Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők *K1 Papírszeleten, a [Csak boldog…] c. verssel együtt (ezt az AJÖM VI. csak az utóbbi versnél említi, lásd ott, Kézirat, *K1); autográf (?V1945) K2 MTAK Kt K 510/40v (alapszöveg) Megjegyzések *K1 Adatai az AJÖM I. (557.) alapján K2 A 44. vers – Aisthesis (Megérzés) – és a 45. vers – A szájasok – közé számozatlanul, a 40v aljára kisebb betűkkel, valószínűleg utólag beírva Keletkezés 1877. dec. 31., . Már 1850-es évek elején írt irodalomtörténeti vázlata abban marasztalta el a 18. század magyar irodalmát, hogy „ma szabatos rövidséget, melyet a XVII. század jobb íróinál találunk, terjengő pongyolaság váltotta fel” ( AJÖM X., 492.); a pongyolaságot a továbbiakban is a nyelv terjengősségének szinonimájaként használja. A magyar nemzeti vers-idomról című tanulmányában (1856) úgy különbözteti meg a verset a próza „nyugalmas folyékonyságá”-tól, hogy az „ehány magáról minden fölöslegest, mindent, a mi lazává, pongyolává tehetné”. E tanulmány zárlata – s a vele nagyjából egykorú (1854-es) Valami az asszonáncról című dolgozat helyzetértékelő bekezdése – közvetlen kapcsolatban áll a Formai nyűg című verssel. Utóbbi szerint „a pongyolaságban alább már nem sülyedhetünk: a mostani állapot valóságos botrány”; előbbi e helyzetre a következő megoldást javasolja: „Amaz általános panasz mai költészetünk pongyolasága, formátlansága ellen jó részt el fog enyészni, ha a költeményekben nem azt keressük, ami nincs, t. i. kölcsönvett idegen schemákat, hanem megtaláljuk, ami van: nemzeti rhythmusunk – gyöngébb vagy teljesebb – hullámzását.” ( AJÖM X., 213., 257.) kritikai írásaiban is többször említette a formai feszesség szükségességét; Szász Gerő költeményeit bírálva írja, hogy „Egyes szép hely, sikerűlt vonás nem hiányzik e költeményben: de az összes hatás sokképen megzavartatik. Már a nyelv puha, erélytelen kötése csökkenti néhol e hatást.” [ Szász Gerő költeményei, SzF, 1(1860–61)/24. (1861. ápr. 17.), 372–375., 1(1860– 61)/25. (1861. ápr. 24.), 389–392.: 392.; ua.: AJÖM XI., 139–153.: 151.] ról, Homéroszról és ról állapítja meg, nyomán a „remek” elnevezést használva a klasszikusra: „E remekséget így foglalhatni össze: erő és báj. Erő és báj: ép ezek indúltak veszendőbe a magyar költői nyelvből. Mint oldott kéve, lazúl a mondat napról-napra.” A nyelvi hanyagságot itt két ruhadarabbal is jellemzi: „Sok, eredeti magyar szólam, velős, rövid kifejezés, mely még pár évtizeddel ezelőtt országszerte kelendő volt, egymás után kivesz, idegennek, pongyolának adván helyet. Szóval a magyar stil, próza, vers egyaránt, pantalonra vetkezik”. [ Ko, 1(1863), II/21. (nov. 22.), 498–500.: 499.; ua.: AJÖM XI., 478–483.: 479–480.] A vers pongyolára vetkőztetése ismételten előfordul a Francia költészet 1861-ben című, franciából fordított kritikában. [ SzF, 1(1860– 61)/50. (okt. 17.), 791–793., 1(1860–61)/51. (okt. 24.), 805–808., 1(1860–61)/52. (okt. 31.), 822–824., 2(1861–62), I/1. (1861. nov. 6.), 7–9., I/2. (nov. 14.), 23–25.: 808., 822.; ua.: AJÖM XI., 303–325.: 314., 315.] A pongyola járású ló metaforájának előképe az Irányok című tanulmányban fordul elő; a „népszerű iskola” költői kapcsán írja , hogy „ pegazus ügetése hasonlított azon ritkán jó lovakéhoz, melyek néha veszettül nekiiramodnak, de többször fülkonyító lassúsággal emelgetik lábaikat”, II. rész (Némi párhuzam), SzF, 2(1861–62), II/11. (1862. júl. 17.), 161–165.: 162.; ua.: AJÖM XI., 158–164.: 160. Kritikatörténet Kerényi Ferenc céloz rá, hogy a disztichonos epigramma, klasszikus formát és nyelvi ökonómiát egyesítve, maga is példázza, amiről szól ( Arany 1993, 180.). Fordítás Német: Formzwang (Géza Engl) = Arany 1982, 126.; ua.: Arany 1984, 77.; ua.: http://www.mek.iif.hu) Román: Jogul formei (Haralambie Grămescu) = Arany 1957a, 129.