Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők K1 25–32. sor; MTA Kt K 1299, csontszínű fol. 17×10,5 cm. 1. levél- és versfogalmazvány ceruzával (a név tintával), a 2. AJ-nak címzett nyomtatott és tintával kitöltött akadémiai meghívó fele; autográf K2 MTAK Kt K 510/43v (1–26. sor), 44r (27–36. sor) (alapszöveg) Megjegyzések K1 levele nak. A két vsz. előtt az alábbi bekezdés áll: „

Bezéredyné

Bezerédj Etelka

hez

 [!]

[sic!]

Mélyen tisztelt Nagyságos Asszony, Közelebb méltóztatott némi csekély fáradságra felszólitni. Eszembe jutott, hogy még Nagyságodnak is tartozom autographiámmal. Itt küldöm. Remélem, nem fogja tolakodónak venni legszentebb érzelmeibe.” ( AJÖM XIX., 458.; a K1 textológiai jegyzeteit az AJÖM XIX .-ből vettük át; 459.) K2 A cím sorában, a bal margón fekete ceruzával: 53.) — A cím előtt, kék ceruzával: * (a megjelenés jelzete) Mivel az M2 az M1 szövegén alapul, a szövegváltozatok között nem vettük figyelembe. Keletkezés 1880. jan. 27., . A K1 és a K2 datálásának ellentmondása – előbbi az AJÖM XIX . szerint 1880. jan. 27. után keletkezett, a K2 saját datálása szerint jan. 27-én – látszólagos. A KKv dátumai ugyanis nem a versek beírásának, hanem keletkezésének dátumát rögzítik, így tehát a vers első (teljes) fogalmazványa keletkezhetett jan. 27-én; a nek írt levélben szereplő két vsz.-on tovább javított, végül beírta a verset a KKv -be – az első fogalmazvány dátumával. Az Arany család re költözése után özv. rendszeresen meghívta vasárnapi ebédre -t, Bartal Györgyöt, Bezerédj Lászlót, Csengery Antalt, Deák Ferencet, Gyulai Pált, Horváth Mihályt, Kemény Zsigmondot, Perczel Bélát, Perczel Mórt, Zichy Antalt és másokat, Koronaherceg (ma: Petőfi Sándor) utcai lakásába. (Lásd az AJÖM XVII . jegyzetét, 941.) „rendes heti vendég”-nek nevezte magát (levele Tompa Mihálynak, 1861. febr. 23, AJÖM XVII., 514.); erről tanúskodik 1861. jan. 13-ai levele is: „azt az udvariatlanságot kell elkövetnem, hogy Nagyságodnak elébb történt kedves meghivását a mai ebédre ez egyszer mellőzzem” ( AJÖM XVII., 491.). az alábbiakban jellemezte özv. összejöveteleit: „van itt körünkben egy kedves, derék nő, ki csak télben van en, a híres statusférfi és publicista, Bezerédj Istvánnak özvegye, ki férje nevének méltó viselője. Daczára annak, hogy ő már születésénél fogva is az aristocratiához tartozik, ő ezeknek társaságában ritkán vesz részt, s akkor érzi csak valóban jól és boldognak magát, ha írók, művészek, s ezeknek családja körében lehet. Máskülönben ő jótékonysága és végtelen emberszeretetéről ismeretes. Tolna-megyében, lakásán egész serege van szegényeknek és árváknak, kik tőle nyernek táplálékot és növeltetést. Ritka nemes lélek, ki csak azért látszik teremtve lenni, hogy lássa a világ, hogy a szép és jó nem halt még ki a földről. Tehát e nőnek is igen gyakran vagyunk a társaságában és igen nagy élvet nyújt, mert ö maga is széles és alapos műveltséggel bír, s társas körét úgy tudja maga köré gyűjteni, hogy a harmónia legkevésbbé sincs megzavarva, bármennyien legyenek is jelen. Minden héten kétszer nyitja meg szalonját vendégei számára; vasárnap a férfiak ebéden, s szerdán már vegyesen férfiak nőkkel theán vannak nála. Ekkor rendesen mi is, Csengeryék is ott vagyunk. A férfiak közül pedig a pesti írói kör legelőbbkelői. E körben aztán hol itt, hol ott gyakorta összejövünk jó barátainkkal, a mi aztán előttem becsesebb, mint e világnak minden bálja és mulatsága, e szónak közönséges értelme szerint.” (Levele Lengyel Dánielnének, 1862 eleje, idézve: Széchy 1890, 252–253.) „Fehér asztalánál össze-összegyűlnek a régi elvtársak és barátok: , , Perczel Béla, Zichy Antal, , , és mások, s a haza sorsának fordulatán ott pendűl meg az eszme: hogy kössék a múlttal a jövendőt össze? A nagy költő húsz esztendő múlva rója le a hála áldozatát a jóságos özvegynek; húsz esztendő múlva, a mikor az asztal már fogy… (Uo., 253.; lásd még: Magyarázatok, [cím], 33. sor) Fogadtatás haláláról a FL emlékezett meg [25(1888)/167. (jún. 17.), 1227–1228.]: „A jóságos özvegy”. (Bezerédj István özvegye, meghalt jún. 15-én.); a cikk méltató szavak kíséretében teljes terjedelmében közli a verset. Kritikatörténet Megyer 1958, 29.