Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők *K1 Két, hosszában kettéhajtott lapon, ceruzával; autográf (V1945) K2 Autográf; özv. Arany Lászlóné a temesvári Arany János társaságnak ajándékozta, innen a Városi Múzeumba került. (A kéziratot nem sikerült fellelni.) K3 MTAK Kt K 510/38r (1–21. sor), 38v (22–59. sor), 39r (60–98. sor), 39v (99– 138. sor), 40r (139–161. sor) (alapszöveg) Megjegyzések *K1 Adatai az AJÖM I. (555–556.) alapján K3 A cím sorában, a bal margón fekete ceruzával: 42.) Keletkezés 1877. nov. 25., . valószínűsíti, hogy valóban a debreceni vásáron találkozott a címben megjelölt vásári produkcióval ( Tolnai 1916, 168–169.); a képmutogatásról részletesen lásd Magyarázatok, [cím], [alcím]. A mutatványoskodás később előfordul a Toldi szerelme 9. énekében: A vers műfaji háttereként említhető a 19. században keletkezett ponyvaballada, amely megtörtént eseményeket mond el, szerelmi hűtlenséget, szerelemféltésből történt gyilkosságot, családi bosszút, vagyonra törő családtagok gyilkosságát, gyermekgyilkosságot s hasonló témákat; ponyvakiadványok szövegének folklorizálódásával keletkeztek, előadásuk „a képmutogatók képes ábrázolásaira emlékeztet”. ( Balassa–Ortutay 1980, 511.) A Bereg Náni című, A gyermekgyilkos leányanya alcímet viselő szöveg így kezdődik: „Debreceni zöld erdő, zöld erdő”. vagy „német novella-másolói”-ban jelöli meg a cselekmény lehetséges forrását ( Tolnai 1916, 167.). Elek Oszkár a versben szereplő gróf mintájaként Szapáry Ferenc grófot nevezi meg (1803–1875; nél a név hibásan ), aki az 1850-es években lelkes spiritiszta volt, s Nagykőröshöz közel, Abonyban lakott; szeánszain is részt vett. ( Elek 1916, 292–293.) spiritiszta tevékenységét Ágai Adolf ismertette. [ : Egy magyar Hansen, VU, 27(1880)/11. (márc. 14.), 169–171.; halálát 1873-ra teszi.] Szapáry Ferencről lásd még: Tarjányi 2003, 33. nak az asztaltáncoltatással kapcsolatos tapasztalatairól lásd Magyarázatok, 92. sor. Kritikatörténet szerint „ ponyvára írt tíz kép külön-külön bemutatása önként előidézi a balladai szaggatottságot. A költemény tartalma nagyon is jól illik a vásári kikiáltó szájába, mert szörnyű, rikító, túlzott.” „A kép-mutogató feltűnő fősajátsága, hogy kombinálta benne az ötvenes években divatos asztaltáncoltatást balladáinak egy kedvelt motívumával: a lelkiismeret iszonyú nyomása alatt megjelenik a gyilkos előtt az áldozat alakja.” ( Riedl 1982 [1887], 240.) Tolnai Vilmos szerint a versben felléptetett történetmondó révén „a költemény és előadója közt szorosabb kapcsolatot teremt” . Ilyen eljárást alkalmaz szerint a Toldi szerelmében is: „így szítja például a Toldi Szerelmében a kobzos Szeredai Nápoly előtt a haragos magyar katonák lelkében a bosszúállás lángját, mikor elénekeli Endre Királyfi balladáját; majd az éjjeli tábortűz mellett Zách Klára esetét”. ( Tolnai 1916, 170.) Ujhelyi Mária a Tengeri-hántással együtt olyan balladaként említi, amelyben „keretként – fiktív beszélőt és hallgatóságot szerepeltet”. ( Ujhelyi 1972, 29–30.) Rába György szerint Mozgófénykép című verse „kritikai értelmű rájátszás” versére. „A magatartásforma teljesen azonos: a vásárok ismert figurájának beszédhelyzetében, a síkváltások fokozatosan megvilágosodó értelmében egy fejlődő eseménysor képeit – mai szóval – narrátorként magyarázza. A két vers bonyodalma és kifejlete rendkívül hasonló. Azonos a leányszöktetés, a szökevények üldözésének, a szerelmesek pusztulásának és a zord apa tragikus (lelki) bűnhődésének motívuma. A rájátszás kritikai élét a kifejletnek épp csak enyhén, a célzat kedvéért deformált, idézetszerű sora tanúsítja. versében ez olvasható: Még egy kép jön, az utolsó… Utána a vadromantikus fölfogású história szerves és jellegzetes berekesztése a márványkoporsó s a megfordított címer motívuma. így utal rá: Még egy rémszerű kép (az apáról) a vásznon jő: az utolsó… A megfogalmazás a történet illúzió jellegét hangsúlyozza, akárcsak a szövegben sűrűn ironizáló kívülállás; az új nemzedéknek az előző korszak tudatformáját kritikával tekintő önszemlélete nyilatkozik meg. Ebben a művészi rájátszásban, mint a tudatformák szembesítésében – ahogyan például variálta »témáit« – van önértelmezés, az elődök kritikája, sőt jelen esetben közvetett poétikai programnyilatkozat, de még korrajz is, és nem utolsósorban a szemléletnek filozófiai (etikai és ismeretelméleti) érvényessége.” „A kép-mutogató 1877. november 25-én, tehát abban a fél esztendőben született, amelyet költőnk szakdolgozatában akart tárgyalni. Ez is hitelesíti a végső rájátszás jelentőségét: a kettősség embere a romantikus történettel és hiszékeny elfogadásával időnként azonosulva maga is megéli a nagyváros megejtően új legendáját, a filmélményt, mely eddig nem sejtett tapasztalatokat és a korabeli polgár belső gazdagodását hozza, majd ironizálva tagadja azt a szemléletet, mely személyiségvesztéshez, élet- és jellemtorzuláshoz vezethet.” ( Rába 1981, 161–162.) Szörényi László szerint a vers „nem csupán az elmesélt történetet meríti a folklórból (…), hanem hangsúlyosan jelzi a vers létezésmódját is, mint a züllött folklór egyik válfaját. A komoly és a vásári kezelési mód elválaszthatatlan együttes alkalmazása, ironikusan ellenpontozza a szerelmi tragédiát.” ( Szörényi 1989 [1982/83], 205–206.) Barta János nak az asztaltáncoltatás iránti érdeklődéséből kiindulva állapítja meg: „először csak némi leértékeléssel beszél erről a divatról, a ballada hősét azonban lassan, de tökéletesen belebonyolítja ebbe a hiedelembe: a fantasztikum, legalábbis költői szinten, megelevenedik.” ( Barta 1987 [1982a], 137.) Imre László arra hívja fel a figyelmet, hogy a vásári mutatvány és az asztaltáncoltatás mozzanata révén „a kegyetlen gróf története” „többszörösen is »idézőjelbe kerül«”; a versben életrajzi mozzanatokat azonosítva (korán elhalt leánya, gyermektelen házasságban élő fia) állapítja meg, hogy a „kettős rejtőzködés” révén „már már felismerhetetlenné énjét”. A megszólalásmódot tekintve úgy ítéli meg, hogy A kép-mutogató „a keret és a tényleges ballada kapcsolódásának szélső esete,” „az elmondott történet és a hallgatóság között érezhető távolság van” – a vers „a vásári sokadalom szemléletéhez igazítja a romantikus rémtörténetet”. Kiemeli a versben szereplő vendégszöveg (a Szemere Pál által fordított Schiller-dal lapalji jegyzetben közölt részlete) funkcióját: „A versrészletből csak annyi derül ki, hogy a dal sóhajjal végződik, az ifjú pár boldogsága befelhősödik. A beemelt szövegrész azonban az »érzelgő« magatartást is jellemzi, amely a grófkisasszonynak is sajátja, s amely a megpróbáltatásokkal nem vet kellő mértékben számot.” Szerkezetét tekintve azok közé az Arany-balladák közé tartozik a vers (a Szőke Panni és A walesi bárdok mellett), amelyekben „a drámai kompozíciónak mindhárom eleme megvan: expozíció, bonyodalom, végkifejlet”. ( Imre 1988, 74–75., 118–119., 125., 161., 164.) Lásd még: Kacziány Géza, Arany utolsó balladája, Magyarország, 24(1917)/44. (febr. 13.), 7. Tolnai Vilmos, A „Képmutogató” [!] eredete, Ethn, 32(1921), 109–113. Viski Károly, A képmutogató [!], Népünk és nyelvünk, 6(1934)/10–12, 177–185. Fordítások Észt: Pildinäitaja (Sander Liivak) = Arany 1999, 52–56.; ua.: www.babelmatrix.org; ua.: http://www.scribd.com Német: Der Sänger der Bilderballade auf dem Jahrmarkt (Hedwig Lüdecke) = Gragger–Lüdecke 1926, 159–164. Olasz: Il cantastorie (prózaford., Francesco Sirola) = Sirola 1914, 34–37. Orosz: Посмотрите на картинки! (Леонид Мартынов) = Арань 1962, 130–134. Hangfelvételek Hallgatni Aranyt = www.hallgatniaranyt.hu [2017], Csőre Gábor, 7’ 35” Zenekísérettel zene: Elek Szilvia; versmondás: Koncz Károly György, furulya: Hatházi Gabriella, gordonka: Szabó Zsófia, csembaló: Elek Szilvia, ütőhangszerek: Tánczos Fanni (2016; „Emléke sír a lanton még” – Három évszázad melodrámái Arany János balladáira, CD, Gömörország Regionális Kulturális Egyesület, Miskolc, 2017)