Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők *K1 Papírszeleten, ceruzával; autográf – másik oldalán: Ex tenebris, *K1; Intés [Jó költőktül…], *K1 (?V1945) K2 MTAK Kt K 510/31r (1–12. sor), 31v (13–40. sor) (alapszöveg) Megjegyzések *K1 Adatai az AJÖM I. (546.) alapján K2 A cím sorában, a bal margón fekete ceruzával: 33) M1 Arany János hátrahagyott költeményeiből címmel, a Hagyaték című vers után, az alábbi jegyzettel: „E költeményeket Ráth Mór ur, ki Arany János hátrahagyott müveinek kizárólagos kiadói jogát megszerezte, közlés végett csupán az Egyetértésnek engedte át; a bárhol leendő utánnyomás ellen, a szerzői jogról szóló törvényre hivatkozva, tiltakozik.” Az AJÖM I . nem említi. Keletkezés 1877. szept. 21., . A vers keletkezésének hátterében az orosz–török háború aktuális fejleményének (lásd Magyarázatok, cím) magyar megítélése áll, amelyet a pánszlávizmus erősödése miatti fokozódó aggodalom motivált; a törökök plevnai sikerét általános lelkesedés fogadta Magyarországon. Amint a VU tudósított: „»Lángoló tiltakozás három császár összeesküvése ellen« – igy nevezték el külföldi lapokban azt a fényes kivilágitást, melyet Budapest lakossága arra az örömre rendezett, hogy Ozmán pasa – kinek már veszett hirét költötte egy korábbi muszka telegramm – érzékeny vereséget okozott az oroszoknak a Plevna körüli csatákban – román és orosz csapatokból alakult jobb szárnyukat roppant veszteséggel szétugratta, míg a balszárnyat vezénylő hadtestét csaknem teljesen megsemmisitette. »25 ezer orosz-oláh halott és sebesült fekszik a harcztéren«, jelenti maga az orosz főparancsnok Nem csoda, ha a főváros lakossága, mely imáival kiséri a török fegyvereket s diadalt könyörög le azokra, e fényes győzelem hirére oly izgalomba jött, minőben csak igen ritkán láthatni ily roppant tömeget. A hír annál jobban esett, mivel megelőzőleg minden ember azt hitte már nálunk, hogy Plevna csakugyan oda van. Előkészület nélkül, rögtönözve egy nagy város kivilágítása igy aligha sikerült. Még a legtávolibb külső kis utczák is illumináltak, köztük a Szentgellérthegy kis kunyhóinak szerb lakossága. A gyertya-, lámpa- és mécsvilágok mellett sok helyütt bengáliai és görög tüzeket is gyujtottak, s tömérdek házon kitüzték s magyar nemzeti, és a félholdas török lobogókat , míg a transparentek között leginkább feltűnt az »Egyetértés« szerkesztőségeé, melynek erkélyén óriási betükkel az volt olvasható: »Világosságért Plevna, Plevnáért világosság! «” „A Kalvin-téren menetre gyülekeztek össze az emberek, a tömeghez csatlakozván mintegy harmincz zászló alatt az egyetemi ifjuság, s félnyolczkor megindult a néptenger az ősz-utczafelé, hol a török konzul lakása van, mely előtt meghajtották a zászlókat…” [ A főváros kivilágitása a plevnai győzelem ünnepére, 14(1877)/38. (aug. 23.), 602–603.] A FL 1877. aug. 18-ai száma Budapestről a Balatonra tartó „győzelmi kirándulás”-ról tudósít [14(1877)/188, 907.], Nyáry Jenő geológus pedig az aggteleki barlang újonnan felfedezett termében a legszebb cseppkőképződményt a „Plevnai diadal oszlopá”-nak nevezte el. A Lámpás című lap 1877. szept. 23-án közli a Plevna-nótát – ezt „országszerte énekelték a Kossuth-nóta dallamára: »Szól az ágyú, szól a puska / Esze nélkül fut a muszka / Félhold ragyog Plevna ormán / Éljen a hős, dicső Ozmán / Éljen a török«”. (Az utóbbi adatokat lásd Kovács 1968, 106.) Jókai Mór Zenta – Mohács című verse szerint „Plevnáért és a Balkán-harczokért / El van feledve Zenta – és Mohács” (a zentai csata – 1697. szept. 11. – a törökellenes felszabadító háborúk utolsó nagy csatája Mo.-n.); Plevna bevételéről külön versben emlékezett meg: [A Hon, 15(1877)/330. (dec. 16.), 1. ua.: Jókai Mór Összes művei, Nemzeti kiadás, CVIII. kötet, Költemények, I., Bp., Révai Testvérek, 1904, 23–24., 25–26.] nak megvolt az 1877-es orosz–török háború térképe, A Hon mellékleteként (lásd Öreg pinczér, Keletkezés). Fogadtatás A FL az Epilogus megjelenését beharangozó cikkében említi a verset; eszerint kiadatlan versei közt van egy, „a plevnai napok alatt irt gyönyörű ének Ozman pasáról” [ FL, 15(1878)/232. (okt. 9.), 1125.]; a híradást átvette a VU [25(1878)/41. (okt. 13.), 654.; lásd Epilogus, Fogadtatás]. A vers fogadtatásának hátteréhez tartozik és levélváltása. A levelekben ugyan nem esik szó a Plevna című versről, szemrehányása azonban pontosan megvilágítja a vers fogadtatásának kontextusát és álláspontját. (1833–1904) magyarországi szerb író, a KisfT külső tagja, műveinek szerb fordítója 1877. nov. 12-én a következőket írta -nak: „kepzelje el, mit érezhetek én, mit más akármely szerb, a midőn látjuk, hogy a Törökök dicsőségére meggyújtott millio láng közül, egy mécsvilagnyi rokonszenv nem nyilatkozik azon szerencsétlen, keresztre feszitett nemzet mellett, mely élethalálharczot küzd az emberiség, a nemzeti önállas legszentebb jogainak

[törölt]

« le »

jogainak

 [!]

[sic!]

s életfeltételeinek kivivásában. Képzelje, mit érezhet a szerb, a midőn látja, hogy a mindentfel

[törölt]

« t »

karoló szabadságszeretetéről világszerte ismeretes magyar nemzetben e napokban nem találkozott egyetlen egy költő sem, a ki, nem mint , mások szabadsága mellett küzdtérre szállani, de legalább egy kis rokonszenves dallal beismerni jónak találta vólna, ezen alkalommal is beismerni, hogy a zsarnokság mindenha és bárhol rút dolog, a szabadsági hacz pedig mindenha és bárhol szép dolog, hogy a szabadság közös kincs, hogy a saját szabadságukért harczoló bajnokok és vértanuk, egyszersmint a közszabadság bajnokai és vértanui”. válasza (nov. 21.): „Ön, mint magyarországi ember, bizonyosan ismerni fogja nemcsak az itteni hangulatot, de azt is, mi e hangulat alapja. A keleti keresztyén népek szabadságküzdelmét a magyar nemzet épen oly rokonszenvvel kisérné, mint a lengyelekét mindenkor, – ha orosz terjeszkedést nem látna benne, mely első sorban hazánkat fenyegeti végromlással. Adja isten, hogy Ön fajrokonai, most kivívandott »függetlenségökért« idővel ne kényszerűljenek még hatalmasb zsarnokság ellen küzdeni!” ( AJÖM XIX., 393., 395.) Kritikatörténet Lévay József szerint „A nemzet sorsa iránti meleg részvét ád ajakára hangot akkor is, midőn a szenvedések súlya alatt félig megtörve piheg s végerejét még összeszedi. Mikor Margitszigeti magányában eljut hozzá a plevnai diadal hire, saját nemzetére gondolva örvend annak. Már nem meri lantja bágyadt idegét annak méltó dicsőítésére feszíteni, »A szebb napnak – ugy mond – mit e vihar hoz, Örülök csendesen, magam… Szabad egy, még érző tetemnek, Sirig szeretni a hónát: S e diadalnap életemnek megaranyozza alkonyát«.” ( Lévay 1893, 328.) Azok – állapítja meg Sőtér István –, „akik öregkori, »lehiggadt« bölcsességét, »kiegyensúlyozottságát« emlegetik, gondoljanak arra, hogy a bizakodásnak, a reménynek egyetlen hangja sem hangzik el a ciklusban. A Rendületlenül

 [!]

[sic!]

hangneme és lelkiállapota végképp a múlté, a Plevna rövid életű bizakodása pedig olyan engedmény a korhangulatnak, melyet az események hamar megcáfolnak.” ( Arany János, Kapcsos Könyv, az MTAK Kézirattárában őrzött kéziratból kiad. Sáfrán Györgyi, a kísérő tanulmányt írta Sőtér István, Bp., Akadémiai, 1962, 3–17, 10.) 122–143. – 125–126., vö.: Sőtér 1987 [1963], 668.) szerint „mind a hazai, mind a világpolitika eseményei mindvégig nagyon érdekelték; gyakorlatilag azonban egyikbe se tudott, nem is kívánt beleszólni. Ilyenfajta megnyilatkozásai, különösen a nyilvánosság előtt, megmaradtak az olyan elvi, általánosságban mozgó értékelések keretében, mint a porosz–francia háborúval kapcsolatos főtitkári helyzetjelentés volt. A margitszigeti áldott nyár csendjét is ilyen mértékben zavarták a Balkánon folyó orosz–török háború hírei. Hogy mélyen érintették a költőt, bizonyítja egy, a környezetéből eléggé kiütköző verse, a Plevna. A bulgáriai kisváros körüli heves harcokban sikerült akkor a törököknek egy időre megállítaniuk az orosz hadakat. Ennek a »győzelem«-nek csendes ünneplése a vers. Ez is az önarckép-változatokhoz tartozik. Van abban jó adag önvád is, hogy a költő az ’Ő’: t. i. szavára képtelenül így vall: »Nem szólok népem – a magyarhoz, Tán meg sem értené

 [!]

[sic!]

szavam. « Pedig olyan aggodalom emészti, amelynek ismerete nélkül nem érthetjük igazán A régi panasz zárósorait sem.” ( Keresztury 1990, 504–505.) Barta János a versben megnyilvánuló költői magatartásra fordítja figyelmét: „Amikor egyszer aztán nagy költői téma akad, amelyet, úgy érti, illő volna ódai hangon megénekelni (a törökök diadalmasan védik Plevna várát a cári seregek ellen), mintegy korholja magát: »S az én múzsám – kisebb magánál – / A porba’ játszik, ott dalol.«” „A Plevna című versnek van egy vallomásszerű versszaka. A Balkánon nagyhatalmi erők küzdelme folyik, de a költő csak szemlélője ennek a küzdelemnek. De ez a játék mégiscsak egy nagy elme játéka, aki leszállhat ugyan a porba, de könnyűszerrel föl is tud emelkedni belőle.” ( Barta 1987 [1982a], 125–127.) Szörényi László szerint „ Plevna (1877) című vers azon töprengését rögzíti, hogy a nemzeti alaptörekvéseibe beletartozó oroszellenség immár nem alkalmas költészeti tárgynak. A hős törökök egyelőre győznek a Balkánon (az t feltétlenül tisztelő szerb költő, meg is sértődött), a költő, aki pedig tudja, hogy az oroszok a magyarok legnagyobb potenciális ellenségei, mégsem tud igazán örülni. Az eposzi témák elutasítása tól és tól kezdve világirodalmi toposz, de egyetlen modern költő sem emelte önvallomássá olyan szinten, mint a nemzetével bensőségesen azonosuló .” ( Szörényi 1989 [1982/83], 205.) Szili József tükörszimmetrikus kompozícióként értelmezi a verset (az 1–10., 2–9. stb. vsz.-okat megfeleltetve egymásnak, s megállapítja: „A magánál kisebb (!) porban játszó múzsa a még nem por »még érző tetem«-mel párhuzamos, míg az utolsó két sor feloldja a kezdeti különbségeket: a történelmi esemény nagysága és a »kis« múzsa (azaz kegyültje)

 [!]

[sic!]

esendősége között. Az alkotói szerénység bejelentése ősi retorikai fogás.” „Itt három versszakban nemcsak a 15–16. századig visszanyúlva utal arra, hogy a volt zsarnok, a török, egykor »Európa réme« Európát »nagy rémtől menti meg« (az orosz zsarnokságtól, a másutt általa is és mások által is emlegetett »északi veszedelemtől «), nemcsak azonosítja a török zászlaját Európáéval, sőt egyenesen (akár szavai lehetnének) »a népszabadság szent nevébe« történik ez az azonosítás, hanem a török által elnyomott »szerencsétlenek« szabadsághoz jutását (»idő lejártán«) áttételes módon szintén ettől a győzelemtől remélteti s nem a szerbek hite szerint, azaz az orosz birodalomtól. »sárkány« egyértelműen az orosz birodalomra értendő, de a »Mikép hatalma megtörött« sorig mintha valami általánosabb tétel jelképévé változnék. Mintha minden elnyomó birodalom (osztrák, orosz, török) bűverejének oszlására is lehetne gondolni, hiszen »idő lejártán« Ausztria sem az a rém a magyarság számára, s még kevésbé Törökország, mi egykor volt. Ezek a viszonyok annyira átszövik a verset, hogy e ponton »a népszabadság szent nevébe« a méltó dicséretek legavatottabb énekese is megidéztetik. S mint látható, kísérteties egyezés van a 4. és a 7. versszak között a »zászló« körüli játékban. E megfeleltetések és párhuzamok tudatában a versnek külön szerkezeti töltést ad az a tulajdonsága, hogy fortissimo kezdődik (mitológiai méretűvé hangolva egy olyan típusú kezdést, mint nél a »Négy nap dörgött az ágyu Vizakna s Déva közt«) s ehhez a harsogáshoz méretik a szabódása közben a harsogást csak közvetítő »magánál kisebb múzsa« is.” ( Szili 1996, 19–21.) Császtvay Tünde gazdag példaanyag alapján mutatta be, hogy a plevnai eseményről szóló sajtóhíradásokban „a korabeli sajtó egyes közleményei esetenként meglepetésszerű módon vezetnek át az Arany-vers bizonyos allúziós párhuzamaihoz vagy az Arany-vers egyes nyelvi fordulataihoz”. (Császtvay Tünde, Ki kapja az őszi aranyalmát? Őrlődések Arany János Plevna című versén, 2008 [Kézirat]) Fordítás Bolgár: Плевен (Иванка Павлова) = Аран 2009, 138–139. Török: Plevne (Edit Tasnádi–Dursun Ayan) = Tasnádi–Ayan 2017, 124–125. Hangfelvétel Hallgatni Aranyt, www.hallgatniaranyt.hu [2017], Elek Ferenc, 2’ 08”