Arany János munkái

Megjegyzések:

Keletkezés 1870. jan., . A HV 1888 datálása szerint 1869; a vers azonban nem keletkezhetett 1870. jan. előtt. ( először jan. 12-én használta hivatalos levél aláírásában a titulust – hivatalosan újraválasztásakor, jan. 17-én töltötte be a tisztséget ezen a címen: „Az 1870. január 17-i elegyes gyűlésen midőn Eötvös Józsefet 35 szavazattal újra elnökké választották (…), indítványára kimondták, hogy megerősítik tisztében

Arany

Arany János

t, mint főtitkárt. (Jegyzőkönyv, 13. pont.) Ez csak formaság volt, az indítványozó szerint is, de jól ismerte a »titoknok úr« érzékenységét s nem akart megjegyzésre módot adni bárki részéről: mintha a költőt nem választották volna főtitkárrá.” ( Gergely 1957, 49–50.; lásd még: AJÖM XIV., 605.) (NB. a XIV. kötet a hivatali iratok annotációiban – hibásan – már évekkel korábban is használja a főtitkári titulust.) Ami az előzményeket illeti, -t, Eötvös József javaslatára, 1865. jan. 26-án választották meg az MTA titkárának (titoknok), Szalay László váratlan halálát követően. a választás napján írta Tompa Mihálynak: „Pár óra mulva megtudom, csakugyan megnyomorítnak-e az akadémiai »beamterséggel« . Mit tegyek? Még vagy két évig fön kellene tartani magamaten: akkor némi kilátással a »független szegénységre« leköltözhetném ra, ha ugyan addig el nem költözöm oda, hol nem kell se fűtés, se szállásbér. De a »Koszorú« nehezen tart fen tovább; ha nyárára annyit apad, mint a mult nyár óta: magát sem fizeti ki. Így hát sorsom forduló ponton van”. ( AJÖM XVIII., 559.) A megválasztásáért köszönetet mondó levélben is hangsúlyozza a hivatalvállalás átmeneti jellegét: „állásomat részemről csak ideiglenesnek kívánom tekinteni. gy vagy két év a T. Akadémiának is elegendő a körültekintésre, hogy helyemet alkalmasb egyénnel pótolhassa.” ( AJÖM XIV., 31.; erre a Lónyay Menyhérthez a titoknoki lakás körüli bonyodalmak kapcsán írt, 1867. márc. 20-ai levelében is kitér: „A két év igazolta csekély önbizalmamat: éreztem folyvást, hogy kötelesség volna lelépnem, de nem láttam nyílást további existentiámra, s így – maradtam.” AJÖM XIX., 83.) Jan. 31-én Szász Károlynak ezt írja: „Hogy te az én akad. megválasztatásomnak örülsz: azon örűlök, de a minek te örvendesz, annak én nem tudok örvendeni. Kényszerűség, inkább erkölcsi mint anyagi sodrott belé: most már úsznom kell.” ( AJÖM XVIII., 561.) A Ko júniusban történt megszüntetése is összefüggött a titkári munkával: „A Koszorúval még kinlódhattam volna, ha titkár nem vagyok: s talán a jövő év hozott volna rá valami lendűletet: de ennyi dolog közt, legalább fél évig, ingyen szerkeszteni – s talán még ráfizetni – sehogy sem fűlt a fogam hozzá” – írja Ercsey Sándornak, 1865. jún. 29-én. Ugyanebben a levelében szól arról, hogy a hivatal a költői tevékenységében is akadályozza: „Valóban azt ohajtám, és már reményem is volt hozzá: hogy pár év alatt nyugalomba teszem magamat, ra. Nem pusztán a röstség hajtott erre: inkább az, hogy még valamit, kedvem szerint, dolgozhassak. Ily szaggatott és zaklatott hivatal mellett sehogy sem akar az menni. Az efféléhez folytonosság kell, beleélés, belemélyedés a tárgyba: s képzelheted minő folytonosság az, ha reggelenkint alig van egy két szabad órám, s az sem szabad a napi teendők gondjaitól! Bizonyos hogy nem viszem soká: vagy ha viszem: akkor ez lesz minden foglalatosságom. De jobb szeretném, ha máskép lehetne.” ( AJÖM XVIII., 610.) 1865 decemberében, az MTA épületének megnyitása után tovább rontotta helyzetét, hogy nem kapta meg a titoknoki lakást (lásd Ártatlan dacz, Keletkezés). 1866. nov. 14-én arra panaszkodik Tompa Mihálynak, hogy „em elég volt a titoknokság, most még a jegyzői tollat ís a nyakamba sózták egy időre. Pedig firkálni is szeretnék még valamit, bevégzeni egyet-mást töredék munkáimból.” ( AJÖM XIX., 48.) Dec. 8-án ismét Tompa Mihálynak írja: „Szeretnék menekűlni ettől a nem nekem való hívataltól; szeretnék már meghúzódni a magam szegénységében, s hátralevö kevés időmet, magam szabadjában használni fel. Szidnak, hogy keveset irtam: de barátom, annyi és mindig oly terhes hivatal mellett nem elég az? Jegyzőség, professorság, szerkesztés, titoknokság! mind egy egész embert kiván; napról napra elfoglal, nyűgöz, bosszant, lelket öl. Mi marad aztán poétáskodni? s hol marad a kellő nyugalom? –” ( AJÖM XIX., 55.) munkáját megkönnyítendő, 1867-ben minden irodai funkciót a jegyzőre hárított; a vers keletkezése, Szily Kálmán szerint, összefügg a további könnyítésekkel: az Akadémia „1870-ben életbe léptetett új alapszabályai némileg könnyítettek az addigi titkár, ezentúl főtitkár teendőin. Dolga kevesebb s a hatásköre, az osztályok és bizottságok autonómiája következtében, szűkebb lett. Ekkor írta a »Főtitkárság« czímű kis versikéjét” ( Szily 1893, 335.). A ra költözés terve, többszöri halaszás után, 1868-ban végleg meghiúsult; főtitkári állásáról végül 1876-ban mondott le, s 1877-ben mentették fel (lásd Az Őszikék és a Kapcsos könyv). Kritikatörténet az Aj-baj! című vershez kapcsolja, mondván, „A mások és talán önmaga által is fáklyának szánt, végül is önmaga lángját fojtogató, csepű kanócú, silány gyertyának minősülő, áldatlan munkában »elcsepegő-elcsurgó« élet szemléletes és egyben jelképes kifejeződésű érzéséhez szinte rögeszmeszerűen társul a kéretlen kitüntetést újra idéző Főtitkárság négy sora.” ( Nacsády 1978, 13.) Barta János szerint a vers „z önszemléletnek és az önkicsinyítésnek legtömörebb példája, amely már szállóigévé vált, az akadémiai főtitkárságra értendő:” [itt idézi a verset] ( Barta 1987 [1982b], 159.). Fordítás Német: Generalsekretariat (Géza Engl) = Arany 1984, 70.; ua.: http://www.mek.iif.hu Hangfelvétel Arany János estéje, Hungaroton, SLPX 13836, 1981, Sinkovits Imre, 0’ 16”; ua.: Őszikék és más költemények, Hungaroton, HCD 14284, 2000.