. (NB. a nevet a későbbi kiadások – PD 1879 [M2], ÖM 1884a [M3], ÖKK 1924 , AJÖM VI . – egységesen „Achilevsz” alakban közlik.) Keletkezés érdeklődése 1860 nyarán kezdett ismét a görög költészet felé fordulni. Csengery Antalnak írta július 9-én: „e nyáron a félig értett, félig elfeledt görög classicusoknak oly hévvel döltem, hogy szem- és elmetompulásig olvastam őket” ( AJÖM XVII., 409.) – ennek az érdeklődésnek lehet eredménye a K1. A *K2 v-ján szereplő dátum viszont a teljes vers 1861-es vagy későbbi keletkezését valószínűsíti. A megjelent változat 1862. aug. előtt keletkezett; az 1862-ben írt Irányok egyik lábjegyzetében olvasható. (A tanulmány első két részét a SzF közölte; a harmadik rész, amelyben a fordítás szerepel, nem jelent meg a folyóiratban.) jegyzete szerint: „Hogy az olvasó érezze, mi dalszerűség az, mely e szkolion-fajt az ódától megkülönbözteti, ide teszem egyik e fajta költeményt halvány fordításban”. ( AJÖM XI., 168.) Vargha Balázs kétségbe vonta, hogy a vers fordítás volna: „Kallimachosznak ilyen vagy hasonló verse nincs. A Kallimachosz és Kallisztratész név egyaránt azt jelenti: szépen küzdő. A név, mint »beszélő név« egyezik a vers tartalmával: a költő a művészet fegyverével akar harcolni a zsarnok ellen. Ennek alapján feltehetjük, hogy a vers eredeti műve, amelyet szkolion-nak s görög fordításnak álcázott. Van erre más példa is költészetéből: A walesi bárdok alcíme a Koszorúban ez volt: Ó-ángol ballada. A különleges műfaj próbálja rejteni poloskáról szóló makáma aktuális mondanivalóját is. Mint fordítás is jelentős lenne, hiszen ez a vers megvilágítja azt a költői magatartást, amelyből a Walesi bárdok

 [!]

[sic!]

, Szondi két apródja és a többi zsarnok-»ölő« vers megszületett. De még becsesebb, ha ettől a tudatos misztifikációtól megszabadítva az eredeti versek közt tartjuk számon.” ( Vargha 1953, 362.) Barta János tisztázta a Poetae lyrici graeci című kiadás alapján (edidit Theodorus Bergk 1914, Pars III., Poetae melici ), hogy a vers Kallisztratosz művének fordítása; ugyanakkor azt is valószínűsítette, hogy a fordítás nem ezen a szövegváltozaton alapul (lásd Barta 1959, 65–66., ill. AJÖM XI., 168/691.; egyébként ismerhette volna a Bergk-editio valamelyik korábbi, 1843-as vagy 1853-as kiadását, lásd Hász-Fehér 2007, 4.). Az forrásául szolgáló szöveget, nyomán, Hász-Fehér Katalin azonosította: eszerint „az Anakreón-kiadás költészeti antológia-részéből” dolgozott, „ahol a görög szöveg pontosan azokat az eltéréseket mutatja, amelyeket Barta János is észrevesz” (ti. a Bergk-féle kiadás szövegéhez képest, Hász-Fehér 2007, 3.). Ez az az Anakreón-kötet, amely a K1-et tartalmazza (lásd Kézirat). Mint Hász-Fehér Katalin megjegyzi, az által használt szövegváltozat „nem ad magyarázatot arra, miért ingadozik Kallimakhosz és Kallisztratész neve a vers alatt. A Brunck-féle kiadásban ugyanis a szöveg szerzőjeként helyesen, Kallisztratosz szerepel”. ( Hász-Fehér 2007, 4.)