AJOM1

Megjegyzések:

Ez a gondolat szólal meg már abban a levélben, melyben nak megírja a gyászhírt (dec. 29.): «Kis árváját egészségben, de minő sorsnak hagyta itt!» Ő maga e két felírás közül az utóbbit tartotta melegebbnek. «Olyan családias», mondta nek (1866. jan. 26.); mégis «egy meggondolandó körülmény van. Isten ne adja, de nincs kívül a lehetőség határán, hogy azt a feliratot nem lehetne oda tennünk. Mi egy kisded élete? s két-három hó alatt nem történhetik-e meg olyasmi, hogy e felirat nem lesz alkalmas többé? Te ezt, finomul valahogy, érintsd nak, hogy az elsőt választaná.» — Az I.-ről azt írta nak (1866. febr. 18.): »Köszönöm én ezt az én kedves angyalomnak; köszönöm, hogy midőn lelkünk letört, ő felemelte.« A sírfeliratról 1866. febr. 23. Utolsó levelében a végső sorral vesz végbúcsút tól. apai fájdalma enyhületet keres a még lehető gondoskodásban. 1866. febr. 18., ezt írja nak: «Tegnap indítottam el az első épület követ — Gerendaytól!» (Sirkőraktár.) «Egy pyramidál gránit darabot, mely egyszersmind évek óta sovárgó ábrándjaim zárkövét képezi! Ahová eddig legörömestebb pillantott lelki szemem . . . : most, azon vidék felé, e kő zárja el a kilátást.» A két sírvers be van írva a kapcsos könyvbe, az I.-nek 5. sora ott nem-földi útakon — 6. sor : Egy lőn . . . Midőn a régi temetőt a város terjeszkedése megbolygatta, koporsóját Arany Lászlóné és az Ercsey család gondossága átvitette az új temetőbe. életrajzát megírta Szécsi Károly: Arany Juliskáról. — BSz., 1890. 61. köt. Népszerűbben Vozáry Erzsébet: A magy. prot. irod. Társ. népies kiadványi közé tartozó Koszorú c. vállalat 144. füzetében, 1917.