Arany János munkái

Megjegyzések:

Megjegyzések *K1, *K2 Adataik az AJÖM I . (548.) alapján K3 A cím sorában, a bal margón fekete ceruzával: 35) — A cím előtt, kék ceruzával: * (a megjelenés jelzete) A kéziratok és a megjelenések két szövegtípust alkotnak; az M1 a K4, az M2 a K3 szövegén alapul. A 76. sor hibás idézőjel-használatát (az AJÖM I .-et követve) az M2 alapján emendáltuk (az Arany 1993 , hibásan, a 77. sort is emendálja, törölve az idézőjeleket). a Nagy Miklóstól kapott ajándék (lásd Vásárban, Megjegyzések) viszonzásául küldte a verset a VU-nak (levele Nagy Miklósnak, 1878. jún. 18.; AJÖM XIX., 413.); Nagy Miklós újabb három üveg tokajival honorálta a verset. (lásd levelét -nak, 1878. jún. 21.; AJÖM XIX., 414.) Az Őszikék-ciklus – által is kifejezésre juttatott – egysége érdekében a vers szövege alatt a KKv (K3) dátumát iktattuk; az alapszöveg (K4) alatt szereplő névaláírás a szövegkritikai jegyzetekbe került. Az alapszöveg kiválasztása A két meglévő kézirat közül a K4 a K3 szövegén alapul; a K3 47–49. sorának bal margóra írt javítása a K4 szövegébe tisztázva került. A K4 a VU számára készült, tehát az M1 szövege ezen alapul; a két szöveg közt alig van eltérés, de az M1 betördelt szövegét nem ellenőrizhette, ezért a K4 az alapszöveg. Keletkezés 1877. szept. 26., . A Merényi László által gyűjtött népmesék közt [a gyűjteményről kritikát írt lapjába, lásd SzF, 2(1861–62), I/1. (nov. 6.), 6–7., I/2. (nov. 14.), 21–23., I/3. (nov. 21.), 36–38., I/4. (nov. 28.), 53–54.; ua.: AJÖM XI., 326–342.] a Szárdiniai király fia című mesében egy Kuvik nevű boszorkány szerepel, aki varjú alakjában a kivégzett „teste maradványára szállott s mindég azt kiabálta felette: Kár … kár … kár! Azért kiabálnak a varjak még most is így.” Kritikájában megjegyezte: „népi szellemben történik , midőn a hallgatót kiábrándítva mintegy, a mesebeli metamorphosist valóhoz köti; például: »azóta kiált így a varjú: kár! kár!« vagy: »azóta nincs többé boszorkány!«” ( AJÖM XI., 331.) A varjú/holló által kivájt szem általánosan elterjedt képzet a Bibliától ( Péld 30:17 ) a népmesékig. -nál a Toldi estéjében fordul elő; Toldi Györgyről mondja Bence, hogy „Messze völgy hollója két szemét kivájta” (I/26.). A ballada ugyanakkor valóságos személyhez és eseményhez kapcsolódik. Veres Rebeka Székely János nagyszalontai lakos felesége volt, az eset pedig 1808. júl. 8-án történt. Az 52 éves asszonyt két szalontai férfi, Gali István és Füsüs Nagy János boszorkánysággal vádolta meg. A bírósági jegyzőkönyv szerint Gali így szólt az asszonyhoz: „No mitsoda disznó teremtette boszorkánya, kurvája, meg rontottad a’ feleségemet, ki tekerted a’ nyakát, gyógyítsd meg mert ha nem gyógyítod meg-öllek, itt eszi meg a’ kutya a’ véredet”. Kivitte az asszonyt a kamrába, láncot kötött a derekára, felhúzta egy gerendára, ezután pedig – Gali felszólítására – megkötözte, megpofozta, késsel levágott egy darabot a jobb füléből. Veres Rebeka leánya tetten érte anyja kínzóit, értesítette a bírót, aki többedmagával kiszabadította az asszonyt. – vallomása szerint – Gali cselédjétől hallotta, hogy Veres Rebeka előző vasárnap az ucán megölelte Galit, s azt mondta neki, hogy „No, édes Galim”; emiatt „vagy magoknak, vagy cselédjeknek, vagy marhájoknak mostanába bajok lesz”. szerint az asszony kínzása eredményes volt, mert Galiné, aki valóban beteg lett, Veres Rebeka elfogása után estére meggyógyult. ot 1809. dec. 9-én 40 rhénes forint kártérítés megfizetésére, háromhavi áristomra és 100 pálcaütésre ítélték. Mivel Gali fellebbezett az eljárás ellen, az ő ügye elhúzódott; az újabb tanúmeghallgatások során többen tanúskodtak amellett, hogy Veres Rebeka valóban boszorkány. A jogerős ítéletre 1812. jan. 29-én került sor, Galit 40 rhénes forint kártérítés megfizetésére, félévi fogságra és a ráeső fogházi költségek megtérítésére ítélték. [A per forrása: Bihar vármegyei Tiszti perek: Nagyszalontai Veres Rébék boszorkánysága, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, IV. A. 6/f. 11. TP. XXII. 373. G. Közölte és az esetet leírta Béres András, Arany János „Vörös Rébék”-je és nagyszalontai Veres Rebeka boszorkánysága, ItK, 75(1971)/6, 731–735.] Az esetet nyilván nem a periratokból, hanem a szalontai szájhagyományból ismerte (lásd a vers lapalji jegyzetét). Lásd még: Szendrey 1917, 138. Solymossy 1917, 20. Sebestyén Gyula, Arany János és a hagyomány, Ethn, 28, új folyam 13(1917)/1–6, 184–196. Fogadtatás A vers Nagy Miklósnak írt kísérőlevelében maga írja: „ igen szereti, s igénytelen népies formájában én is tartok valamit e balladámra.” válaszában arról biztosítja t, hogy a vers „a Vasárnapi Ujság e heti számát bizonyára nagyon kapóssá fogja tenni”. ( AJÖM XIX., 413.) Kritikatörténet balladáinak népiességéről állapítja meg, hogy ez „Szerves sajátság, nem külső mez”, „Olvassuk csak a Vörös Rébék-et: a költő minden jelenetét a népbabona szemével nézi. Nemcsak a nép nyelve, a magyar nép szelleme van meg ebben a balladában.” A refrén kapcsán ezt állapítja meg: „A költő önként nagy technikai nehézséget vállalt: a refrén, a visszatérőHess, madár! első szava (kár) nem mindig annak van tulajdonítva, aki az utóbbit (Hess, madár) mondja. Ez bonyolítja a költeményt és nehezíti a költő feladatát; a költő nem mondja ki minden esetben, csak sejteti, ki mondja az első és ki a két utolsó szót.” ( Riedl 1982 [1887], 228., 231.) a cselekmény rövid ismertetését így összegzi: „Ha egyszer a gonoszok martaléka lettünk, azok ki nem bocsátanak körmükből s rendesen mind életünket, mind erkölcsünket megrontják.” A népies versforma rövid elemzését követően a szövegrészek beszélők szerinti elkülönítése következik, a Tetemre híváshoz hasonlóan. ( Greguss 1900, 131., 132., 132–135.) Szegedy-Maszák Mihály azon balladák közé sorolja (az Ágnes asszony, a Zács Klára, A walesi bárdok és a Tengeri-hántás mellett), amelyekben „a külső természet teljesen a lelkiállapot szimbolikus nyelvévé válik – mint a romantikát közvetlenül megelőző költők közül legkorábban alighanem -nél és nél, a nagy romantikusok közül elsőként -nál”. ( Szegedy-Maszák 1972, 325.) Szörényi László a „népi babona kultúraalattiságát, archaikus rémületét” kiaknázó törekvés „végső gyümölcse”-ként minősíti a verset: „a szerelmi gyilkosság s annak isteni büntetése, itt minden keresztény és sztoikus formától független rendszerbe szerveződnek. Nem tudjuk pontosan, milyen forrásai vannak öregkori folklorizmusának; Kodály Zoltán 1950-ben

 [!]

[sic!]

még úgy vélte, hogy egyáltalán nem ismerhetett hitelesen archaikus folklórformákat. A Vörös Rébék mégis arról tanúskodik, hogy – esetleg a görög tragikumra alkotott felfogását honosítva – immár úgy tudott tekinteni a magyar folklórra, mint a 20. századi művészek a megújulást ígérő afrikai művészetre.” ( Szörényi 1989 [1982/83], 205.; a utalás: feltűnő, úgymond, hogy az I. Népdalok és rokon című csoport dalai közt „ötfokú egyetlenegy sincs”; maga sem talált 1916–17-es szalontai gyűjtése során ilyet, s „ már gyermekkorában sem tartozhatott a legrégiesebb helyek közé. Új település, ezenkívül a Bocskai-hajdúk nemesi öntudata, másrészt a fejlett iskola is hozzájárulhatott a hagyomány ősrétegének elfakulásához. Nincs semmi jele, hogy érintkezett az alacsonyabb műveltségű analfabéta réteggel vagy az ősibb hagyományú pásztornéppel. Ezért is kutatta szüntelen a régiséget, mert vékonynak érezte maga alatt a hagyomány talaját.” Kodály–Gyulai 1952, 10.) Barta János azoknak a balladáknak a legjellegzetesebb darabjaként említi, amelyekben „a költő nem közvetlenül, nem naiv módon, nem csupaszon ad elő egy történetet, hanem megkettőzi az úgynevezett epikus perspektívát. A történet két szinten zajlik, a valóság tudata irreálisan, fantasztikusan elmosódik.” ( Barta 1987 [1982a], 132–133.) Imre László „rikítóan véres rémtörténet”-nek minősíti a balladát, amelynek „cselekménye semmitmondó”, „érdekessége részben abból adódik, hogy igen nehezen hámozható ki a homályos jelentésű és redukált közlésekből”. Az elbeszélésmód jelképiességét emeli ki: „Az Ágnes asszony plaszticitásának, logikus rajzának a helyére kontúrtalan félelmek és talányos jelentésű szimbólumok kerülnek, amelyek mögött szinte elhalványodik a drasztikumban bővelkedő betyárhistória.” A mű eszmeiségét tekintve „a falu babonás, de nagyon is racionális érdekektől vezérelt, elmaradott, szellemileg, erkölcsileg elvadult világának rajza”-ként értelmezi. A verselésről szólva megállapítja: a versen végighúzódó, „a monotóniával végzetszerűséget hangsúlyozó rím és a sok »kár« (minden versszak utolsó előtti két sora a varjúkárogást utánzó »Hess madár!«-t készíti elő) vészteli, baljós fejleményeket jósol”. A kompozíció terén, úgymond, „a balladaművészet csúcsára jut el itt , hisz úgy emel ki és úgy hagy homályban mozzanatokat, hogy az olvasó (…) kikövetkeztetheti az egész történetet. A külső történést csaknem egészében belsővé tudja formálni, így a balladát lelkiállapotok egy-egy pillanatnyi felvillanásának sorozatára redukálja . Folyamatosságnak és megszakítottságnak a balladára oly jellemző ritmusa itt széthullással fenyegetne, ha a kapcsolatot nem állítaná helyre a refrén és a vezérmotívum.” ( Imre 1988, 70–72., 103., 137.) Hász-Fehér Katalin a 12. sor hiányzó alanyának kétértelműségére alapozza elemzését. Eszerint ha a mondat alanya Pörge Dani, „a történet két, alapjában véve gyenge jellemű ember házasságáról szól, akiknek különösebb csábítás sem kell ahhoz, hogy kiteljesedjen sorsuk, Dani később megbánja a házasságot, és a szokványos féltékenységi sztorik szerint gyilkossá válik. Ha azonban a mondat alanya Rebi néni, aki „a hiedelem szerint boszorkány, és természetéből eredően igyekszik elrontani azt, ami szándéka ellenére jónak indult. Ezért bejár Daniékhoz, és a kasznárt, varázserejét is bevetve felhasználja eredeti céljának, a házasság, és ezen keresztül a két ember megrontásának elérésére.” Eszerint Tera jelzője (cifra – cifra asszony) nem pejoratív jelentésű; ennek alátámasztásául Ipolyi Arnold – által is jól ismert – művét idézi. Ennek egyik adata szerint a „cifra asszony” kifejezés olyan kísértetet jelöl, aki „igen szépen énekel s gyönyörűen öltözött, látására és hallására elámul az ember”. ( Ipolyi Arnold, Magyar Mythologia, Pest, 1854, 445.) Ezzel összhangban „Tera az ajándékoknak és a csábításnak ellenáll, csak a varázsszer (mézes bor) hatására egyezik bele a kasznár jövetelébe. A történet ilyen értelmezésben a jónak és a rossznak az eposzi (mitikus) harcává alakul. Dani e két erő között cselekedni kényszerül, felveszi a harcot”. „A jó és a rossz mitikus harcát tekintve olyan hős, aki azáltal bukik el, hogy cselekszik, és ezzel kihívja maga ellen a Vörös Rébék képviselte sötét erőket.” magyarázatában a küszöb és a híd is mitikus funkciót kap. Ami pedig az elbeszélőt illeti: „a Danit megértő, tettét szükségszerűnek tekintő elbeszélő ebben a sűrített cselekményelmondásban is fontosnak tartja kiemelni a kényszerűség, a rákényszerítettség körülményét”. A konklúziót a hálóba került vad – -ra többek által jellemzőnek tartott – képe kínálja; eszerint a szabaduló állat „magát, míg hánykolódik, / Jobban behömpölygeti” ; ilyen módon a vers a Toldi szerelméhez kapcsolható, „amely a haszontalan, kudarcba fulladt, nem időben történő, a helyzethez képest túlméretezett vagy éppen nem eléggé hatásos tettek eposza”. ( Hász-Fehér 1996, 14.) Nyilasy Balázs bűn és bűnhődés viszonyának meglazulására alapozza a kései balladák értelmezését: „A bűnhődés és a bűn korrekt kapcsolata a Vörös Rébékben is meglazul, az összefüggés elmosódik, problematizálódik. A vers főhőse a szerencsétlen események láncolatát elindító ősbűnben egyáltalán nem vétkes: nem a maga akaratából, hanem a boszorkány által végzett mágikus manipuláció hatására választ magának alkalmatlan, bajt hozó feleséget”, ezáltal „az értelmes világrend költői víziója is szétszakadozik. A világot a gonosz uralja, s kénye-kedve szerint intézi az emberi sorsokat. A gonoszság démonizmusa a tizenkettedik strófában az oeuvre legkegyetlenebb, leginkább horrorisztikus jelenetében kulminál.” részletesen szól a refrénről: „A »Hess, madár«, meglehet az Edgar Allan Poe-i »nevermore«-hoz kapcsolható, de annál tartalmasabbnak, szervesebbnek tűnik. Arany János refrénje rendkívül dinamikus, állandóan változó szituációkba épül be, és, bár az emberi védekező ösztön állandóságát demonstrálja, a hárítás hiábavalóságára is utal: azokat a kétségbeesett hangokat, kiáltozásokat, jajongásokat idézi fel, amelyeket a sokk, a riadalom, a borzalom és a borzalommal szembeni tehetetlenség hív életre.” ( Nyilasy Balázs, A démoniság térnyerése = Nyilasy 2011, 89–94.) Lásd még: Riedl 1982 [1887], 233. Heller 1920 (a versben érvényesülő -hatásról, 373–375.) Hankiss János, A titokzatos kórus = ., A magyar irodalom közelről, Bp., „Forrás” Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., [1942], 205–212. Fordítások Angol: Becky Scarlet (Peter Zollman) = Makkai 2000, 332–335. Észt: Punapea-Rébék (Sander Liivak) = Arany 1999, 46–48.; ua.: http://www.scribd. com; ua.: www.babelmatrix.org Német: Rebecca, die Hexe (Szemere László) = Szemere 1935, 208–210. Olasz: Rebecca Vörös (prózaford., Francesco Sirola) = Sirola 1914, 41–43. Román: Rébék roşcovana (Haralambie Grămescu) = Arany 1957a, 123–127.; ua.: Arany 1960, 330–339.; ua.: Lőrinczi–Majtényi–Szász 1966, 218–221. Feldolgozások Képzőművészeti Zichy Mihály illusztrációi (három lap; 13 szövegközi rajz), 1897, lavírozott tus, 437×352 mm, MNG = Arany–Zichy 1896, IV ., o. n. = Arany–Zichy 2016, 163–167. Buday György fametszete, Napkelet, 11(1933), 621. Borsos Miklós grafikája, Arany 1961 , az 520. oldal után, számozatlan lapon Zenei Szörényi Levente ( Koncz Zsuzsa előadásában, Kertész leszek, Hungaroton–Pepita, SLPX 17486, 1975, 6’ 22”) Hangfelvételek Magyar költők 3., Hungaroton, 1962, Jancsó Adrienn, 5’ 25” Versek a középiskolák II. osztálya számára, IV., Hungaroton Classics, 1982, Szemes Mari, 4’ 36” Arany János: Balladák, Sinkovits Imre, Hungaroton, SLPX 13903, 1982, 4’ 10”; ua.: Magyar költők, Arany János: Balladák, Hungaroton Classics, HCD 14262, 1998 Vers mindenkinek, 2., Előre hát mind, aki költő!, Dolby Digital 2.0, Gáti József (DVD: MTVA, 2011) [an.] Arany János legszebb versei (Nagy magyar költők), Sulyok Mária [an.] Hallgatni Aranyt, www.hallgatniaranyt.hu [2017], Béres Ilona, 5’ 19” Zenekísérettel zene: Elek Szilvia; versmondás: Ötvös Éva, Soós Levente, hegedű: Soós Máté, Soós Áron (2016; „Emléke sír a lanton még” – Három évszázad melodrámái Arany János balladáira, CD, Gömörország Regionális Kulturális Egyesület, Miskolc, 2017)