AJOM1

Megjegyzések:

Itt jelent meg először : Az Athenaeum nagy képes naptára, az 1880- dik szökőévre. Szerk. Concha Károly. — 27.l. — A verset a hozzáírt levéllel együtt közölte a Budapesti Hirlap 1882. -évi okt. 24.-iki számában; aztán a verset és levelet a Kisfaludy Társaság ereklyetárának adta. — Nyomtatva másodszor ÖM., a kisebb költ. közt. A kéziratot a költő Concha Károlynak ezzel a levéllel küldte meg: »Tisztelt írótársam! — Hát bizony az »aratás« már két nyáron megint szűkén, mondhatnám: sehogyse ütött ki, nem annyira a elírna zordonsága vagy a föld terméketlensége — mint a mivelő kéz hiánya miatt. S miután rövid vén-asszony-nyaramra már rá is tettem a punctumot az »E p i 1 ó g u s« c. poémával, megvallom, nem sok kedvem van újra közönség elé állani. De ha már megígértem a naptárnak, a régi ígéretet valahogy mégis beváltom. A túlsó lapon küldök egy versecskét, mely — ha egyéb érdeme nincs — korszerű, feltéve, hogy a kalendáriom megjelenése nem húzódik el »ad graecas calendás«, — Szives üdvözlettel — , 1879. aug. 3. — Arany János. — E sorok nem kiadni valók. Expertus Rupertus«. (»Expertus Rupertus« gyakoribb alakjában ‘Experto crede Ruperto‘ — az Aeneis-ből ered, XI. én. 283. sor : »experto credite«: a tapasztalásnak higyjetek. — A nevet a középkorban tették hozzá; nem tudni, miért s mit jelent.) Ez az utolsó hang lantján ről, eltűnésének harmincadik évfordulóján, már az év elején. — A jelen költemény gondolata (8. sor) a életben léte felöl szállongó hírek idején, 1861. csillan fel, a Szépirodalmi Figyelő (I. 239.) Vegyes rovatában: »A Petőfi-mythos még most kezd ábrándos fordulatokat venni. Véleményünk szerint mindez nem tanúsít egyebet, mint a nemzet cultusát nagy költője iránt. Ha az őskorban élnénk, azóta füstölögnének oltáraink. . . Sis felix, atque propitius tuis.« Ez szinte — a görögök módján — a félistenek sorába emeli. Petőfi Összes Költeményeinek 1847. évi nagy negyedrétű kiadását ajándékozta nak, beleírva: Arany Jánosnak — Petőfi Sándor . A kötet címlapjának hátsó oldalára ezeket írta : Ő és rágalmazói. . . . quand il le voudra, scribes, docteurs, poétes, Il sait qu'il peut, d'un souffle, en vos bouches muettes Éteindre vos clameurs, Et qu‘il emportera tout vos voix ensemble, Comme le vént de mer emport ou bon lui semble, La chanson des rameurs! En vain légions 1‘environnent sans nombre, Il n‘a qu'á se lever pour couvrir de són ombre A la fois tous vos fronts ; Il n‘a qu‘á dire un mot pour couvrir vos voix gréles, Comme un char en passant couvre le bruit des ailes De mille moucherons! Quand il veut, vos flambeaux, sublime auréoles Dont vous illuminez vos temples, vos idoles, Vos dieux, votre foyer, Phares ébluissants, clartés universelles, Pálissent á l'éclat des moindres étincelles Du pied de són coursier! ( ról.) S utána odaírta görögül a Odyssea I. 242. sorát: — Eltűnt látatlanul, ismeretlenül, nekem csak gyászt és fájdalmat hagyott. Közölte Arany László : Arany János levelezése író-barátaival I. kötetének bevezetésében. A költemény franciául: Polignac, Gauthier.