Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők *K1 A Régi magyar énekek c. füzet hátsó borítóján, autográf (?V1945) *K2 A Régi magyar énekek c. füzet belső címlapján, autográf (?V1945) Megjegyzések *K1 Adatai az AJÖM VI . alapján (247.); a kiemelések hiányoznak – nem tudni, a kéziratból magából vagy átírási hiba folytán. Az M1 feltehetően a *K2-n alapszik. Az alapszöveg kiválasztása Az AJÖM VI . adata szerint (247.) az ÖKK 1924 közlése kéziraton (értelemszerűen a *K2-n) alapul, ezért ez az alapszöveg. Keletkezés 1873. szept. 4., . Somogyi Antal Régi magyar énekek című kiadványa 1873-ban jelent meg, két füzetben (I.: Arad, Réthy Lipót; II.: Második füzetke, Pest, Schlesinger és Wohlhauer). az első füzet előszavában azt állítja, hogy „Bécsben harmadéve, több más latin könyvvel együtt, szereztem nak De officiis Lib. 3. etc. 1582. évi kiadását. E könyv nyomtatott levelei közé, a régen gyakori, a naptárakra nézve még ma is divatozó szokás szerint, jegyzetekre való levelek kötvék, a papír minősége szerint itélve, XVI-ik századbeliek. Ezek egy részére van írva a jelen füzet tartalma székely betűkkel”. -nak megvolt mindkét füzet. A BpSz-ben rövid, névtelen bírálat jelent meg, amely szerint „könyve csupa mystficatio. E régi énekekben oly szók és szófordulatok vannak bőven, melyeket csak óta ismer a magyar nyelv. Az ámítás oly világos, hogy iskolásgyermek is észreveszi. Hogy a kiadót szedte-e rá valaki, vagy ő maga hamiskodik, ez keveset tartozik a dologra”; a dalok „aesthetikai becse – úgymond – még kevesebb, mint történeti hitele”. [ BpSz, 1(1873), III. kötet, 5. sz., 224.] A névtelen bírálat, Szily Kálmán „biztos tudomása szerint tól való”. ( Voinovich 1938, 328., lásd még: Voinovich Géza, Arany János gúnyverse Somogyi Antalra = Emlék Szily Kálmánnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnökének nyolczvanadik születésnapja alkalmából, írták a Magyar nyelv dolgozótársai, Bp., Hornyánszky Viktor, 1918, 106.) Az énekekről mások is megállapították, hogy hamisítványok. Szarvas Gábor a védelmére kelő Márki Józseffel vitatkozva fejtette ki: „oly régi szóalakok fordulnak elő benne, melyek a kéziratnak tulajdonított korban már nem szerepeltek, s ellenkezőleg oly újabb alakok, melyek még a szemünk előtt álló processzuson akkorig nem mentek át; oly idegen szók, melyeket a nyelv jóval későbben vett át; az igeidőket s nagyobbára a módokat is az akkorbeli írók egészen máskép használták, mint ahogy a régi énekekben látható, s végre ami fő, tömve van hamis, önkényes etimológia alapján kifejtett s a nyelv szellemének ellenére kifejtett szavakkal, milyenek csak a nyelvújítás korszaka óta kaptak lábra nyelvünkben”. szerint célja az volt, hogy A nyelv huszonnégy hangjárul mint a szótár és nyelvtan megannyi elemérül című, képtelen elméletet felállító munkájához készítsen szöveggyűjteményt, s azt „a régiség nimbuszá”-val vegye körül. [„Régi magyar énekek”. – Márki J. tdr. ur czikkére válaszul –, . aláírással (egy lábj.-ében a . szignó szerepel), Reform, 4(1873)/287. (okt. 18.), 1.; ua.: MNyr, 31(1902)/8, 455–458. A vitáról lásd még: Magyar ritkaságok, gyűjtötte és magyarázza Tóth Béla, Bp., Athenaeum, 1899, Koholt nyelvemlékek című fejezet, 20–24.]. Toldy Ferenchez már korábban eljuttatott hamisított hegedős-énekeket; már akkor felismerte a csalást [lásd levelét Fábián Gáborhoz, 1873. szept. 19.; közölve: ItK, 4(1893)/2, 239.]. Somogyi Antal műve abba a sorba tartozik, amelyet nyitott meg, Osszián műveinek közlésével. A régi nemzeti költészet iránti igény késztette arra cseh régészt és költőt is, hogy régi cseh epikus költeményeket hamisítson (, idézett levelében, jelzi is a párhuzamot, mondván, ügyesebb hamisító volt nál). Egyik művéről, a Libussa ítéletéről már 1824-ben kimutatta, hogy hamisítvány [lásd Archiv für Geographie, Historie, Staats- und Kriegskunst, 15(1824)/46, 79.]. ugyanakkor a Királynéudvari kéziratot (1819, magyarul: A királyudvari kézirat, költemények a csehek őskorából, magyarította Riedl Szende, kiad. , Prága, Haase Gottlieb fiai cs. K. könyvnyomdájában, 1856; a külső borítón: 1857) még 1857-ben is valódinak hitte (levele Tompa Mihálynak, 1857. ápr. 19.; AJÖM XVII., 51.; levelei Gyulai Pálnak, 1857. ápr. 18. és dec. 1.; AJÖM XVII., 48., 130.). Ez a meggyőződés az alapja a Naiv eposzunk című tanulmánynak is (ennek írásáról az utóbbi levél tudósít). A kiadványai körüli vita nem ült el. Somogyi Antal nem hagyott fel rovásírásos szövegek „felfedezésével” és közlésével; 1902-ben háromtagú akadémiai vizsgálóbizottság alakult, Fejérpataky László, ifj. Szinnyei József és Sebestyén Gyula részvételével, amely az 1881-ben nyilvánosságra hozott kéziratot ugyancsak hamisítványnak minősítette [ A Karacsay-codexről (Bizottsági jelentés), AkÉrt, 14(1903)/4, 193–210. Részletesebben lásd Tubay Tiziano, A székely írás kutatásának története, Bp., OSzK, 2015, 19–21.]. A régi magyar költészet hamisítása a magyar irodalomban Thaly Kálmán révén folytatódott.