AJOM1

Megjegyzések:

Nyomtatva először a HV. közt. Duhaj ünneprontók bünhödése széltében elterjedt legenda-tárgy. Az egyház az első századokban megtűrte a táncot a templom közelében, mint ma is a búcsúsoknál, de mikor elfajult, dekrétumokkal üldözte, a vallásos nép képzelete pedig mondákban festette ki büntetését. Az ünnepet hol munkával szegik meg, ilyen népi változatot ismertetett Tolnai Vilmos Felsőbánya vidékéről ( Ethn. 1903. 159. l. ilyen nál: Az ünneprontok), hol kártya vagy egyéb játékkal. ( Versényi György: A körmöd bányarémről. — Ethn. 1890. 335— 345. l.) Számos külföldi változatát ismertetik Katona Lajos ( EphK., 1899. ) és Binder Jenő ( Párhuzamok Aranyhoz. II. Ephk., 1900.17— 25.l.— Balogh József: Budapesti Szemle, 1924. 197 kötet, u. a.: Az ünneprontók. — Népélet, 1925. 62. 1. hez pótlékot közölt Katona Lajos ( EPhK., 1900. 421— 422. 1.) a csodának magyarnyelvű följegyzését is közölte, Taxonyi János jezsuita munkájából: Az emberek erköltseinek és az Isten igazságának tüköré. (Győr, 1740. II. 1743., többször is, Pozsonyban és en.) Taxonyiból papjaink sűrűn idézgettek példákat. ( Katona Lajos Ethn. 1900. 297. sköv. l. A latin szöveg : Ethn. 1901.87— 89.1.)— A mondának Katona Lajos magyarnyelvű verses alakját is ismertette, a Cesky Lid (Cseh nép) c. néprajzi folyóiratban ( 1900. 385— 390. l.), mert ez eset színhelye a csehországi Virim. A szerkesztő, , viszont egy ujabbkori trencsénmegyei változatra mutatott rá. Katona a magyar verset közölte a Nemzeti Muzeum ponyvairodalmi gyűjteményéből ( Ethn. 1900. ). A nyomtatvány négy levélből áll. Címe: Egy rettenetes, iszonyú és hallatlan lett dolog, valamelly zabolátlan tántzolókról, kiket az Úristen ebben az az 1753. esztendőben Virim csehországi városban meg-büntetett, másoknak megintésére és példájára elő-adatott. Nyomtattatott 1764. esztendőben. Címlapján nincs kép. Harminchárom vsz.-ból áll. Tartalma a főbb pontokban — szószerint idézve — ez : 5. Történt Virimben nagy dolog — 8. Tíz Leányok, hat Legények, ezt mondották ők szegények, még befognak harangozni, addig menjünk mulatozni — 9. Mindjárt a kortsmára mentek — — pálinkát ittak, ugráltak — 10. Kortsmáros őket intette — 16. Musikásokért küldöttek, hogy vigan vonnák nékiek — 19. Szüléik a kortsomára értük mentek nemsokára— — (A pap arra ment a szentséggel, beteghez. Mások letérdepeltek, ők csak táncoltak tovább.) 22. A szegény öreg szüléik sírással igy szóllnak nékik : Mind örökké tántzoljatok, Óh, ti átkozott magzatok — 23. Négy leányok Istent féltek, szüléikkel hazamentek. 24. Musikusok tántzot vonnak, ők még mostan is tántzolnak — 25. A vér lábokból foly tántztól, véres a föld ő sarkoktól — 27. Szakadoznak a ruhájok, bőrtől üres kezek, talpok — 31. Rut tántzokért érdemiették, eztet büntetésül vették — E ponyvahistóriának egy másik példánya (évszám nélkül, — címlapján kép: három táncoló pár, egy hegedűs, egy klarinétos) megfordult Majláth Béla kezén, mikor a ponyvairodalom termékeit kutatta. Szilágyi István mutatta neki azzal, hogy elküldte Arany Jánosnak, aki vissza is juttatta. lemásolta a szöveget és megmutatta nek, aki abban e ballada forrására ismert. Le is nyomatta, mai helyesírással ( Arany ballada-forrásai. — IK. 1900. 283— 285.l.) elhagyja a beteghez menő papot, magát az ördögöt teszi meg muzsikusnak (a külföldi változatok egynémelyikében is így van). E ponton Balogh József a költő Burns fordításaira gondolt (Az ördög elvitte a fináncot: Jött az ördög muzsikaszóval; Kóbor Tamás-bán : Sátán bácsi, övé a muzsikás szerep.) Uj nála a duda is ; céloz rá, hogy ennek szeléből árad a forgatag.— — Néhány külföldi változatban kővé-válás a büntetés, a Tolnai-félében is, meg nál az Ünneprontókbán. tartott a természetes következésre, hogy a bűn önnön túlsága által bűnhődik. kötetében A légkő regéje végére, hol az anyjok emlékéről megfeledkező lányokat meteor sújtja, odaírta ; »A bűnből nem következik épen ez a büntetés.« A fő esemény s több vonása népmesékben is előfordul; halálra táncoltatás — a szerelmes legény bosszújából — nél (III. 153. l.), való esetre hivatkozva ; nál ( Palóc népköltemények, 10— 15. l.); Arany László— Gyulai Pál gyűjteményében (I. 53. és 54. sz.); nál egyikben maga az ördög hívja táncra a lányt ( Szeged népe, II. 1. sz. ; másik — hiányos — alak Koszorúk, II. 64., 65. l. az előbbit Szász Károly fel is dolgozta s erről Arany megemlékezett bírálatában. Az ördög alakja egyezik a népi képzelettel. (Szarv: 49.l.; kénkőpára- : nél I. 29.: megjegyezte, hogy e ballada a csoportos őrültség egy fajtáját állítja elénk, aminők a középkorban járványosán pusztítottak ( Arany János, harmadik kiadás, 162. l.). Shakespeare és a magyar irodalom c. tanulmányában hozzáteszi, hogy ilyen tömeges őrültségre nél nincsen példa. Fordítások: Németül Lindner Ernő : Ung. Revue, 1881 ; Lám Frigyes : Nord und Süd, 1818. , és Neues Sonntagblatt, 1937.; Gragger-Lüdeke. — Olaszul: . Szimfonikus zenét írt hozzá Buttykay Ákos, előadta a Budapesti Filharmonikus Társaság. Erről Uj Idők, 1905. 5. sz.