Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők *K1 Papírszeleten; autográf – a lap másik oldalán: Vándor czipó, *K1 (V1945) K2 MTAK Kt K 510/23r (1–40. sor), 23v (41–56. sor); autográf tisztázat, javításokkal (alapszöveg) K3 MTAK Kt K 510/179r (csak a cím; lásd Töredékes holmi [1.], Megjegyzések) Megjegyzések *K1 Adatai az AJÖM I. (539–540.) alapján K1 A cím sorában, a bal margón fekete ceruzával: 20) — A cím előtt, kék ceruzával: * (a megjelenés jelzete) Mivel az M2 az M3 (később megjelent) szövegén alapul, a szövegváltozatok közt nem vettük számításba. Keletkezés 1877. aug. 8., ., Margitsziget. A vers keletkezésének okaira az a levél világít rá, amelyet Vadnai Károlynak, a FL főszerkesztőjének írt, miután ez, 1878. márc. 6-án, verset kért tőle (lásd AJÖM XIX., 407–408.). „Ez a versecske szintén múlt nyári termés; megvolt hát már, mikor tőlem becses lapja számára költeményt kért, de nem adtam oda, mert akkori »diadalaim« közepett nem akartam oly hangot hallatni, melyet az érdeklettek kihívónak, támadónak vehettek volna. Ön látni fogja, hogy nincs benne semmi támadás, senki ellen, csak egy lelkemből önkint felszakadt fájdalmas szózat, annak láttára, hogy ujabb költőink a nép-nemzeti nyomokat kerülni látszanak, s bizonyos cosmopolitaságban tetszelegnek. Azt hittem, hogy a költészet nemzetiessége mellett kötelesség s legillőbb felszólalni nekem, ki még ez irány utolsó Mohikánjakép a földön járok.” [Levele Vadnai Károlynak, 1878. jún. 22. előtt; Apróságok Arany Jánosról, BH, 2(1882)/297. (okt. 28.), Melléklet, 1–2.: 2.; ua.: AJÖM XIX., 415.] Komlós Aladár Gyulai Pálnak a verssel nagyjából egy időben keletkezett kritikája (Újabb költői beszélyeink) alapján arra következtet, hogy és közt a vers megírása előtt beszédtéma lehetett a versben tárgyalt jelenség. kritikájának vonatkozó része az alábbi: „ifjabb költőink mind inkább csatlakoznak ahhoz az irányhoz, a mely költőinknek legújabb betegsége. Lyránk már nem szívja többé táplálékát a népnemzeti elem hagyományos földéből, drámai és elbeszélő költészetünk nem igen veszi többé tárgyait a magyar társadalom múltjából és jelenéből, hanem bekalandozva a világ minden részét, idegen nemzetekhez fordúl”. [ BpSz, 5(1877), 15. kötet, 29. sz., 203– 212.: 210.] később azokat a (Beöthy Zsolt által „újromantikusok”-nak nevezett) drámaírókat bírálta e szempont szerint, akik tárgyukat idegen – főleg spanyol – környezetből merítették (Rákosi Jenő, Dóczi Lajos, Csiky Gergely, Bartók Lajos, Koroda Pál). 1878-ban Csiky Gergely ujabb szinműveit bírálva tette ezt szóvá ( Gyulai 1908, II., 464–469.: 465.), 1880-ban Bartók Legszebbje és Csiky Proletárjai kapcsán jegyezte meg: „ egészen azon irányhoz csatlakozik, amelyet ezelőtt néhány évvel és kezdeményeztek, melyet már-már magát túléltnek hittünk, ellenben, aki első művét szintén e szellemben írta, legújabb művében hátat fordított a költött görög és spanyol világ képtelen meséinek s a magyar társadalom rajzához fogott”. „Vajon türjük-e – folytatja –, hogy mintegy hirdessék drámaíróink: a magyar történelem és társadalom nem nyújt költői anyagot, forduljunk külföldhöz, kalandozzuk be Európát s áraszszuk el a nemzeti színpadot idegen népek és viszonyaik rajzaival?” ( Gyulai 1908, II., 473–508.: 474–475.) Részletesebben lásd Komlós 1956 [1953], 108–109. Az előzmények keletkezésének hátteréhez tartozik, hogy a fiatal nemzedék fellépett a népnemzeti irány egyeduralma ellen. [Lásd Endrődi Sándor, Egyéni nézetek, Figy, 2(1872)/25. (jún. 23.), 289–291., 26. (jún. 30.), 301–303.] Jegyezzük meg: és álláspontja nem azonosítható, mert míg utóbbi a mű tárgyát fontos tényezőnek minősíti a nemzeti jelleg érvényesülése szempontjából, – példájára utalva – már a Wittgenstein-bírálatban függetlennek tekinti a nemzeti jelleget attól, mennyire nemzeti a mű témája ( „idegen tárgyú drámái”-nak „hatása örök, mert abban, a mi emberi, egyéni, sőt abban is, a mi népfaji, benső igazsággal bír”, AJÖM XI. 54.). Az irodalom nemzeti meghatározottságának témától független jellegadó szerepét egyik vázlatában fejtette ki, vélhetőleg ugyancsak az 1860-as évek elején. ( Töredékes gondolatok, II., AJÖM XI., 550.; lásd Magyarázatok, 31–32. sor) a vers előzményeként említi A költő hazája című 1851-es verset; „Már 1851-ben »A költő hazája« című verse szerint a költőnek »egy – csak egy hazája van«, s ez addig terül, míg énekét értő nép veszi körül. A vers arra vall – állapítja meg –, hogy 1851-ben is látni vélt magyar költőket, akik szülőföldjük helyett a glóbust tekintették hazájuknak.” Az előzmények közé sorolja a Wittgenstein-eposz 1861-es bírálatát is, amelyben először tűnik föl a „kozmopolita” jelző -nál. („Ha látom, miként rohan a cosmopolita faj a világ négy sarka felé, a tigrisek és cethalak honába, miként telepszik majd egy karcsú pálma legyezője alá, majd az elláthatlan prairie-k embernyi magas fűvébe, vagyis, igazábban szólva, hogyan temetkezik utazási, nép- s földirati könyvek tetemes foliántjai közé, hogy a költészetben valami újat, érdekest, csiklandóst (piquant), valami »nie da gewesen«-t állítson elé , nem irígylem hódításait.”) Komlós 1956 [1953], 104–105.; az idézett hely: AJÖM XI., 54. a vers keletkezésének társadalmi-történelmi hátterére is felhívja a figyelmet. A vers keletkezésekor, úgymond, „még fennállt művelt osztályaink elmagyartalanodásának veszélye, mivel arisztokráciánk és polgárságunk még nem vált magyarrá; azonkívül elég nagy számban akadtak olyan íróink, akik egyforma könnyedséggel írtak magyarul és németül, s így nyitva volt előttük az osztrák sajtó s azon át a világ.” A történelmi kontextust az orosz–török háború adja, amely Mo.-n felerősítette a pánszlávizmustól való félelmet; a Plevna című versre utalva állapítja meg: „ szava a »kivágyás«-ról ebben az összefüggésben válik csak érthetővé.” ( Komlós 1956 [1953], 112–113.; ezzel kapcsolatban lásd Plevna, Keletkezés) Fogadtatás Vadnai Károly még a megjelenés előtt (jún. 22-én) megköszönte jún. 22nak a küldött verset, az alábbi kommentárral: „Nem tudom eléggé megköszönni szívességét a küldött költeményért, mely – azt hiszem – hatással lesz a mi fiatal költőinknek nagyobbára gyökeretlen, mert idegen szellemen táplálkozó munkálkodására. Én érzem legjobban, hogy mily ritkaság, ha olykor egy igazi magyar tárgyú verset kapok. Tavaly egyik jó tollú irónkat föl is kértem, hogy buzditsa egy kicsit poétáinkat erősb magyarosságra. A cikk meg volt ígérve, de elmaradt, s ohajtásom magam teljesitém egyes költeményfüzérek ismertetésekor, elaprózott, hatástalan passzusokban. Annál jobban örvendek, hogy most szerencsém lesz egy olyan szellemű költői szózatot közölhetni, melynek hatása bizonyos s mely el is fog hallatszani mindenüvé.” ( AJÖM XIX., 415.) a KisfT 1879. febr. 9-ei, 30. közgyűlésén elmondott Szigligeti-emlékbeszédében saját nézeteinek igazolására használta fel a verset; az emlékbeszéd zárlatában azok ellen a drámaírók ellen fordult, akik „itthon költött mesének idegen országot” keresnek, mondván, „ és árnyai óvják meg drámaírónkat e kisértéstől”. „Nem ok nélkül szólalt föl nem rég Arany János egyik költeményében a kosmopolita költészet ellen – zárja emlékbeszédét . – Úgy jelent ő meg köztünk, mint Toldi estéjében agguló hőse, Miklós, a ki megfeddi ifjú bajtársait, hogy az ország czimerét könnyelműen ne merjék koczkáztatni. Hadd ismételjem szavait ez ünnepélyes perczben, midőn Toldi estéjé emlékét újítjuk meg, kinek egész pályája, összes munkássága azt hirdeti, a mit mond:” – s itt idézi a vers 20–28. sorát. [ KisfTÉ, Uj folyam, 14(1878–79), 196–215.: 215., vö. M3; ua.: Gyulai 1914, I., 144–158.: 158.] A VU – versének soraival együtt – egészében idézi a záró bekezdést (lásd M2). Az irodalmi ellenzék részéről Reviczky Gyula reagált először. A válaszvers szempontjából lényeges, hogy , aki -nak és költészetének nagy tisztelője volt (a Bolond Istók méltatásával kezdeményező szerepet játszott a „népnemzeti” Arany-kánon lebontásában [lásd Arany, mint humorista, FL, 11(1874)/231, 1006–1007.; ua.: Reviczky 1940, 7–15.]), hiába küldte el neki 21 versét 1875-ben, nem kapott választ (nincs kizárva, hogy a küldemény nem is jutott kezébe). (1878. jún. 29–július 20. között; megjelent a párizsi világkiállítás alkalmából kiadott Párisi lapok 1878. júl. 20-ai, 3. számában.) prózában is kifejtette ellenvéleményét, lásd Jogosult-e a kozmopolita költészet? Szegedi Napló, 1(1878)/106. (nov. 30.), 1–2.; Kozmopolitikus irány a költészetben, Szemle, 3(1885)18. (aug. 10.), 3–4.; ua.: Reviczky 1940, 80–84. Részletesebben lásd Reviczky Gyula Összes verse [Kritikai kiadás], s. a. r. Császtvay Tünde, Bp., Argumentum, 903–908.; a jegyzetekben hibásan szerepel az Arany-vers megjelenésének dátuma s így a Reviczky-vers keletkezésének terminus post quem dátuma is. A Reviczky-vers keletkezéstörténetéhez tartozik Koroda Pál látogatása nál. , aki 1875–76 fordulóján kereste fel levélben t, hogy neki dedikálhassa A Tulvilág Komödiája című drámai költeményét, meglátogatta a költőt a Kosmopolita költészet megjelenése után s a Reviczky-vers keletkezése előtt. A látogatás során „A Kozmopolita költészet

 [!]

[sic!]

című vers magyarázatául említette, hogyan feketítették előtte az új költőket, kiket Titán Laciknak csúfoltak. Reáfogták ez új költőkre, hogy megvetik a magyar fajt, a magyar nemzetet, holott ezek magyar őseikkel büszkélkedtek. Reájuk fogták, hogy kivágynak a rest nyugat felé, holott ők kelet felől várták a fényt, reájuk fogták, hogy máris veszendőnek látják a hazát, holott énekük így szólt: »hol most kelettől nyugatig testvérietlen nép lakik, egy nyelvet értsenek csupán: szép nyelvedet magyar hazám!« Én már ekkor elmondtam nak prózában, amit utóbb Reviczky Gyula versére válaszul versbe foglalt:” [itt következik versének 6. vsz.-a]. [ Irodalmi körforgás, Nyug, 22(1929)/6. (márc. 16.), 395–397.: 397.; a fiatalokat védő érvelésbe későbbi mozzanatok is belejátszanak – a magyar nyelv terjedését óhajtó Reviczky-vers, az Utolsó vágy négy évvel a fent leírt találkozás után, 1882-ben keletkezett.] Bár már halála után jelent meg, a fogadtatástörténetnek e vonulatához tartozik Komjáthy Jenő állásfoglalása, amely az irodalomkritika politikai szempontját tárgyalva tér ki versére: „Ez az a szempont, mely íróinkat legtöbbször fogva tartja és homályba burkolja egészséges elméjüket. Ez bírta rá

Arany

Arany János

t, hogy megírja és kiadja Kozmopolita költészet című versét, hogy ezzel az újabb költőiskolák irányát perhorreszkálja és működésükre vétót mondjon. »A nemzeti poézis utolsó mohikánja« látva az újabb idők légies, tárgytalan, sivár és nemzetietlen költészetét: elbúsult és hangot adott megütközésének és fájdalmának. Az uralkodó irány, e »kozmopolita költészet« nincs ínyére, nem szíve szerint való: Érzékeny versbe önti a keserűségét, mely e jelenség láttára elfogja, egyszersmind elveit, esztétikai hitét is, melyet egy megfutott, dicső pálya szélén a fiatal nemzedéknek örökül hagy: Helyes és bizonyos tekintetben igaz, abban tudniillik, hogy minden igazán nagy költő mindenha nemzeti és nemzeties, sőt többé-kevésbé népies is volt. És itt ismét igaza van

Carlyle

Carlyle, Thomas

nak »Bizonyos tekintetben talán a legbiztosabb mód arra nézve, hogy minden nemzetnek tessünk és mindegyiket oktassuk, az, ha egynek a számára írunk.« De miben legyen nemzeties és népies: a tárgy megválasztásában, felfogásában, nyelvben és formában, vagy pedig tendenciában? Válaszunk egyszerű: csupán az előbbiekben, mert az igazi költészet nem ismer tendenciát, valamint az igazi kritika sem. Szorosan véve csak a nyelv és a forma az, ami minden igazi költő műveiben szükségképpen nemzeti; a tárgy nem mindig, a felfogás pedig csak annyiban, amennyiben a nyelv kifejezésmódjával szorosan összefügg és minden, mégoly általános, egyénileg bármily önálló felfogás is nyelvhez tapadt, a költőnek föl kell keresnie tehát a nyelv ismeretlen mélységekben rejlő kincses aknáit, miközben a nyelvet beszélők tömegének gondolat- és érzelemvilága észrevétlenül és öntudatlanul körülhálózza őt és elválhatatlanul lelkéhez tapad. Tévednek és haszontalan munkát végeznek, akik ennél többet akarnak és a költő szárnyalatát politikai konfessziókkal akarják megkötni és nemcsupán a formában, hanem tartalomban, tárgyban és irányban is a »nemzeti« szűk medrébe szeretnék szorítani.

Erdélyi

Erdélyi János

, mint a nemes irány egyik előharcosa, az ötvenes években méltó örömmel konstatálhatta: »Maholnap lehetetlen lesz idegenre áttenni költeményeinket, annyira saját növésűek.« Ez a Kazinczy–Kölcsey-féle klasszicizmus és a Vörösmarty–Kisfaludyféle romanticizmus után az idők természetes fejleménye volt, de ma már meghaladott álláspont és az újabb nemzedék feladata a magyar irodalmat a nemzeti szűkebb köréből az általános emberi színvonalára emelni, oly gondolatokat hinteni el, melyek magyar formában az egész emberiségnek javára válnak. Nem jelenti ez a nemzeti individualitás feladását, hanem nagyobbodását és nemesbülését. A hazafias frázisok kora lejárt.” [ Kritikai szempontok, Új Nemzedék 1(1877)/4–10. (ápr. 11–máj. 22.); ua.: Kiss József – Reviczky Gyula – Komjáthy Jenő Válogatott művei, s. a. r. Komlós Aladár, Bp., Szépirodalmi, 1955, 563–595.: 579–580.] Ide tartozik, hogy míg a vers hatását – nemzeti tematikát elváró – álláspontja határozta meg, Rudnyánszky Gyula 1889-es verse – amelyik frazeológiájában a Kosmopolita költészetre utal – valójában ezzel az elvárással vitatkozik, s ezáltal paradox módon éppen álláspontjához áll közelebb, aki ( szóhasználatát magáévá téve) mindig is elutasította a külsőségekben mutatkozó népi-nemzeti jelleget, a „kelmeiséget”: [Magyar Szemle, 2(1889)/23, idézve: Komlós 1956 [1953], 119.] Kritikatörténet Emlékbeszédében Gyulai Pál a versre célozva megismétli az agg Toldi és közti párhuzamot, amelyet először a Szigligeti-emlékbeszédben fogalmazott meg (lásd Fogadtatás): „Egy darabig keveset hall róluk a világ s íme a vénülő hős ismét föllép, hogy megmentse a veszélyben forgó országczímert, a vénülő költő is hallgat, de szintén megszólal még egyszer, hogy megmentse a magyar költészet becsületét. Ez mindkettőnek utolsó föllobbanása”. [ Gyulai Pál, Emlékbeszéd Arany János fölött; BpSz, 11(1883), 36. kötet, 88, sz., 272–304.: 304.; ua.: Gyulai 1914, I., 227–284.: 283.] Riedl Frigyes szerint „a magyar költészet külföldieskedő iránya ellen fordul: magyar költő ne keressen hatást és ihletet idegen földön.” ( Riedl 1982 [1887], 57.) A nemzet iránti „szeretet az, melynek hatása alatt nála az általános emberi vonások is a különleges nemzeti sajátságok emelésére szolgálnak, ez az, mely lantján oly hatalmas tiltakozásban zendül meg a kozmopolita költészet ellen. – Minden idegszála összeköttetésben áll ugyan nemzete törekvéseivel, de magába mélyedő természete hála az égnek! nem engedi elvegyülni a külső mozgalmak árjában. Nem is pengeti lantját az új időknek sem dicsőítésére, sem ócsárlására.” ( Lévay 1893, 328.) Schöpflin Aladár a verset -nak a társadalmi modernizációtól való idegenkedésére vezeti vissza; a század első felének vidéki Magyarországán nőtt fel, ám „ nyolcvanas évek magyar élete már jobban hasonlított bármely más nyugati nemzet életéhez, mint a régi Magyarországéhoz”. Az irodalom csak annyiban lett kevésbé nemzeti jellegűvé, „amennyiben az egész magyarság kevésbé nemzeti jellegű lett”; helyzetét a re látogató peleskei nótáriuséhoz hasonlítja. A vers által megrótt „kozmopoliták” hibáját abban látja, hogy „nagyrészt kevésbé pregnáns egyéniségek voltak, akik az idegen hatásokat nem a mindent szabadon és egyénien magába olvasztó originalitás, hanem az utánérzők módjára fogadták magukba, ezért az idegen íz erősebben is volt rajtuk érezhető.” A tanulmány végén ugyanakkor a vers alaptételével azonosulva állapítja meg: „Nemzetinek lenni s a tradícióval kapcsolatban maradni: az irodalomra nézve nem követelmény, hanem a dolgok természetéből adott állapot. Semmiféle irodalom nem vetheti ki maga alól a nemzeti talajt”. ( Schöpflin Aladár, Nemzeti irodalom, Nyug, 10(1917), I/3, 271–279.; ua.: Schöpflin 1967, 125–137.: 130., 132., 136–137.) A Kettészakadt magyar irodalom című írásában inkább a vers negatív utóhatását emeli ki: „Már Arany Jánosnak is voltak panaszai ez ellen az irány ellen, melybe az ő alatta induló irodalmi ifjúság tért, s már ő is úgy érezte, hogy ez az irányváltozás elfordul az ő benne megtestesülő nemzeti hagyománytól. Akkor véste a Kozmopolita [!] költészet érmét, s ezzel elindította azt a gondolatsort, melyet aztán az akadémiai kritika továbbfejlesztett és variált a mindenkori újabb nemzedékek törekvéseivel szemben. Ha visszaidézzük a nyolcvanas és kilencvenes évek konzervatív irodalmi szónoklatait, minduntalan megcsendül a nemzeti irány – tulajdonképp azonban az aranyjánosi hang és szellem hagyományának féltése.” ( Schöpflin Aladár, A kettészakadt magyar irodalom, Nyug, 20(1927), 605–610.; ua.: Schöpflin 1967, 156–164.: 156–157.) Komlós Aladár szerint „Súlyosan félreértené

 [!]

[sic!]

t vagy t, aki feltételezné róluk, hogy kozmopolitizmus-ellenességük a külföldtől való tanulás tilalmát jelentette.” „ és nem ítéli el az idegenben járást, ha tanulást jelent és a tanultak magyarrá asszimilálását; de elítélik, ha rúgója a magyar világ megvetése és az idegenbe olvadás vágya.” ( Komlós 1956 [1953], 103., 104.) Líratörténeti monográfiájában arra hívja fel a figyelmet, hogy „nemigen ismerte a 70-es években fellépő fiatal költőket, csak a fiától és tól kapott talán nem egészen tárgyilagos információk alapján emelte ellenök a súlyos vádat.” ( Komlós 1980 [1959], 61.) Szegedy-Maszák Mihály arra hozza fel példának a verset, hogy „költészetének jelentős részére a nemzet elvárása nyomja rá bélyegét”, s idézi a vers 15–16. és utolsó négy sorát ( Szegedy-Maszák 1972, 303.). Szörényi László szerint a vers „olyan szentenciózus megfogalmazásokat tartalmaz, amelyek az öreg költőt a nemzethaláltól való félelmének kerekebb megfogalmazására sarkallják, mint korábban”, itt idézi a vers utolsó vsz-át. ( Szörényi 1989 [1982/83], 204–205.) Lásd még: Jócsik Lajos, Reviczky vitája Arany Jánossal = ., Magyar szabadság – világszabadság, Kolozsvár, 1945, 71–81. Komlós Aladár, A „Kozmoplita költészet” pöre, Magyarok, 4(1948)/9, 574–581.; ua.: ., Túl a népnemzetin. A „kozmopolita költészet” pöre; ua.: ., Vereckétől Dévényig, Bp., Szépirodalmi, 1972, 48–98. Nacsády József, Adalék a „kozmopolita költészet” vitájához, ItK, 60(1956)/4, 483–484. Kardos László, A világirodalom fogalma és problematikája, A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának közleményei, 26(1969)1–4., 81–97.: 91. Barta János, Kozmopolita [!] költészet. Széljegyzetek Arany János verséhez (Töredék) = ., Ma, tegnap, tegnapelőtt, vál., szerk. Imre László, Debrecen, Csokonai, 1990, 197–200. Fordítások Angol: Cosmopolitan poetry (Madeline Mason) = Kabdebo 1976, 28–29.; ua.: Makkai 2000, 316–317.; ua.: www.babelmatrix.org [a Kabdebo 1976 Revizcky Gyula Arany Jánosnak című versét is tartalmazza, To János Arany (In answer to his poem: Cosmopolitan poetry), (Madeline Mason), 42–43.; ua.: Makkai 2000, 468–470.] Bolgár: Космополитична поезия (Димо Боляров) = Аран 2009, 131–132. Cseh: Kosmopolitická poesie (Kamil Bednař–Ladislav Hradský) = Arany 1957b, 140– 142. = www.babelmatrix.org Német: [4. vsz.] Kosmopolitische Gedichte (Gyuláné Preinreich-Rupprecht) = Preinreich-Rupprecht 1935, 78. [25–28. sor] Román: Poezie cosmopolită (Haralambie Grămescu) = Arany 1957a, 120–122. Hangfelvételek Arany János estéje, Hungaroton, SLPX 13836, 1981, Sinkovits Imre, 2’ 34”; ua.: Őszikék és más költemények, Hungaroton, HCD 14284, 2000 Hallgatni Aranyt, www.hallgatniaranyt.hu [2017], Elek Ferenc, 2’ 35”