AJOM1

Megjegyzések:

Nyomtatásban először közölte a B.Sz. (1878. március, 394. 1. 16. köt.), megjelent a Kisfaludy-Társaság Évlapjaiban is (Uj folyam, XIII. 1877— 78., 22.l.) Régi babona volt, hogy a gyilkos közeledtére a meggyilkolt vére újra megindul s ezzel rávall a gyilkosra. Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát prédikációiban Katona Lajos azt a babonát találta, hogy a gyilkos közeledtére a rátapadt vér indítja meg újra a meggyilkolt vérét. (, Quadrag. II. 44. — , Ethn., 1898. 472. l. és 1900. 277— 79.l.) E próba az istenítélet egy nemévé fejlődött, eljárását pontosan szabályozták; kivált elterjedt a németeknél. így tudja ki a Nibelung-ének ben Krimhild Sigfried gyilkosát. (XVII. Kaland.) Elek Oszkár ( It. 1912. 458. l.) Minstrelsy-jében akadt rá az Earl Richard balladára, kit hűtlensége miatt kedvese meggyilkol, aztán a vér elárulja a tettest. egész kis értekezést ír a német Bahrrecht-ről; a gyanúsítottnak egyik kezét a sebre, másikat a holtnak szájára kellett tartani. — The fair Maid of Perth regényében a leány azt híve, hogy kedvesét ölték meg, zilált ruhában, felbontott hajjal rohan ki az utcára (XIX ., XX ., XX I . fej.). nem ösmerte gyűjteményét, de munkáiból ismerhetett valamit, mert nak 1853. febr. 6-án említi nevét. regényére Fest Sándor hívta fel a figyelmet, arra is, hogy az által sokat olvasott The two Foscari szomorújátékában is megjelenik az istenítélet e neme (IV. felv. I. jel.). — ( Fest Sándor : Tárgytörténeti adatok A walesi bár dók és Tetemre hiváshoz. — EPhK. 1918. ) Találkozott e motívummal nél, III. Richardban «. . . holt Henrik sebei — Megnyitva jegzett szájok, újra vérzenek.» (I. felv. 2. szín. III. Richard-ot a költő már 1845. dec. 4-én említi Szilágyi Istvánnak.) t megragadta e babona költői ereje. Felhasználta Csaba királyfi első tervvázlatában (1855— 56.) : «Midőn Krimhild Etelét siratni lejött volt, sebei vérzettek.» — E szokás hazánkban is életben volt; ismertette Kállay Ferenc tudós-társasági tag — A pogány magyarok vallása c. könyvében (, 1861.), «tetemre való felhívás és halál-ujitás» néven (124. l.). Ebből a költő nem tudhatott meg többet a szokás fennállásánál, hiába mondja forrásának ezt a művet Végh Mátyás : A .J .Tetemrehivása s pár szó az istenítéletekről. ( Brassó c. hirlap, 1888. dec. 15. ) — Az igazi forrásra Zlinszky Aladár mutatott rá, Balássy Ferencnek az Uj Magyar Muzeum 1858. évi folyamában közölt Székely tanulmányok c. művében, a III. cikkben : Tetemre hívás vagy halálujitás. (189— 199.l.) kimutatja, hogy e szokás nemcsak Kálmán király idejéig maradt fenn, mint állította ( A magyar nemzet története, , 1851. 56. l., az istenítélet e módját le is írta a Varchoniták-ban), hanem még az 1653-i gyulafehérvári gyűlés is foglalkozott vele, sőt egy udvarhelyszéki végzés 1740. az egész eljárást előadja. « . . . ha valaki meggyilkoltatott és gyilkosa nem tudatott, . . . a meggyilkolt ember rokonainak követelésére azon helynek vagy falunak lakosai, — ahol. . . a meggyilkolt . . . holtteste találtatott, tartozik a holttetemnél megjelenni, s a gyilkost, ha tudták, megnevezni, ha pedig azt nem tudták, kezeiket a meggyilkolt ember fejére tenni s úgy megesküdni: hogy sem magokat e bűntényben . . . vétkeseknek . . . nem tartják, sem azt, hogy ki legyen a gyilkos, nem tudják. S aki ez alkalommal esküdni vonakodott, vagy akinek keze alatt, amig esküdött, a holttestből a vér megindult, . . . az . . . vétkesnek nyilváníttatott s halálra sentenciáztatott, . . . s az ott a hely színén végrehajtatott és ekképen a gyilkosság visszatoroltatván, a halál mintegy megujittatott.» cikke azon folyóiratban s azon évfolyamában látott napvilágot, honnan A hamis tanú tárgyát merítette. — közleményéhez hozzászólt Révész Imre, Ordaliák vagy istenítélet címen (u. o., 425— 457). A tetemrehívást «a holt-test vagy gyászpad próbájának« nevezi (ide mutat a ballada I. és II. kéziratán a «durva pad» ,«deszka-pad» kitétel). re is hivatkozott ( Arany ballada-forrásai. — I . K. 1900. 262— 263. l. nek válaszolt.) Tanulmányozta az isten­ ítéleteket Szilágyi Sándor is, a költő barátja és tanártársa Nagykőrösön. Adatok a tűzpróba történetéhez Magyarhonban c. közleménye (Uj M . Muzeum, 1855. I. 438— 440. l. ; a nyomán támadt polémiát is megemlítette levelében hoz, 1856. márc. 20.) ; ennek utóhangja : Egy szó az, ordaliákról az igazság érdekében. — Sz.— S. (), Budapesti Hirlap 1856. 47. sz.) E forrásokban azonban nincs szó a káptalanról, pristaldusról. Ezeket a költő Magyar mythologiájaból vette ; erre mutatott rá. ( M. Ny., 1911. 451— 52. l.) a Papok-ról szóló fejezetben magyarázza «régi birói hivatalunkat: a Pristaldust vagy Praestaldust», regius commissarius, mandatarius értelemmel; a praetor, priester, esperes szavakkal való rokonságát kockáztatja. Az ordaliáknál — mondja — »a káptalanok a főfelügyeletet vitték.»— A szláv szót Hunfalvy Pál porosztó — poroszlónak értelmezte. ( Nyelvtudományi Közlemények, 1876. 77— 81. 1. Bartal Antal is magyarázta, Akad. Értesítő, 1898. 144. 1.) — Lehr Albert rámutatott, hogy a szó előfordul Horváth Ádám Hunniásában kétszer is, mint per-osztó, perünknek igaz elosztója ; él vele , ( debreceni tanára), van a régi irodalomban osztó per is ; mindkét kifejezés él a nép ajkán, habár kiveszőben. nem akarta poroszlónak hivni, mert az Haschert jelentene. ( Arany-magyarázatok, M. Ny., 1910. 321. 390— 95. l.) A tetemre-hivás előzményéül elmondott szerelmi mesében a költő Hermina című fiatalkori elbeszélésének (Életképek, 1846.) felújítására akart ismerni. Gyöngyös László a régi beszélyt is messzebb akarta vezetni. Ő Bersekné Rozvány Erzsébettől azt hallotta: a költőnek Bersek beszélte volna egyik ezredtársáról, hogy megkérdezte kedvesét, hinne-e szerelmében, ha két ujját lecsapja ; tréfás biztatásra meg is cselekedte. A költő azt mondta volna rá : «Játszott a legénnyel, mint macska az egérrel.» ( EPhK., 1904. 268. l.) László Béla Hábador-jának pár sorában kereste a ballada csíráját. ( EPhK., 1908. 112— 116. 1.) Nem több ennél az sem, amit Elek Oszkár hozott fel Allen Borbála skót ballada rokonsága mellett. ( It., 1912. 458. l.) A részletek magyarázói is sokszor tévedtek, kivált abban, hogy mikor ki beszél. a Jöjjenek! — Jöjjön! rendelkezéseket — helyesen— a pörosztó szájába adja, de a 4—5. sorokat, a 12— 15. sor parancsait az atyáéba. Az ő nyomán járt fordításában Dóczy Lajos, a miért — r— t jegyű bírálója (Lehr Albert) erősen meg is rótta ( BSz. 1895. 83. köt., 279— 89. l.) ; Lehr Albert nak egyéb tévedéseit is helyreigazította. ( M. Ny., 1906., 119— 120. l.) Erre nézve a költő maga világosít fel legjobban. A balladáról egész füzetet tevő tanulmányt írt Moller Ede ( A . J. «Tetemre hívása» Fejtegeti Moller Ede. — Magyar Könyvesház, 53. sz. 1878. ) Hoffmann Frigyes mindjárt keményen megbírálta. ( EPhK., 1879. 379. s köv. 1.) A füzet kezébe került a költőnek, a lapok szélén sok bosszús megjegyzést tett a szőrszálhasogató magyarázatokra. Itt következnek a füzet kifogásolt sorai, utánuk dőlt betűkkel a költő megjegyzései. 14. 1. : a magába vonulás nincs inyére az embereknek . . .kevélységgel vádolják . . : félek, hogy én is igy járok a szerző urral. 13. 1. . . míg ajkunk a szeretlek-et el nem suttogta, a másik fél bizalmatlankodik. — Regényben. Az életben nem mindig szükséges. 15. 1. : A holtomiglan tied nem akart Abigél ajkáról leválni . . . — hát melyik leány szemérme engedne personatus nyilatkozatot, mint egy pedáns professoré? 15— 16. 1. : Édes szavakkal . . . a szédületes ür széléig csalogatni s azután ugyanőt gunykacajjal belökni. — huh! 16. 1. : Abigél . . . tétovázás nélkül adta oda a tőrt. — A gonosz, pedig tudta, hogy meg fogja ölni magát! 17. 1.: Kihűlt testének láttára atyja csakis igy kiálthatott fel: «Ime bizonyság — stb. — Nem úgy, hogy ; »Oh ti kegyetlen egek! mit látnak szemeim!« 17. 1. : Az atya egyéb gondolatra nem is jöhetett, mint hogy fiát . . . megölték — No, a tőrt nem is láthatta. 21. 1. : (a 3. vszakra.) Az anya és nővér halottnézése alkalmat szolgáltathatna mások betolakodásának . . . köztudomásra hozná a seb helyét. — Hisz a nélkül is látták elegen ; a falu nem elég? 25. 1. : Az apai kebel szörnyű bánata ily szózatban tör ki : »Jöjjenek ellenségi, ha voltak!« — Nem is az apa mondja. A pristald szájába vagy a kanonokéba illik e nyugodt hang. 26. 1. : A gyermeke iránt való szeretete azt a gondolatot költi, hogy fiának nem lehettek ellenségei. . . S nem is engedi, hogy a hitt ellenségek maguk jelentkezzenek, ő szólítja elő . . . »Jő, kit az apja rendre nevez« — Hogy nevezhetné, ha az imént azt sem tudta, vannak-e a világon ? 26. 1. : »Hát ki ? . . .« riad fel Bárczi. — Igen, most szólal meg Bárczi először. 26. 1. : . . .ellenségei után nem a közönyös népet, hanem fia barátait rendeli maga elé . . . — No, mert azok közül valamelyik könnyebben válhatott ellenségévé, mint a közönyös nép. 27. 1. : (8. vsz.) Ezt is a hivatalos személyzet mondja. 27. 1. : (9. vsz.) Ez már Bárczi hangja. 28. 1 .: (11. vsz.) »Jöjjön utolszor. . .« Ez is szelidebb hang, ezt sem Bárczi mondja. 28. 1. : Nem a gúnyolás hangján nevezi szépnek, jóság, sajnálkozás rebeg szavaiból. . , bocsánatkérés, hogy mint gyanúsat kell. . . ide vonszolniok. — Ez mind ferdeség. 30. 1. : — a rettentő bosszúra fenekedő apa . . . erőtlen szavakba töredezik . . . a zabolátlan . . . harag és váratlan engedékenység e megrázó ellentéte. — Nagy hiba volna igy. 31. 1. : Abigél sátáni tréfából lesz gyilkos . . . tette szörnyű látásán örül meg. — tréfája szörnyű hatásán. 32. 1. : A szerelmétől igazán áthatott teremtés jajveszékelve borulna oda a holttestre. . . — vén asszony meg végig siratná. 32. 1.: Vallomása. . . már az őrültségnek szózata, amit . . .egykedvűen kimond, mint mentségét. — tán nem. 34. 1. : A ledérség hányavetiségével beszéli el csapodárságát, — No persze! tán közben legyezőjével is játszik. 34. 1. : Azon nőkhöz merném hasonlítani, akik többfelé szeretik osztogatni kegyöket. . . s azután furcsálják viseletök okolását. — Nem is őrül az meg soha ! 35. 1. : . . . az apa indulatának heve fokozatosan csökken s szinte a részvétig leszáll, amit a költő nem elég kifejezően, nem elég észrevehetően rajzolt. — Nem tudta, hogy önnek írja. 35— 36. 1.: . . .nélkülözzük Abigél . . . lelki kuszáltságában azt a következetesen előálló lelki mozzanatot, mely tébolyának váratlan, de mégis támadó jelleget kölcsönöz — tehát lassú hozzákészület kellett volna ? Hasonló útbaigazítást nyújt a költőnek egy levele, melyet Erdélyi Mikes Róza asszonyhoz intézett, aki a költeményt valamely jótékony ünnepélyen kívánta elszavaltatni, s fölvilágosításokért kereste fel a költőt. A levelet a Nemzeti Múzeum levéltárából Császár Ernő közölte ( IK., 1914. 99. l.) — A levél így szól: Igen tisztelt honleány! Becses soraira kénytelen vagyok röviden válaszolni, mert szemeim betegek. Állat régiesen épen azt teszi mint állit (mint fogat, befogat) s nem sajtó-hiba. A régies tárgyat régies nyelv emelni szokta. »Vissza! neki.« Annyi mintha azt mondaná : »ha anyja, nővére jönne is, kiáltsatok rá, parancsoljátok neki: »Vissza!«. De balladában s indulatos ember szájába, nem lehet ilyen hosszú magyarázatot adni. A döbbenet pedig akkor áll be, mikor »sebből pirosan buzog a vér«, ezt a jelenlevők tudják, mit jelent, nem-szükség bevárniok, mig a biró (a prisiald) kimondja : »Lányom, gyilkos vagy«. — A leány is tudja már, azért kap a fejéhez, mert egyszerre világos lesz előtte a tőr-história. Hanem mindezt nem lehet, nem is szükség, balladában oly körülményesen elbeszélni, mint például regényben. Egyébiránt szavalásra könnyebben s első hallásra megérthető költeményt ajánlanék. Tisztelettel 1878. márcz. 17.-én. alázatos szolgája Arany János A költeményt a Kisfaludy-Társaság 1878. évi közülésén, febr. 10.-én felolvasta Szász Károly, a tárgysor 4. pontjaként. (Évlapok, XII. 30.) A felolvasásnak nagy hatása volt, »tiz percnyi szünetet kellett tartani, hogy a közönség izgatottsága lecsillapodjék« — írja másnap a Pesti Napló. Azután a tudomány- és a műegyetem ifjúságának küldöttsége ezüst koszorúval fejezte ki részvételét a nemzet a feletti örömében, hogy a nagy költő ismét megszólaltatta lantját. (Pesti Napló.) A költő azt mondta : e koszorú inkább illetné t, s ő azt nem maga, a hanem a magyar költészet nevében fogadja el. A ballada végső jelenetéről nagy méretű képet festett Gyárfás Jenő ; ki volt állítva a tárlaton, 1881-ben ; ma a Szépművészeti Múzeumban van. Illusztrációkat rajzolt hozzá Zichy Mihály. Fordítások: Német: : Arany's ausgewählte Gedichte; kötetében Neugebauer László fordítása ; ; , Bahrgericht címmel, először a Pester Journalban. 1895., a fordítást élesen megbírálta — r— t (Lehr Albert a Budapesti Szemlében 1896, 83. kötet, 279— 289. 1.) ; a fordítás másodszor : Jung Ungarn, Monatschrift, Herausgeber , Berlin, 1910. 2. sz.; ; -Lüdeke ; Lábán Anton : Ungarn in seiner Dichtung, , 1923. két fordítást közöl tól: An meinem Sohn és Bahrgericht; ez utóbbin egyetmást javított kifogásai alapján. : Ungarische Lyrik ; : Die Karpathen, 1911. : Ungarische Revue, 1889. — Angolul; : Gems; Magyar Songs; Magyar Petry John Arany. — Franciául: : Poésies hongroises. ; . — Olaszul: ; : Ballate, 1922. — Szlovákul: . — Szerbül: , 1907.— Románul : ; Pagini Literare, 1939. A balladából dalművet írt Versényi György, (1 felv. 2 .kép), zenéjét szerzette Farkas Ödön. Először adták a budapesti operában 1900. okt. 5.-én ; megjelent , 1900. — Zene: Révfy Géza (Rózsavölgyi, Melodráma ; énekhangra, zongorára, Köveskuti J. (Op. 55.) ; — Nemes Elemér (Kolozsvár 1932.), 1915-ben filmre alkalmazta Janovich Jenő; a felvétel színhelye Vajda Hunyad és környéke volt; bemutatta a pesti Apollo-szinház, okt. 30.-án. L. Vértesy Jenő: A «Tetemre hivás» filmen. EPhK., 1916. 5. sz