Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők *K1 Papírszalagon, ceruzával; autográf tisztázat (V1945; a 66–85. sor fakszimiléje közölve: Voinovich 1938, a 336. oldal után, számozatlan lapon) K2 MTAK Kt K 510/14r (1−32. sor), 14v (33−69. sor), 15r (70−107. sor) (alapszöveg) Megjegyzések *K1 Adatai az AJÖM I. (530.), ill. a fakszimile alapján. Lehetséges, hogy a fakszimilében közölt kéziratrész tintával van írva, ez esetben ez a kópia egy olyan kéziratról készült, amely nem azonos a *K1 ceruzás kéziratával; ez azonban nem bizonyítható, az AJÖM I . jegyzete pedig csak két kéziratot említ (*K1, K2). K2 A cím sorában, a bal margón fekete ceruzával: 9) — A 14r alján őrszó: Semmi — A 14v alján őrszó: Zengett A 106–107. sor végleges változatának a 15r aljára ceruzával írt szöveget tekintjük. A két sor tördelését tekintve az M1-et tartjuk irányadónak, mivel a K1 beljebbkezdéseit a javítások magyarázzák. Keletkezés 1877. júl. 14., ., Margitsziget. A lélek halhatatlanságának kérdése ismételten megjelenik írásaiban. Az első ilyen utalás nek írt levelében olvasható: „Nálam, ha a test szenved, rendesen a lélek is czudarkép bádgyadt.” (Nagyszalonta, 1849. jan. 2.; AJÖM XV., 239.) Öt évvel később – a versben vitatott módon, nézeteivel összhangban (a Kraft und Stoff megjelenésének évében) fejti ki a szellemidézést bírálva: „A mit legkevésbbé hiszek, az a testtől megvált szellem működési képessége: mert hogyan volna a szellem képes olly tökéletlen műszer által, minő egy asztal vagy butordarab, nyilatkozni, hamár legmesterségesb organumának, a testnek, rendetlen állapota, példaul a vérnek az agyra tolúlása, megtompíthatja munkásságát. Azonban ezt eldönteni nem az én feladatom.” (Egressy Gábornak, Nagykőrös, 1854. márc. 19.; AJÖM XVI., 401.) Ezzel ellentétes álláspontot leghatározottabban a [Juliska sírkövére] című, 1865-ös versben képviselt: „A LÉLEK ÉL: találkozunk! ([I.] Sírkövén ez áll:]); azonban nem lehet elhanyagolni, hogy ez a haldokló szavainak idézése (lásd ott, Magyarázatok). a lélek halhatatlanságára vonatkozó klasszikus művek közül bizonyosan ismertePlatón Phaidónját, amelyet Szilágyi István küldött el neki. Ami az irodalmi forrásokat illeti, a Széptani jegyzetekben említi, hogy „ halotti beszéde nem egyéb, a lélek halhatatlanságát költőileg bizonyító tankölteménynél” (23. §.; AJÖM X., 559.). A vers előzményeiről részletesebben lásd a Magyarázatokat. Kritikatörténet „ ép ugy lírai monologban foglalta össze értelme nagy problémáját, a túlvilági életnek évezredes kérdését, mint a magáét Hamlet nagy monológjába”. ( Császár Elemér, Shakespeare és a magyar költészet, Bp., Franklin, 1916, 247.) Szörényi Lászlóa lélek halhatatlanságának témáját emeli ki, megállapítva, hogy a vers „a kinyilatkoztatott vallásokra hivatkozó vallástörténeti bizonyosság után, a keresztény »remény« előtt egyedül a görögöknek ajándékozza a »hit« boldogító bizonyosságát”. Itt idézi a 76–84. sort, majd megállapítja: „Izgalmas, hogy a lélekvándorlás ind tanát átalakította és összekapcsolta a testi feltámadás homlokegyenest ellenkező keresztény tanával, ill. az Elysium-hittel, úgy, hogy ez utóbbinak juttatja a bizonyosságot. Ha a gondolatmenet bizonyos pontjain megegyezik is ével, aki szintén hivatkozott a vallás »világ kezdete « ótai fennállására: »a vallás az az isteni folyam, mely az egész pallérozatlan emberi nemzeten keresztűlhabzik…« [ Töredékek a vallásról, IV., Kölcsey Ferenc Összes művei, szerk. Szauder József és , 1960, I., 1035–1081.: 1075.], mégis, döntő módon különbözik tőle a kereszténység és a görögség egybemosása, Krisztus váltságának, a megváltásnak kiiktatása miatt.” Hasonló „egybemosás”-t fedez fel a Harmincz év múlva című vers 2. vsz.-ában is. ( Szörényi 1972, 223–224.) Az Arany-líráról írt tanulmányában arra helyezi a hangsúlyt, hogy a vers „a felvilágosodás (elsősorban talán Pálóczi Horváth Ádám) filozófiai kérdéseket fölvető episztolái műfajához kapcsolódik”. „Felvilágosodott annyiban, hogy szisztématikus vallástörténeti érvekkel (vö. nak a vallási lexikonára írott versét vagy nek nyomán alkotott költeményét. Persze, kifinomodott műfajtörténeti érzékenysége nem tűrné, hogy változatlan formában támadjon föl száz év múltán a felvilágosodott »épître«, ezért elégikus keretbe foglalja az ironikus jelzésekkel föllazított érvelést.” [ Szörényi 1989 [1982/83], 202.; említett verse a Broughton religiói lexiconára, 1793, é A Pesti Magyar Társasághoz, 1815, erről lásd Horváth János, Berzsenyi, Volney s a religio, EPhK, 71(1948), 37–38.] Horváth Károly Dante-ódájáról írt tanulmányában kitér a „boldog hellén” hitét idéző sorokra. (79–80.) szerint itt „egy korabeli illúziónak, a hellenizmusnak a hatása alá került”, az Ősszel derűs homéroszi világa ugyan csak költői kép, ám „az ógörög világ tragikus vonásait valahogy nem vette tudomásul ”, ezért sem a görög tragédiákat, hanem Arisztophanész vígjátékait fordította. Ami a két sort illeti: „a görög írókból egyáltalán nem egyértelmű az a hiedelem, hogy a lelkek haláluk után a »boldogok szigetére« kerülnének”, s itt számos példát idéz az ellenkezőjére. A Paulys Real-Encyclopädie 1905-ös kiadására hivatkozva megállapítja: „a görögök körében kettős felfogás uralkodott, az istenek által megjutalmazott jók egyesek szerint a »boldogok szigetére« kerülnek, mások szerint a Hádészbe, a föld alá, de annak jobbik tartományába: az Elüzionba” „A görög-római hitvilágnak a halottak sorsáról alkotott véleményét egységbe foglalja Aeneisének VI. éneke, mely szerint a jók az alvilág boldog mezőire, a gonoszok pedig a félelmetes Tartarusba kerülnek. A rómaiak egyébként »insulae beatae«-n a Kanári-szigeteket értették.” tehát „egy olyan hiedelmet állított szembe a keresztények milliói által vallott túlvilághittel, amely korántsem volt általános az ókori görögségben, s erről az előbbiek alapján tudnia kellett”; tehát „ismerte ugyan a görögöknek a túlvilágra vonatkozó kettős hitét, de költeményében az egyiket, a költőibbet választotta.” A keresztény remény kapcsán a Zsidókhoz írt levelet (11:1), ill. Pál rómabeliekhez írt levelét (8:24–25) idézi, majd kitér ezek reflexére Isteni színjátékában (Paradicsom, XXIV. 64–65.). Ennél az olvasmányélménynél erősebbnek véli azonban a halálakor átélt vallásos élményt (lásd [Juliska sírkövére] [II.] Sírkövén ez áll:, Keletkezés). A vers zárlatának ironikus önreflexióját a Harmincz év múlva című verssel állítja szembe, amely eszméinek halhatatlanságát jósolja. ( Horváth 1990, 40–43.) Eisemann György a vers zárlatáról állapítja meg, hogy „A »könnyed, vékony karcolással « az addig imaginált énről leválasztódik egy addig róla szólónak tartott ábra, mely utólagos olvashatóságában végleg megszakítja kapcsolatát a feltételezett beszélővel. A »jövő nemzedék« történő történetisége pedig már a karcolt jeleket veti össze, vagyis nem a mögötte rejlő egyéniség mentén értelmezhető szemiózisra támaszkodik.” ( Eisemann 2010, 301.) J. Soltész Katalin arra hívja fel a figyelmet, hogy a rímtelenül induló jambusversben fokozatosan jelennek meg a rímek, s jelentésképző funkciót tulajdonít a rímszavak szokatlan távolságának ( J. Soltész 1987, 50–51.). Lásd még: Korompay H. János: Hitvallás az anyagelvűség ellen (Arany János: Honnan és hová?) [Kézirat] Fordítás Német: Woher? Wohin? (Dóczi Lajos) = Dóczi 1903, 101–104. Woher und wohin? (Szemere László) = Szemere 1935, 150–152. Hangfelvételek Mensáros László Arany János verseit mondja, Hungaroton, SLPX 14087, 1988, 4’ 59” Hallgatni Aranyt, www.hallgatniaranyt.hu [2017], Császár Angéla, 5’ 35”