AJOM1

Megjegyzések:

Megjelent a Délibábban (Felelős szerk. és kiadó gróf Festetich Leó, főmunkatárs Jókai Mór), 1853. II. félév, 14. sz., okt. 2. , a lap élén. Másodszor KK. 1856. Itt van a cím alatt először : Legenda. Binder Jenő a dubnici krónikának olyan szövegére hivatkozik ( Párhuzamok Aranyhoz, EPhK., 1900., 786— 89.), mely nem fordulhatott meg kezén. Tolnai Vilmos jött rá, hogy a Dubnici Krónikát a költő csak a Budai Krónika jegyzeteiből ismerte. ( IK. 1902. 257.) A Budai Krónikának Podhraczky-féle kiadását (Chronikon Budense, — , 1838.) Kovács János vette meg és küldte el re, 1853. január havában. A költő akkor a Daliás idők tervét szövögette : a IV. énektől kezdve kezdenek feltünedezni hivatkozások a Dubnici Krónikára. A Budai Krónika 277. lapja bőven idézi ez eseményt, a Dubnici Krónikából. A költő bele is foglalta a Daliás idők első dolgozatába, a VI. énekbe (37. vsz.), Toldira ruházva. Toldi ott terem a hadban a tatárok ellen (1345.), óriás ereje csodával határos, a székelyek nak képzelik; a legenda itt mintegy józan magból kelne ki, de igen is józan világításban, kivált, mikor Toldi Laczfinak közbenjárását kéri a királynál. 1833-ban a költő félretette a Daliás időket s ezzel a legenda felszabadult, a költő visszaadta nak, de beszőtte Toldi estéje átdolgozásába, hogy Nagy Lajos korából ne hiányozzék a korabeli legenda. Most a legenda csodás vonásait húzza alá a költő a latin szövegben. « . . . duravitque bellum tribus continuis diebus. Dicitur quoque, quod quamdiu bellum inter Christianos et ipsos Tartaros duravit, caput Sancti Regis Ladislai in Ecclesia Waradinensi non inveniebatur. Mira certe res! Cum igitur subcustos eiusdem ecclesiae causa requirendi ipsum caput, sacristiam ingressus fuisset, reperit ipsum caput in suo loco iacere ita insudatum, ac si vivus de maximo labore vel calore aestus aliunde reversus fuisset. — Ad probationem vero praedicti miraculi, quidam ex praedictis Tartaris captivis, valde decrepitus aiebat: quod non ipsi Siculi et Hungari percussissent eos, sed ille Ladislaos, quem ipsi in adiutorium suum semper vocant, . . . antecedebat eos quidam magnus miles, sedens super arduum equum, habensque in capite eius coronam auream, et in manu sua velabrum suum, qui omnes nos cum validissimis ictibus et percussionibus consummebat. Super caput enim . . . in aere, quaedam speciosissima Domina mirabili fulgure apparuit, in cuius capite corona aurea . . . videbatur.» A költő mindezt átveszi, tesz is hozzá : nak nem csupán feje tűnik el a templomból, hanem egész teste ; lova is megéled, (quem Zug nominabat, Budai Krónika, 139. l. = Szög) ; a paripa szökellései arra emlékeztetnek, amit palóc regéjében (1851.) olvasott, hogy «ból egy szuszvau — Mátra tövébe ugratott, (így adhat olykor valamit a kicsi a nagynak. ) festésében a Peer-Codex szavai csengenek : «Válladtul fogva mendeneknél magasb. — Lám mindent te ejtesz, ki teveled küzdik». — Szűz Máriának választott vitéze), innen feje fölött a jelenés; innen való a sárarany korona, mely talál a király hermájára. Ez éneket a Peer-Codexből közölte Toldy Ferenc, A magyar nemzeti irodalom történeté-ben, 1851., a Példatárban. Ott olvashatni László szobráról: Képed feltötték az magas kőszálra, — Fénylik, mint nap, salyog, mint arany. — hozzá is teszi: «nagyszerű lovagszobra, mely ércben és aranyozva . . . on pompázott». . . . nak ebből a könyvéből tanított ön. A költeményhez, Szent László füvéhez és Szent László királyról c. költeményéhez szómagyarázatokat fűzött Komáromy Lajos ( Nemzeti Nőnevelés, 1883. 69— 76. l.). Németül: Handmann: Arany's ausgew. Gedichte; Steinacker; Lindner Ernst, Ung. Revue, 1885.