Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők *K1 Szarvas Gábor A nyelvujitás apologiája c. cikke V. részének [MNyr, 4(1975)/9. (szept. 15.), 390–401.] utolsó lapján, autográf (V1945) Megjegyzések Az ortológusokra címet Arany László adta a verscsoportnak, de csak három darabot közölt közülük, I–III. sorszámmal (kötetünkben: 5., 4. és 7. [I.]). A verscsoportot bővítette a IV–VII. darabbal (kötetünkben: 7. [II.]–[IV.], 6., 2.; a IV. sorszám alá két verset – kötetünkben: 7. [II.]–[III.] – sorolt be). A kötetünkben 3.-ként szereplő darabot az Arany 1961 iktatta a verscsoport élére, I. sorszámmal – ennek megfelelően átszámozva a többit, illetve önálló verseknek véve az AJÖM VI . által IV. sorszám alá sorolt két verset; így a verscsoport 9 tagúvá bővült ( Arany 1961, 565–567.). Jelen kötet a kronológiai rendet követve felbontja a közös cím alá tartozó verseket; egyedül a 7. sorszám alatt közölt négy vers került egy főcím alá, lévén ezek ugyanazon MNyr-cikk széljegyzetei (lásd ott, *K1, Keletkezés). A kiadástörténeti hagyomány folytonosságát tiszteletben tartva megőriztük [Az ortológusokra] címet, de szögletes zárójelben és modernizált írásmóddal, minthogy nem -tól származik. A vers verses műveinek eddigi kiadásaiban nem szerepel. Az M1 a sorokat folyóírásban, | jellel elválasztva közli; helyreállítottuk a disztichon tipográfiáját. Keletkezés 1875. szept. 15. után, . Az ortológus kifejezés az 1870-es, 1880-as években Szarvas Gábor és a MNyr nyelvészeti irányát jelölte. Tömör korabeli jellemzését Szász Károly adta meg 1878-ban, Fogarasi Jánosról írt nekrológjában – tudománytörténeti kontextusát is felvázolva. „ral együtt, mikor a munkát megindították, s velök az egész akadémia, abban a nézetben volt, hogy a magyar nyelv első sorban önmagából magyarázandó”. „Azóta a magyar nyelvészet óriásit haladt. Az összehasonlító nyelvészet az altáji egész nyelvcsaládot fölvette készletébe; s érdemes tudósok, után különösen és , valóban jeles munkát végeztek e téren; szélesítették a nyelvészkedés terét, s egyszersmind mélyebbre ásták a medert, a melyben mozog. Azután keletkezett az orthologusok »kis, de merész hada«, mely nyilt harczot üzent a ótai egész nyelvújításnak, csak a régi magyar nyelv jogát vitatta , a tájnyelveket nagyra vette, a szóképzésben a legnagyobb szigort követelte, s igy magának a kiválóan magyarosság nimbusát szerezte meg, – de, megfoghatatlan ellentmondással, abban kereste örömét, hogy minél több szónak vitathassa el magyar eredetét, s különös előszeretettel a szlávnak; -ot bibliának vette, s a magyar nyelvet maholnap kifüröszteni fenyegetőzik nyelvkincse javából.” ( [Szász Károly], Fogarasi János (1801–1878), VU, 25(1878)/24. (jún. 16.), 373–374.: 374.; ról lásd [Az ortológusokra 7.] (Magyarázatok, [I.], 3.). A MNyr ortológiájának legélesebb kritikusa Toldy Ferenc volt, aki 1875. márc. 15-én tartott akadémiai előadásában ( elveinek letéteményeseként, a népies irány kritikusaként) éles hangon tiltakozott Szarvas Gáborék népnyelvet kitüntető ortológiája ellen ( Az új magyar orthologia, Bp., MTA, 1875); 1879-től Gyulai Pál és Arany László is támadta a BpSz hasábjain. Utóbbi Simonyi Zsigmond Antibarbarus című művét marasztalta el ( Az idegenszerű és egyéb hibás szavaknak és szerkezeteknek betűrendes jegyzéke, a megfelelő helyesek kitételével, egyszersmind a magyar nyelv főbb nehézségeinek magyarázata. Gyakorlati kézi könyv mindazok számára, kik magyarúl írnak és tanítanak. Írta Simonyi Zsigmond akad. l. tag, egyetemi h. tanár. Buda-Pest, 1879; [Arany László], BpSz, 8(1880), 21. kötet, 41. sz., 205–210.). Ismeretes, hogy Arany László azt a példányt használta, amelyet apja látott el széljegyzetekkel (lásd Hász-Fehér Katalin, Arany János széljegyzetei Simonyi Zsigmond Antibarbarus című kötetében = Hites–Török 2010, 150–158.: 157–158.). t elsősorban a magyar szavak (sokszor indokolatlan) idegen származtatása és a legszélesebb értelemben vett nyelvszokás által hitelesített kifejezésmódok szabálytalanná minősítése késztette kritikára. [A MNyr körül zajló vitáról lásd Németh G. Béla, A századvégi Nyelvőr-vitához = Dolgozatok a magyar irodalmi nyelv és stílus történetéből, szerk. Pais Dezső, Bp., Akadémiai, 1960, 225–265.; ua.: A századvégi Nyelvőr-vita (A népies provincializmus kialakulásához) = Németh 1970, 465–520.] Az ortológusokra közös címen ismert versek előzménye költészetében az 1865-ös Grammatika versben – ennek hátterében pedig 1861-ben megjelent átfogó tanulmánya, a Visszatekintés áll (lásd Grammatika versben, Keletkezés). folyamatosan foglalkozott nyelvészeti kérdésekkel [lásd Voinovich 1917 , Riedl Frigyes, Arany János mint nyelvész, MNy, 13(1917), 146–149., ill. az AJÖM XI . vonatkozó jegyzeteit] – a kiadások által ide sorolt versekhez kapcsolódnak a Tücsök és bogár a magyar nyelv köréből címen kiadott, 1877 júniusában kezdett nyelvészeti feljegyzései; a 3. vers ([De mivel…]) ennek egyik darabjában olvasható (lásd ott, Keletkezés). Ami az egyes versek kronológiai besorolását illeti, az AJÖM XI . jegyzeteinek tanúsága szerint a Tücsök és bogár jegyzetei közt egy sincs, amelyik a MNyr valamely 1877 előtti cikkének konkrét fölvetéséhez kapcsolódna. Így az sem valószínű, hogy a korábbi füzeteket elővette volna, és utólag látta volna el őket széljegyzetekkel. Valószínűbb, hogy a bejegyzések – köztük a verses formájúak is – rögtönzésszerűen, a cikkek olvasásakor keletkeztek, mégpedig nem sokkal ezek megjelenése után. [Az ortológusokra] cím alá sorolt versek kronológiáját így alapvetően azoknak a cikkeknek az időrendje határozza meg, amelyekhez széljegyzetként bejegyezte őket – kivéve a 6. darabot, amely (az alcímben jelzett módon) nem közvetlenül a MNyr-ben megjelent cikkhez kapcsolódik. Ez a vers a magyar szavak indokolatlan idegen származtatását gúnyolja; a vers cikkének (lásd *K1) ahhoz a részéhez kapcsolódik, amelyikben többek közt ez áll: „a kalap nem egyéb, mint a német »klapp-hut«-beli klapp.” (NB. a kalap a TESz szerint belső magyar fejlemény.) A magyar szavak erőszakolt szláv, illetve német eredeztetése – amelyhez a MNyr saját nemzeti elkötelezettségének ellentmondva csatlakozott – összefügg a nacionalista ideológiák konfliktusával. A magyar nacionalizmussal szemben, amely a magyarság államalkotó képességére alapozta ennek felsőbbrendűségét a térség nemzetiségeihez képest, az ellenfelek a magyarok kulturális alacsonyabbrendűségének bizonyításában használták „tudományos” eszközként az etimológiát. A MNyr-rel szemben állók – nem alaptalanul – a pángermán és a pánszláv mozgalmak fenyegetéseként értelmezték e törekvéseket. (Részletesebben lásd AJÖM XI., 853., ill. vö.: [Az ortológusokra 7.], Magyarázatok, [I.] 3., [IV.] 1. sor; a pánszlávizmus hatásáról lásd Plevna, Keletkezés). A magyar szavak ideologikus hátterű német származtatását parodizálja később, A Tücsök és bogár jegyzeteinek Új nyelvészet (Tréfa) című (25.) darabjában: „Eszem ném. Essen. Kulturszó lévén, csak más nemzettől vehették át .” ( AJÖM XI., 590., lásd a magyarázatokat is, uo., 889–890.)