Arany János munkái

Megjegyzések:

Kéziratjellemzők K1 MTA Kt K 513/1323 (2 fol.), ceruzával; 1v–2r (levélszöveg); 2v (a vers szövege), autográf (alapszöveg) (fakszimiléje közölve: Scheiber 1957b, számozatlan lapon; Antal– Sáfrán 1985, 176.) Megjegyzések Kovács János 1882. jún. 10-én -hoz írt levele, 4v; az 1882. jún. 10. és 28. között írt választávirat fogalmazványa fölött, lásd AJÖM XIX., 493, 917. Az M1–M2 kéziratközlés, ezért eltéréseiket nem közöljük szövegváltozatokként. Keletkezés 1882. jún. 10. és 28. között, . A szatíra azzal a felkéréssel kapcsolatos, amellyel Kovács János, a kolozsvári unitárius főgimnázium igazgatója, a Kriza-ünnepség főszervezője jún. 10-ei levelében kereste fel t. arra kérte a költőt, hogy verssel járuljon hozzá a Kriza János nagyajtai szülőháza előtt rendezendő emléktábla-avató ünnepélyhez, ill. az ebből az alkalomból megjelentetendő emlékalbumhoz: „Ha a Toldi-trilogia alkotója nehány soros költeménynyel szerencséltetné irodalmi vállalatunkat, melylyel nak akarunk áldozni: meg vagyunk győződve, nagyobb és kedvesebb elégtétel lenne ez szellemének, és e szellemet őszintén tisztelő unitarismusnak, – mintha az a társadalom hozná babérkoszoruját a költő szülőházára, mely oly kevés elismeréssel adózott – míg élt – a »székely csalogánynak«”. választáviratában elutasította a kérést: „Folyvást szenvedek, nem látok: visszavonúltam az irodalomtól. Nem küldhetek verset”. ( AJÖM XIX., 493.) Mint írja, „ez a felszólítás mégis ösztönzést adott nak arra, hogy rövid szatírát írjon a nemzet hálájáról írói – a »nemzet napszámosai« – iránt éltükben és holtukban.” A szöveg ugyanakkor a felkérő ellen is irányul: „ azt a segítési módot, hogy az írók társuk emlékének megörökítéséhez honorárium-mentes művekkel járuljanak hozzá, »album-jótékonyság«-nak nevezi.” ( Scheiber 1957, 275.) Korompay H. János szerint „ arra gondolhatott, hogy elküldi ezt a dialógust a Kriza-albumba, ahogy a cím mellé írt »(Album jótékonyság)« is jelzi; nem verses műről lévén azonban szó, erről lemondhatott.” ( Korompay 2010, 161.; NB. nem valószínű, hogy számított volna egy ilyen, alkalomhoz nem illő szöveg felvételére az albumba.) Kritikatörténet Korompay H. János a párbeszéd műfajának vonatkozásában idézi leírását a dialógusról A magyar irodalom története rövid kivonatban című összefoglalás 12. részéből, ill. előzményként említi Szilágyi István nevenapjára című dialógusát (1843), valamint Ercsey Sándorhoz 1857. okt. 17-én írt levelét, amelyben erény és bűn, jóságos cselekedet és vétek dialógusát önmagára vonatkoztatja. „A Nemzet napszámosaiban a cím az ironikus dialógus hagyományát követve válik ketté s folytatódik párbeszéd formájában, üzenete azonban nemcsak ironikus, hanem tragikus is.” Ezt követően a temetetlenség toposzának párhuzamait sorolja az Ószövetségből, az Iliászból, az Antigonéból és az Aeneisből, ill. műveiből – a Harmincz év múlva 3–4. sora, közvetve az Álom–való című vers (1848) 127–130. sora, a Toldi szerelme 7. énekének 5. vsz.-a. A dolgozat további részében nyelvi párhuzamokat hoz a vers és korábbi művei közt, majd megállapítja: „Az ironikus dialógus fő újdonsága az, hogy a korábban elkülönülő tartományokba tartozó, korábbi versekre is utaló s azokat felidéző kifejezések” összekapcsolása „egyetemes értékzavarhoz vezet”. ( Korompay 2010, 161–166.)