AJOM1

Megjegyzések:

A Szemlében a következő jegyzettel kísérte : «A mult év végén a Magyar Salon és utána a napi-lapok nagy része, Lónyay Menyhért iratgyüjteményéből Arany Jánosnak egy 1867-ben kelt levelét tette közzé, melyben őszintén elpanaszolja, mennyire rosszul esett neki, két évvel azelőtt, mikor az Akadémia fölépült, hogy abban az előde, Szalay László számára készült titkári lakást tőle megvonták. — Az esetre mi is élénken emlékezünk. Mikor halála után 1865 januárban az Akadémia részéről t a titkárság elvállalására felszólították, ő természetesen azon feltevésben vállalkozott ez állásra, hogy ugyanazon illetményekkel fogja azt elfoglalhatni, melyek előde részére meg voltak állapítva. Ezek közé tartozott az akkor épen épülőfélben álló palotában a titkári hivatalos szobák mellett s azokkal egyfolytában készített lakás, amit már magáénak tekintett és ehhez képest egészen a saját igényei szerint osztatott be. Ugyanazon napon azonban, melyen az Akadémia t megválasztotta, az igazgatótanács azt határozta, hogy a nak szánt lakást ki kell adni bérbe, a titkárnak pedig vagy egy szerényebb lakást a bérházban, vagy ennek megfelelő szállásbért ajánlani föl. t ez az eljárás nagyon bántotta. Ha szót emelt volna érte, talán lehetett volna is változtatni a dolgon, de ő nem szólt, nem panaszkodott, megmaradt üllei-úti lakásán, melyhez az uj palota háromszor annyira esett, mint az Akadémia előbbi szállása, a Trattner— Károlyi házban, és sértett önérzetét keble mélyére zárva, vigasztalta magát azon reménnyel, hogy úgysem sokáig viseli ő az Akadémia díszes hivatalát, hanem leköltözik ra, leánya szomszédságába, ahol már egy eladó házhelyre alkudozott is és vágyakozó kedvvel rajzolgatta építendő házacskája tervét. Ily benyomások között írta e költeményt az Akadémia palotájának megnyitása napján (1865. dec. 11.). Szerény ábrándjait azonban a végzet kegyetlenül megsemmisítette. Harmadnap (dec. 13-dikán) sürgönyt kapott, hogy leánya súlyosan beteg, sietett hozzá, még életben találta ugyan, de néhány nap mulva karjai között halt meg, s az ő elvesztésével a ra költözés terve is végképen meghiúsult, stb. — Később a költemény kéziratához a következő — megint igen jellemző — jegyzetet csatolta : Fekete hálátlanság volna el nem ismernem s nyiltan nem hirdetnem a M. T. Akadémiától érdemen felül nyert jótéteményeket s többféle kitüntetést, másrészről buta kajánság nem örvendenem tudományos előmenetelünk oly ünnepén, mint a nemzet áldozatkészségéből diszesen felépült házának megnyitása volt. A föntebbi humorkás elmejáték csupán amaz egyéni fájdalmas benyomás szüleménye, hogy a határozottan titkári lakásnak épült lakrészt az én megválasztatásom után idegennek adták bérbe, nekem pusztán lakbér és bérlak közt engedtetvén szégyenítő választás. Azonban ez állapot nem tartott sokáig : 1867-ben , akkori elnök, maga szólított fel a tiszti lakás elfoglalására, melynek nagyobb részét, csekély évi bérért, használtam 1870-ig, midőn az igazgató-tanács kegyessége a bért is megszűntette; lemondásom után pedig (1879) az Akadémia a lakást holtig ingyen átengedte. » . . . L. lev. Lónyaihoz, 67. márc. 22. Az ÖM. utasításába azt írta : »Maradjon még kiadatlan. Ez a generáció rossz néven vehetné ezt a kis humort.«