Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők *K1 Papírszeleten, autográf; lásd Megjegyzések, M3 (megsemmisült vagy lappang) *K2 Gyulai Pál kézírásával; lásd Megjegyzések, M3 (megsemmisült vagy lappang) Megjegyzések A cím nyilván nem -tól származik, ezért szögletes zárójelbe tettük. M1 A VU Arany János szobrának leleplezése alkalmából közzétett összeállításában, az Arany János kiadatlan verse című rövid közleményben (szerző megjelölése nélkül). A kísérő szöveg szerint mivel „annak híre volt, hogy a kapcsos könyvben több kiadatlan költemény van: a költő nem zárkózhatott el a szerkesztők elől. Ilyen hangulatban írta az alább közölt sorokat, a melyeket a Gyulai Pálnál levő eredetéről közlünk”. M2 Az Arany egy kiadatlan verse című közleményben, a Napi hírek közt, az alábbi bevezetővel: „A Vasárnapi Ujság legújabb száma, a mely Arany Jánosra vonatkozó közleményeket és képeket gazdag változatokban ad, egy eddig ismeretlen verset is közöl, a melynek eredetije Gyulai Pálnál van. Ez a kis öt soros vers igy hangzik:” (itt következik az M2). M3 Kiadatlan relikviák címmel, az alábbi bevezetővel: „Mikor Gyulai Pál t élete utolsó éveiben meglátogatta, éppen akkor lépett be, mikor a beteges költő éppen verset irt. a papírszeletkét elrejtette; de mikor a szomszéd szobába rövid időre távozott, a papirt előkereste s a rajta talált pár sornyi verset zsebkönyvébe lejegyezte. erről nem tudott semmit, a vers elveszett s nem tudta előadni, mikor iratait Arany László rendelkezésére bocsátotta kiadás végett. Csak újabban akadt rá, mikor régi jegyzőkönyvét egy frissel akarta helyettesíteni s régi jegyzeteit utoljára át átvizsgálta. A kis versike, melynek eredeti kézirata elveszett, igy hangzik:” (itt következik az M3). M4 A jegyzet szerint „e sorokat írta egy papírlapra, melyet megőrzött” ( ÖKK 1924, 284.). A kéziratok és az M1/M4 viszonya bizonytalan; az M1/M4, ill. az M3 kommentárjai ellentmondanak egymásnak. Előbbiek a *K1-et nevezik meg a közlés alapjaként (a *K2-ről nincs tudomásuk), az M3 a *K2-t. [Az AJÖM VI . jegyzete (254.) az M4 előtti megjelenéseket nem ismeri.] Az alapszöveg kiválasztása Az M1 és az M3 szövege azonos, és valószínűleg közös kéziratháttérre megy vissza (*K2). Az első sorban szereplő kötőjeles írásmód („egyben-másban”) az M2 szövegromlása. Az M4 jegyzete a *K1-re hivatkozik, amelyet őrzött volna meg, ennek azonban ellentmond az M3 kommentárja, vagyis az M4 kéziratháttere kétséges. Az M2 szövegromlása ismétlődik az M4 szövegében, így valószínűsíthető, hogy utóbbi – annak ellenére, hogy az AJÖM VI . jegyzete nem tud az M4-nél korábbi megjelenésekről – az M2-n alapszik, és a 4. sor eltérése ugyancsak szövegromlás. Így M1 az alapszöveg. Keletkezés 1878. ápr. után, . (az AJÖM VI . 1877–79 közé teszi). A keletkezés konkrét körülményeiről lásd Megjegyzések, M3. A hurut, fulladás kapcsán háziorvosa, Farkas Kálmán írja, hogy „Háziorvosi müködésem megkezdése után nemsokára, 1878-ik év április havában lépett föl Arany Jánosnál első izben sulyos alakban a »Hevenyhörglob« (Bronchitis). És ez a lob már akkor nem ép tüdőt támadott meg, hanem már akkor a tüdőlégdaganat (Emphisema) határozottan kifejezett és bizton kimutatható volt. Körülbelől már akkor 30–35 év óta fennálló idült (chronicus) hörghurutban szenvedett, és ezen régen tartó hurutos köhögés következtében tágultak ki a tüdő-légsejtjei és hozták létre az emphisemát. Már ebben az időben a reggeli vagy jobban mondva a hajnali órákban csak tartósabb hurutos köhögések után tudott az éjen át képződött nyálkától megszabadulni, és ezek a hurutos köhögési ingerek sipolyban is mutatkoztak, csakhogy kisebb mértékben. Ehhez az állapothoz társult a föntemlitett »hörglob« 38–39 C. hőfok között változó lázas tünetekkel és a légdagos tüdőnek fulladozó légzési nehézségei fokozottabb mértékben álltak elő, ugy hogy az egész napot és az éjszakának is egy jó részét az ágyon kivül kellett töltenie a fulladozások miatt.” ( Farkas 1882 ) Tünetei, hoz 1878. júl. 11-én írt levelének tanúsága szerint, májusban váltak súlyosakká. (Mindkettő idézve: AJÖM XIX., 853–854.) Hurutjáról maga írja a következő évben, hogy „az enyim már negyven éves, kerek szám, mert 1839-ben kezdődött”; mint írja, „Azóta, naponkinti borsószemnyi kivetéstől kezdve, jócskán rám szaporodott , úgy hogy most már, többször napjában – és kivált reggel igen kinos lélekzet-szorongás, fuladozás után – csak nem diónyi nagyságú ragacsok szakadnak fel”. (Levele Ercsey Sándornak, 1879. aug. 18.; AJÖM XIX., 447.). Fej- és fülzúgására már 1853 végén panaszkodott; ideggyengeségéről 1854-től tesz említést: „Ősz óta idegbajban szenvedek, melly rámnézve valóban veszélyessé teszi, érzelmeknek engedni át magamat” (Egressy Gábornak, 1854. márc. 19.; AJÖM XVI., 402.); „Idegbajomnak kell lenni: azért vagyok majd ingerűlt, majd levert – gyakran külső ok nélkűl” (Tompa Mihálynak, 1854. okt. 18.; AJÖM XVI., 493.); „Most n van valami vizgyógy és testgyakorló intézet, azon töröm a fejemet, hogy kéne egy pár hónapot petyhüdt idegeim megedzésére fordítni.” (Ercsey Sándornak, 1857. márc. 12.; AJÖM XVII., 39.). Ezek a tünetek leánya betegsége idején, halála után újultak ki; erről tanúskodik a Leányomhoz című vers 13–16. sora: (Lásd még: „Nekem 1853-ki bajaim majdnem hogy kiújultak e tépelődésben” – Tompa Mihálynak, 1866. febr. 18.; AJÖM XIX., 15.; az előzményekre nézve lásd a hoz 1866. febr. 18-án írt levelének jegyzetében felsorolt levélrészleteket, AJÖM XIX., 545–546.) Látásának romlásáról lásd Ex tenebris, Keletkezés. Hallása már 1857-ben romlani kezdett: „Egyik fülemre már is rosszúl hallok: mi lesz belőlem, ha mindkettő megromlik, ha rosszabb nem következnék is, a mit kimondani sem merek.” (nak, 1857. márc. 8.; AJÖM XVII., 888.) „z állandó torokgyulladásokhoz társuló középfülgyulladások sorozata meghozta 40 éves korára a kóros következményt: csaknem teljesen süket lett jobb fülére. Kezelőorvosa pontosan és szépen leírta a roncsolt középfül állapotát a vastag, heges dobhártyával.” [ Pál Endre, Arany János betegségei, It, 18(68)(1986)/2, 316–337.: 328.; vö.: Farkas 1882 ] 1866-ban arra panaszkodik, hogy „kezdek nagyobbat hallani, mint eddig”. (Mentovich Ferencnek, 1866. nov. 17., AJÖM XIX., 49.) említi 1880-as margitszigeti látogatásuk kapcsán, hogy „Ha én, valamit beszélve, tőle jobbról állottam vagy űltem, mindannyiszor gyöngéden figyelmeztetett és kért, hogy balról űljek vagy álljak; mert – úgymond – az ő jobbik füle már régóta megtagadta a szolgálatot, és vagy rosszul, vagy épen nem hall.” ( Ercsey 1883, 204.) A ki nem érdemelt, „impertinens dicsőség” mozzanata visszatérő témája lírájának 1867 óta (lásd A csillag-hulláskor); központi szerepet kap az Epilogusban (25–40. sor). Kritikatörténet Barta János A csillag-hulláskor című verscsoport kapcsán idézi, „hogy lelke mégiscsak felülemelkedik” a kitüntetés keltette lelki háborgáson, „azt éppen ezek az apró komolyan komolytalan verssziporkák tanúsítják: még jól kezeli a leghatékonyabb fegyvert: a humort, a kifigurázást. A megrendülés túl erős és túl valóságos ahhoz, hogy nagy költeményben oldódjon fel, de nyom nélkül nem múlik el: verscsillagocskák sziporkáznak utána.” Itt idézi a „kései csillám”-ként jellemzett [Szenvedek én…] című verset, s megemlíti összefüggését az Epilogus „Nessus vére” toposzával. ( Barta 1987 [1982b], 158.) Lásd még: Nacsády 1978, 16. Hangfelvételek Mensáros László Arany János verseit mondja, Hungaroton, SLPX 14087, 1988, 0’ 24” Őszikék és más költemények, Hungaroton, HCD, 14284, 2000, Sinkovits Imre, 0’ 25”