Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők K1 MTAK Kt K 510/18r (alapszöveg) (fakszimiléje külön közölve: Antal–Sáfrán 1985, 169.) Megjegyzések K1 A cím sorában, a bal margón fekete ceruzával: 13) A BpSz közlése alatt Gyulai Pál lábj.-e: „Mutatvány Arany János hátrahagyott iratai és levelezése czím alatt Ráth Mór kiadásában megjelenendő gyűjteményből. A nevezett kiadó e költemények utánnyomásának jogát magának föntartja. Szerk.” Keletkezés 1877. júl. 24., ., Margitsziget Fogadtatás 1879-ben Tóth Endre levélben érdeklődött nál a Toldi szerelme iránt; válaszában utal rá, hogy befejezte (lásd Sejtelem [Ifjúkori munkát…]), majd így folytatja: „Bizony, te is egészen elhallgattál, vagy csak én (3 év óta alig olvashatván naponkint egynehány sort) nem vettem észre működésedet. Pedig a rövid lyrát könnyebb volna megpenditni, mint az enyimféle kötetes poémákat. Ím, ide irom buzditásul egyik, kéziratban levő »savanyú « versem kezdő sorait:” – itt következik a vers 1–12. sora. ( AJÖM XIX., 450.) Arany László a HV 1888 előszavában idézi a vers 1–3. sorát: „Buzgón megtartotta, a mit nyugalomba-vonultakor föltett magában: ( HV 1888, XXIII.) Kritikatörténet Korompay H. János szerint a versben „hosszú hallgatás után a Letészem a lantot témája” merül fel újból; a Mindvégig az 1850-es versre „távolról felel rá, más »hangkörben«, 834 más hangszerelésben, az elégiai elem eluralkodásával”; a vers „az »en philosophe« meghiggadt, megnyugodott és »csöndes daccal« új erőre kapó öreg költő megható költeménye”, itt idézi az első és az utolsó vsz.-ot. ( Korompay 1972, 73–74.) Szegedy-Maszák Mihály A lejtőn című verset egy olyan szerkesztésmód előzményeként jellemzi, „melyet az Őszikék egyes verseiben – különösen a Mindvégigben – magas művészettel tudott megvalósítani. Lényegét abban fogalmazhatjuk meg, hogy a költő versét örökölt, átvett és már hamisnak érzett hangnemben indítja, de a szövegnek ezt a statikus szerveződését a későbbiekben tudatosan és következetesen lerombolja, miközben egy másik, dinamikus szerveződést épít fel. Igaz ugyan, hogy nak egyszer sem sikerült tökéletesen megvalósítania ezt a bonyolult kompozíciót – még a Mindvégigben sem, mert az utolsó előtti sorban (»– Mint a tücsöké

 [!]

[sic!]

nyáron –«) deformálatlanul hagyott egy közhelyet, mely csak az eltorzított hangnembe ágyazva válhatott volna a szöveg szerves részévé –, mégis benne kell látnunk költészetének egyik fő eredetiségét – korábbi költőinknél nyomát sem leljük az efféle többszólamúságnak.” ( Szegedy-Maszák 1972, 307.) Keresztury Dezső a tisztviselői és a költői szerepkört szembeállítva arra hozza példának a verset, hogy számára az utóbbi volt fontosabb; másrészt „a költői szólás elsöprő vágya félrehárít minden szorongató kétséget, az életerő elapadásának, a lélek kiüresedésének örökös fenyegetését”. ( Keresztury 1987, 21., Keresztury 1990, 503.) Németh G. Béla szerint „ klasszikusok erkölcsi tanítványa, a puritán parasztból lett »polgár«, a mandátumos ember, a nagy lélekismerő tudta, hogy a halál és »szabadság« kettős szorításában csak a »munka« védheti meg, a goethei schwerer Dienste tägliche Bewahrung, amelyet ő (barokkos-klasszikus műveltségéhez illőn) per: nulla dies, sine linea mondogatott egyre”, s idézi az 1–6. sort. A 37–39. sor párhuzamaként Der alte Spielmann [Az öreg muzsikus] című versére utal. ( Németh 1987 [1967], 54.; a német idézet West-östlicher Divan [Nyugat–Keleti díván] című ciklusa 13. fejezetének [Párszi-Náme: A párszi könyve] Hagyatkozás a régi perzsa hitről című verséből való – magyarul: „ki-ki tegye mindennap a tisztét”, ford. Halasi Zoltán; a latin mondás magyarul: egy nap se teljék el [toll]vonás [azaz munka] nélkül.) Balogh László a szerepváltás jegyében elemzi a verset: „az Őszikék megírására már nem a társadalom, a nemzet adott megbízást; viszont a rászabott szerepektől függetlenül, felszabadultan, kötöttségek nélkül megkísérelheti saját szerepének kialakítását”, s a Csaba-trilógia előhangjának (1853) 43–50. sorával vonja párhuzamba a verset. ( Balogh 1987 [1980], 165.) Szörényi László szerint a „vers az anakreóni topika végleges megfogalmazása életművében. A költészet szerszáma, eszköze, jelképe a lant: ennek használatát veszi alapul a költői lét értelmezéséhez. A vers során használhatatlannak és érvénytelennek nyilvánítja a költészet összes poétikailag érvényes meghatározását, és ezek után mégis vitális szükségszerűségnek nyilvánítja a költészet folytatását.” ( Szörényi 1989 [1982/83], 203–204.) Fordítások Bolgár: Докрай (Димо Боляров) = Аран 2009, 126–127. Francia: Jusqu’ à la fin = Polignac 1896, 34–36. (a ford. megjelölése nélkül) Német: Stirb singend (Markus Bieler) = Arany 1982, 112–113.; ua.: Arany 1984, 62–63.; ua.: http://www.mek.iif.hu; ua.: www.babelmatrix.org Olasz: Fino alla fine (Marta Dal Zuffo) = Dal Zuffo–Sárközy 1997, 138–141. Orosz: До конца (Леонид Мартынов) = Арань 1960, 163–164. Román: Pînă la capăt (Petre Şaitiş) = Arany 1960, 298–303. Feldolgozások Zenei Kadosa Pál: Hat kórusdal Arany János verseire [Vegyeskarra], Op. 67., 1969 (1. Mindvégig, 2. Népdal, 3. Dante, 4. Népdal, 5. Meddő órán, 6. Az ördög elvitte a fináncot), Editio Musica, Bp., © 1971, Z. 6411 (BMC) Hangfelvételek Mensáros László Arany János verseit mondja, Hungaroton, SLPX 14087, 1988, 1’ 39” Mondd, ahogy Isten adta mondanod, Hungaroton, HCD 14294, 2001, Sinkovits Imre, 1’ 27”; ua.: Arany János estéje, Hungaroton, SLPX 13836, 1981; ua.: Versek a középiskolák II. osztálya számára, IV., Hungaroton Classics, 1982; ua.: Őszikék és más költemények, Hungaroton, HCD 14284, 2000. Arany János versei Bálint András előadásában, Bp., Kossuth–Mojzer, 2006, 1’ 35” Hallgatni Aranyt, www.hallgatniaranyt.hu [2017], Bezerédi Zoltán, 1’ 56”