AJOM1

Arany János

halálakor megjelent gyászkeretes számában, 1882. oct. 25. Másodszor a Hátrahagyott Versek közt.

Megjegyzések

Megjegyzések:

Nyomtatva először a Pesti Naplónak

Arany János

halálakor megjelent gyászkeretes számában, 1882. oct. 25. Másodszor a Hátrahagyott Versek közt.

Petőfiné

Szendrey Júlia

egy évre

Petőfi Sándor

halála után, 1850. júl. 21., férjhez ment Horváth Árpád egyetemi tanárhoz. Ez a hír megrendítette

Arany János

t; ő ez év alatt négy költeményben emlékezett meg eltűnt barátjáról: A lantos még épen ebben a július hónapban jelent meg. Felindulásában megírta e verset s mindjárt fel is küldte Szilágyi Sándornak. Utóbb meggondolta magát s visszavette. »Hogy a beküldött dolgozattal sérteni még most nem akarok, arra fő okom nem az, amit kegyed gondol. Biographiát akarok írni s adatokra lévén szükségem, nem akarom az azok megszerzéséhez legjobb utat elzárni magam előtt. Ezt azon impressio alatt, mikor a verset írtam s beküldtem, feledém vala. . .« A biográfiába bele sem fogott, de a verset kihagyta összegyűjtött munkái közül. Ítélete később enyhült

Petőfiné

Szendrey Júlia

iránt. (

Gyulai

Gyulai Pál

hoz, 1858. ápr. 11.) A Pesti Napló a költeményt bevezető sorokban azt írta, hogy kéziratban országszerte elterjedt. »Több helyen szavalták is, sőt, ha jól emlékezünk, valaki a 60-as években, midőn

Verzió: I : A kritikai kiadás szövege

Arany János

a Koszorút szerkesztette, közlés végett neki is beküldte, mint egy ismeretlen költő szép művét. Mire a szerkesztői üzenetben az a válasz érkezett, hogy szerzője talán mégsem egészen ismeretlen.« Zenéje: Császár Mihálytól.

A HONVÉD ÖZVEGYE

. . .Gyarlóság, asszony a neved !

Csak egy rövid hó : még a gyász cipő sem

Szakadt el, melyben könnyé olvadott

Niobeként kísérte ki szegény

Atyám holttestét : s im ő, épen ő

n.1

Csatába ment az ifjú honvéd,

n.2

Kemény, véres volt a csata ;

n.3

Tengernyi néppel küzdve, megtört

n.4

A felkelők kicsiny hada;

n.5

De m egtartá a tért, hol aznap

n.6

Élet-halálra ütközött:

n.7

Mert ott esett el mind, a téren ! . . .

n.8

A honvéd is azok között.

n.9

Ottan

feküdt

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Pesti Napló, 1882. okt. 25.
Hátrahagyott Versek

fekütt

Szövegforrás:
Kézirat

a haldoklók közt,

n.10

Nehéz két sebbel kebelén ;

n.11

Két seb . . . mind a kettő halálos —

n.12

Egyik jobb, másik bal felén ;

n.13

Nyilt, éktelen, mély, iszonyú, de

n.14

Már fájdalom nélkül amaz ;

n.15

A másik, ámbár láthatatlan,

n.16

Gyötrőbb . . . mert a szívben van az !

n.17

»Nem volna énnekem siralmas«

n.18

Az ifjú felnyög, felkiált —

n.19

»Rövid éltemre koszorúnak

n.20

Föltenni e dicső halált;

n.21

S panasz nélkül fetrengenék itt,

n.22

Ha eltiport testemen át

n.23

Diadalra száguldanának

n.24

A harci fújó paripák.

Jegyzet 21-24. sorok

Petőfi Sándor

Egy gondolat bánt engemet című költeményét idézik.

n.25

»Ha buzgó vérem hullatása

n.26

Éretted, óh te drága hon,

n.27

Nem esett volna ily hiába . . .

n.28

Múló jegy, összedőlt romon !

n.29

Ha áldozat gyanánt esém el,

Jegyzet a Szeptember végénre emlékezik. ( Kolozsvári Aladár : Magyarázatok »A honvéd özvegyéhez«. — Mezőtúri Hirlap, 1902. 15. sz.

n.30

De nem mint síri áldozat,

n.31

Mely vérrel önti bár meg a sírt,

n.32

Beléje életet nem ad.

n.33

«És enyhe voln* e kő alattam ,

n.34

Ez a halál-vetette ágy,

n.35

Ha láthatnám még egyszer őket —

n.36

Kikért ez a szív élni vágy ;

n.37

Ha végálomba csókolhatná

n.38

A hív nő e bágyadt szemet,

n.39

Miután egy búcsú pillanattal

n.40

Megláttam őt s gyermekemet.

n.41

»Isten hozzád, lelkem fiacskám ,

n.42

Bús téli fán kis árva lomb,

n.43

Játéka minden förgetegnek,

n.44

Mely gyönge ágaidra ront.

n.45

Isten veled, hölgy . . . oh te nem rég

n.46

Menyasszony, és már özvegyem :

n.47

Mért oly soká nem élek, mint fog

n.48

Szerelmem élni szíveden !«

n.49

Száll a sóhaj. . .elhúnyt az ifjú,

n.50

Egyedül — annyi nép között !

n.51

Bajtársi még látták elesni,

n.52

Nem már, midőn elköltözött.

n.53

Széles, nehéz, sötét szárnyával,

n.54

Mikép egy óriás madár,

n.55

Árnyazta bé a vérmezőt egy

n.56

Homályos felleg . . . a halál.

n.57

És a feledség, mint súlyos köd,

n.58

Borult a völgyre vastagon ;

n.59

Elkezde a harcos enyészet

n.60

Rombolni a halottakon :

n.61

Nem ismeri többé meg a nő

n.62

Férjét — az apa nem fiát ;

n.63

Rokonért rokon, mátkáért mátka

n.64

A tért hiába futja át.

n.65

De a kétértelmű halálnak

n.66

A kósza hír is kötve hitt :

n.67

Sokáig várta sok beteg szív

n.68

A harcból vissza kedvesit.

n.69

A honvéd ifjú hölgye is várt . . .

n.70

Napról-napra kikérdezett

n.71

Minden madárt, minden szellőt, mely

n.72

A harcmezőről érkezett.

n.73

Minden nap éledt, minden este

n.74

Kihalt szivében a remény ;

n.75

Viselte már a hervatag bút

n.76

Arcán — nem még a gyászt mezén ;

n.77

Majd föl vévé a bánatos mezt

n.78

És . . . arca rózsaszín leve :

n.79

Ő is azokhoz lőn hasonló,

n.80

Kiknek »szép özvegy« a neve.

n.81

Mint a virághoz, mely kitárta

n.82

Kelyhét, a méhek és lepék,

n.83

Gyűlvén hozzája szép imádók,

n.84

Kinyílott szívét meglepék;

n.85

Azóta szellőt is, madárt is

n.86

Még sürgetőbben vallata :

n.87

S midőn, amit várt, bizonyos lőn. . .

n.88

Kezet más ifjúnak ada.

n.89

Feledte a feledhetetlent;

n.90

S midőn a nászi vigalom

n.91

Beálla, szíve sima volt már,

n.92

Mint rég elült ó sírhalom,

n.93

Melyen az élők gyönyöréül

n.94

Hímes, virágos fű terem . . .

n.95

De már alant porában a port

n.96

Rég elenyészté a verem.

n.97

Víg a menyegző ; cseng a jókedv ;

n.98

Hullámzik a dal és zene ;

n.99

Sugár gyanánt lejt a menyasszony,

n.100

Hódít, varázsol kelleme ;

n.101

Künn rémes éjfél átkozódik,

n.102

Fű, sír dühében a vihar :

n.103

Benn az öröm jár tölt kehellyel,

n.104

A zene szól, a tánc szilaj.

n.105

Egyszerre — mint éj a villámtól —

n.106

Megnyilatkozik a terem :

n.107

Küszöbjén sárga, véres arccal

n.108

Megáll a honvéd hirtelen.

n.109

A vigadók egymásra néznek,

n.110

Rémülve felsikolt a hölgy,

n.111

Alatta, mint mélységes örvény,

n.112

Indul, forog, süllyed a föld.

n.113

»Ne félj, ne rettegj a hivatlan

n.114

Vendég miatt, óh szép ara !«

n.115

Így búg a honvéd bánatos, de

n.116

Komoly, ünnepies szava —

n.117

»Ne reszkess a férjtől, ki férjed

n.118

Körében ím meglátogat,

n.119

Nem fogja visszakövetelni

n.120

Sem szívedet, se jobbodat.

n.121

»Jöttem , hogy, amit sejte a hír,

n.122

De nem láttak tanú szemek,

n.123

— A mit te hinni úgy siettél —

n.124

Halálomról meggyőzzelek.

n.125

Igen ! mi elváltunk : szabad vagy ;

n.126

Enyém a sír, tiéd a jog, —

n.127

Mert a halottak nem pörölnek,

n.128

És én azok közül vagyok.

n.129

»Eldobtad a tiszteletes gyászt,

n.130

Korán vetéd el azt, korán,

n.131

Meglehet, e gyász néha-néha

n.132

Emlékeztetett volna rám :

n.133

És eldobád — hajh, mint csalódtam ! —

n.134

Azt is, aminél egyebet

n.135

Alig szerettél bennem : egykor

n.136

Hiú bálványod . . . nevemet.

n.137

»De nem vádollak . . .óh e vádat

n.138

Inkább magamra emelem :

n.139

Annyi őszinte érzeményért,

n.140

Mit eltékozla kebelem,

n.141

Annyi reményért, mely csalárd lön,

n.142

És annyi esztelen hitért,

n.143

Szerelmemért, mely végtelen volt . . .

n.144

És íme most itt van : mit ért!

n.145

»Élj boldogul . . . ez könnyű annak,

n.146

Ki, mint te, oly hamar feled —

n.147

Még egy rövid szó gyermekemről,

n.148

Azután, hölgy, Isten veled :

n.149

Légy anyja és nem mostohája,

n.150

Nehogy

eljöjjek

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Pesti Napló, 1882. okt. 25.
Hátrahagyott Versek

eljőjek

Szövegforrás:
Kézirat

egy napon,

n.151

És elvezessem kézen fogva

n.152

Őt is oda, hol én lakom ! ...«

n.153

Vig a menyegző ; cseng a jó kedv ;

n.154

Szól a zene, a tánc szilaj ;

n.155

Künn rémes éjfél átkozódik,

n.156

Fú, sír dühében a vihar ; — —

n.157

Mi elrémíté a menyasszonyt,

n.158

Nem volt egyéb, mint képzelet,

n.159

Mosolygva nyújtja karját táncra . . .

n.160

Aztán feled, feled, feled!

(1850. aug.)

Verzió: II : Kézirat

A HONVÉD ÖZVEGYE

. . .Gyarlóság, asszony a neved !

Csak egy rövid hó : még a gyász cipő sem

Szakadt el, melyben könnyé olvadott

Niobeként kísérte ki szegény

Atyám holttestét : s im ő, épen ő

n.1

Csatába ment az ifjú honvéd,

n.2

Kemény, véres volt a csata ;

n.3

Tengernyi néppel küzdve, megtört

n.4

A felkelők kicsiny hada;

n.5

De m egtartá a tért, hol aznap

n.6

Élet-halálra ütközött:

n.7

Mert ott esett el mind, a téren ! . . .

n.8

A honvéd is azok között.

n.9

Ottan

feküdt

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Pesti Napló, 1882. okt. 25.
Hátrahagyott Versek

fekütt

Szövegforrás:
Kézirat

a haldoklók közt,

n.10

Nehéz két sebbel kebelén ;

n.11

Két seb . . . mind a kettő halálos —

n.12

Egyik jobb, másik bal felén ;

n.13

Nyilt, éktelen, mély, iszonyú, de

n.14

Már fájdalom nélkül amaz ;

n.15

A másik, ámbár láthatatlan,

n.16

Gyötrőbb . . . mert a szívben van az !

n.17

»Nem volna énnekem siralmas«

n.18

Az ifjú felnyög, felkiált —

n.19

»Rövid éltemre koszorúnak

n.20

Föltenni e dicső halált;

n.21

S panasz nélkül fetrengenék itt,

n.22

Ha eltiport testemen át

n.23

Diadalra száguldanának

n.24

A harci fújó paripák.

Jegyzet 21-24. sorok

Verzió: III : Pesti Napló, 1882. okt. 25.

Petőfi Sándor

Egy gondolat bánt engemet című költeményét idézik.

n.25

»Ha buzgó vérem hullatása

n.26

Éretted, óh te drága hon,

n.27

Nem esett volna ily hiába . . .

n.28

Múló jegy, összedőlt romon !

n.29

Ha áldozat gyanánt esém el,

Jegyzet a Szeptember végénre emlékezik. ( Kolozsvári Aladár : Magyarázatok »A honvéd özvegyéhez«. — Mezőtúri Hirlap, 1902. 15. sz.

n.30

De nem mint síri áldozat,

n.31

Mely vérrel önti bár meg a sírt,

n.32

Beléje életet nem ad.

n.33

«És enyhe voln* e kő alattam ,

n.34

Ez a halál-vetette ágy,

n.35

Ha láthatnám még egyszer őket —

n.36

Kikért ez a szív élni vágy ;

n.37

Ha végálomba csókolhatná

n.38

A hív nő e bágyadt szemet,

n.39

Miután egy búcsú pillanattal

n.40

Megláttam őt s gyermekemet.

n.41

»Isten hozzád, lelkem fiacskám ,

n.42

Bús téli fán kis árva lomb,

n.43

Játéka minden förgetegnek,

n.44

Mely gyönge ágaidra ront.

n.45

Isten veled, hölgy . . . oh te nem rég

n.46

Menyasszony, és már özvegyem :

n.47

Mért oly soká nem élek, mint fog

n.48

Szerelmem élni szíveden !«

n.49

Száll a sóhaj. . .elhúnyt az ifjú,

n.50

Egyedül — annyi nép között !

n.51

Bajtársi még látták elesni,

n.52

Nem már, midőn elköltözött.

n.53

Széles, nehéz, sötét szárnyával,

n.54

Mikép egy óriás madár,

n.55

Árnyazta bé a vérmezőt egy

n.56

Homályos felleg . . . a halál.

n.57

És a feledség, mint súlyos köd,

n.58

Borult a völgyre vastagon ;

n.59

Elkezde a harcos enyészet

n.60

Rombolni a halottakon :

n.61

Nem ismeri többé meg a nő

n.62

Férjét — az apa nem fiát ;

n.63

Rokonért rokon, mátkáért mátka

n.64

A tért hiába futja át.

n.65

De a kétértelmű halálnak

n.66

A kósza hír is kötve hitt :

n.67

Sokáig várta sok beteg szív

n.68

A harcból vissza kedvesit.

n.69

A honvéd ifjú hölgye is várt . . .

n.70

Napról-napra kikérdezett

n.71

Minden madárt, minden szellőt, mely

n.72

A harcmezőről érkezett.

n.73

Minden nap éledt, minden este

n.74

Kihalt szivében a remény ;

n.75

Viselte már a hervatag bút

n.76

Arcán — nem még a gyászt mezén ;

n.77

Majd föl vévé a bánatos mezt

n.78

És . . . arca rózsaszín leve :

n.79

Ő is azokhoz lőn hasonló,

n.80

Kiknek »szép özvegy« a neve.

n.81

Mint a virághoz, mely kitárta

n.82

Kelyhét, a méhek és lepék,

n.83

Gyűlvén hozzája szép imádók,

n.84

Kinyílott szívét meglepék;

n.85

Azóta szellőt is, madárt is

n.86

Még sürgetőbben vallata :

n.87

S midőn, amit várt, bizonyos lőn. . .

n.88

Kezet más ifjúnak ada.

n.89

Feledte a feledhetetlent;

n.90

S midőn a nászi vigalom

n.91

Beálla, szíve sima volt már,

n.92

Mint rég elült ó sírhalom,

n.93

Melyen az élők gyönyöréül

n.94

Hímes, virágos fű terem . . .

n.95

De már alant porában a port

n.96

Rég elenyészté a verem.

n.97

Víg a menyegző ; cseng a jókedv ;

n.98

Hullámzik a dal és zene ;

n.99

Sugár gyanánt lejt a menyasszony,

n.100

Hódít, varázsol kelleme ;

n.101

Künn rémes éjfél átkozódik,

n.102

Fű, sír dühében a vihar :

n.103

Benn az öröm jár tölt kehellyel,

n.104

A zene szól, a tánc szilaj.

n.105

Egyszerre — mint éj a villámtól —

n.106

Megnyilatkozik a terem :

n.107

Küszöbjén sárga, véres arccal

n.108

Megáll a honvéd hirtelen.

n.109

A vigadók egymásra néznek,

n.110

Rémülve felsikolt a hölgy,

n.111

Alatta, mint mélységes örvény,

n.112

Indul, forog, süllyed a föld.

n.113

»Ne félj, ne rettegj a hivatlan

n.114

Vendég miatt, óh szép ara !«

n.115

Így búg a honvéd bánatos, de

n.116

Komoly, ünnepies szava —

n.117

»Ne reszkess a férjtől, ki férjed

n.118

Körében ím meglátogat,

n.119

Nem fogja visszakövetelni

n.120

Sem szívedet, se jobbodat.

n.121

»Jöttem , hogy, amit sejte a hír,

n.122

De nem láttak tanú szemek,

n.123

— A mit te hinni úgy siettél —

n.124

Halálomról meggyőzzelek.

n.125

Igen ! mi elváltunk : szabad vagy ;

n.126

Enyém a sír, tiéd a jog, —

n.127

Mert a halottak nem pörölnek,

n.128

És én azok közül vagyok.

n.129

»Eldobtad a tiszteletes gyászt,

n.130

Korán vetéd el azt, korán,

n.131

Meglehet, e gyász néha-néha

n.132

Emlékeztetett volna rám :

n.133

És eldobád — hajh, mint csalódtam ! —

n.134

Azt is, aminél egyebet

n.135

Alig szerettél bennem : egykor

n.136

Hiú bálványod . . . nevemet.

n.137

»De nem vádollak . . .óh e vádat

n.138

Inkább magamra emelem :

n.139

Annyi őszinte érzeményért,

n.140

Mit eltékozla kebelem,

n.141

Annyi reményért, mely csalárd lön,

n.142

És annyi esztelen hitért,

n.143

Szerelmemért, mely végtelen volt . . .

n.144

És íme most itt van : mit ért!

n.145

»Élj boldogul . . . ez könnyű annak,

n.146

Ki, mint te, oly hamar feled —

n.147

Még egy rövid szó gyermekemről,

n.148

Azután, hölgy, Isten veled :

n.149

Légy anyja és nem mostohája,

n.150

Nehogy

eljöjjek

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Pesti Napló, 1882. okt. 25.
Hátrahagyott Versek

eljőjek

Szövegforrás:
Kézirat

egy napon,

n.151

És elvezessem kézen fogva

n.152

Őt is oda, hol én lakom ! ...«

n.153

Vig a menyegző ; cseng a jó kedv ;

n.154

Szól a zene, a tánc szilaj ;

n.155

Künn rémes éjfél átkozódik,

n.156

Fú, sír dühében a vihar ; — —

n.157

Mi elrémíté a menyasszonyt,

n.158

Nem volt egyéb, mint képzelet,

n.159

Mosolygva nyújtja karját táncra . . .

n.160

Aztán feled, feled, feled!

(1850. aug.)

A HONVÉD ÖZVEGYE

. . .Gyarlóság, asszony a neved !

Csak egy rövid hó : még a gyász cipő sem

Szakadt el, melyben könnyé olvadott

Niobeként kísérte ki szegény

Atyám holttestét : s im ő, épen ő

n.1

Csatába ment az ifjú honvéd,

n.2

Kemény, véres volt a csata ;

n.3

Tengernyi néppel küzdve, megtört

n.4

A felkelők kicsiny hada;

n.5

De m egtartá a tért, hol aznap

n.6

Élet-halálra ütközött:

n.7

Mert ott esett el mind, a téren ! . . .

n.8

A honvéd is azok között.

n.9

Ottan

feküdt

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Pesti Napló, 1882. okt. 25.
Hátrahagyott Versek

fekütt

Szövegforrás:
Kézirat

a haldoklók közt,

n.10

Nehéz két sebbel kebelén ;

n.11

Két seb . . . mind a kettő halálos —

n.12

Egyik jobb, másik bal felén ;

n.13

Nyilt, éktelen, mély, iszonyú, de

n.14

Már fájdalom nélkül amaz ;

n.15

A másik, ámbár láthatatlan,

n.16

Gyötrőbb . . . mert a szívben van az !

n.17

»Nem volna énnekem siralmas«

n.18

Az ifjú felnyög, felkiált —

n.19

»Rövid éltemre koszorúnak

n.20

Föltenni e dicső halált;

n.21

S panasz nélkül fetrengenék itt,

n.22

Ha eltiport testemen át

n.23

Diadalra száguldanának

n.24

A harci fújó paripák.

Jegyzet 21-24. sorok

Verzió: IV : Hátrahagyott Versek

Petőfi Sándor

Egy gondolat bánt engemet című költeményét idézik.

n.25

»Ha buzgó vérem hullatása

n.26

Éretted, óh te drága hon,

n.27

Nem esett volna ily hiába . . .

n.28

Múló jegy, összedőlt romon !

n.29

Ha áldozat gyanánt esém el,

Jegyzet a Szeptember végénre emlékezik. ( Kolozsvári Aladár : Magyarázatok »A honvéd özvegyéhez«. — Mezőtúri Hirlap, 1902. 15. sz.

n.30

De nem mint síri áldozat,

n.31

Mely vérrel önti bár meg a sírt,

n.32

Beléje életet nem ad.

n.33

«És enyhe voln* e kő alattam ,

n.34

Ez a halál-vetette ágy,

n.35

Ha láthatnám még egyszer őket —

n.36

Kikért ez a szív élni vágy ;

n.37

Ha végálomba csókolhatná

n.38

A hív nő e bágyadt szemet,

n.39

Miután egy búcsú pillanattal

n.40

Megláttam őt s gyermekemet.

n.41

»Isten hozzád, lelkem fiacskám ,

n.42

Bús téli fán kis árva lomb,

n.43

Játéka minden förgetegnek,

n.44

Mely gyönge ágaidra ront.

n.45

Isten veled, hölgy . . . oh te nem rég

n.46

Menyasszony, és már özvegyem :

n.47

Mért oly soká nem élek, mint fog

n.48

Szerelmem élni szíveden !«

n.49

Száll a sóhaj. . .elhúnyt az ifjú,

n.50

Egyedül — annyi nép között !

n.51

Bajtársi még látták elesni,

n.52

Nem már, midőn elköltözött.

n.53

Széles, nehéz, sötét szárnyával,

n.54

Mikép egy óriás madár,

n.55

Árnyazta bé a vérmezőt egy

n.56

Homályos felleg . . . a halál.

n.57

És a feledség, mint súlyos köd,

n.58

Borult a völgyre vastagon ;

n.59

Elkezde a harcos enyészet

n.60

Rombolni a halottakon :

n.61

Nem ismeri többé meg a nő

n.62

Férjét — az apa nem fiát ;

n.63

Rokonért rokon, mátkáért mátka

n.64

A tért hiába futja át.

n.65

De a kétértelmű halálnak

n.66

A kósza hír is kötve hitt :

n.67

Sokáig várta sok beteg szív

n.68

A harcból vissza kedvesit.

n.69

A honvéd ifjú hölgye is várt . . .

n.70

Napról-napra kikérdezett

n.71

Minden madárt, minden szellőt, mely

n.72

A harcmezőről érkezett.

n.73

Minden nap éledt, minden este

n.74

Kihalt szivében a remény ;

n.75

Viselte már a hervatag bút

n.76

Arcán — nem még a gyászt mezén ;

n.77

Majd föl vévé a bánatos mezt

n.78

És . . . arca rózsaszín leve :

n.79

Ő is azokhoz lőn hasonló,

n.80

Kiknek »szép özvegy« a neve.

n.81

Mint a virághoz, mely kitárta

n.82

Kelyhét, a méhek és lepék,

n.83

Gyűlvén hozzája szép imádók,

n.84

Kinyílott szívét meglepék;

n.85

Azóta szellőt is, madárt is

n.86

Még sürgetőbben vallata :

n.87

S midőn, amit várt, bizonyos lőn. . .

n.88

Kezet más ifjúnak ada.

n.89

Feledte a feledhetetlent;

n.90

S midőn a nászi vigalom

n.91

Beálla, szíve sima volt már,

n.92

Mint rég elült ó sírhalom,

n.93

Melyen az élők gyönyöréül

n.94

Hímes, virágos fű terem . . .

n.95

De már alant porában a port

n.96

Rég elenyészté a verem.

n.97

Víg a menyegző ; cseng a jókedv ;

n.98

Hullámzik a dal és zene ;

n.99

Sugár gyanánt lejt a menyasszony,

n.100

Hódít, varázsol kelleme ;

n.101

Künn rémes éjfél átkozódik,

n.102

Fű, sír dühében a vihar :

n.103

Benn az öröm jár tölt kehellyel,

n.104

A zene szól, a tánc szilaj.

n.105

Egyszerre — mint éj a villámtól —

n.106

Megnyilatkozik a terem :

n.107

Küszöbjén sárga, véres arccal

n.108

Megáll a honvéd hirtelen.

n.109

A vigadók egymásra néznek,

n.110

Rémülve felsikolt a hölgy,

n.111

Alatta, mint mélységes örvény,

n.112

Indul, forog, süllyed a föld.

n.113

»Ne félj, ne rettegj a hivatlan

n.114

Vendég miatt, óh szép ara !«

n.115

Így búg a honvéd bánatos, de

n.116

Komoly, ünnepies szava —

n.117

»Ne reszkess a férjtől, ki férjed

n.118

Körében ím meglátogat,

n.119

Nem fogja visszakövetelni

n.120

Sem szívedet, se jobbodat.

n.121

»Jöttem , hogy, amit sejte a hír,

n.122

De nem láttak tanú szemek,

n.123

— A mit te hinni úgy siettél —

n.124

Halálomról meggyőzzelek.

n.125

Igen ! mi elváltunk : szabad vagy ;

n.126

Enyém a sír, tiéd a jog, —

n.127

Mert a halottak nem pörölnek,

n.128

És én azok közül vagyok.

n.129

»Eldobtad a tiszteletes gyászt,

n.130

Korán vetéd el azt, korán,

n.131

Meglehet, e gyász néha-néha

n.132

Emlékeztetett volna rám :

n.133

És eldobád — hajh, mint csalódtam ! —

n.134

Azt is, aminél egyebet

n.135

Alig szerettél bennem : egykor

n.136

Hiú bálványod . . . nevemet.

n.137

»De nem vádollak . . .óh e vádat

n.138

Inkább magamra emelem :

n.139

Annyi őszinte érzeményért,

n.140

Mit eltékozla kebelem,

n.141

Annyi reményért, mely csalárd lön,

n.142

És annyi esztelen hitért,

n.143

Szerelmemért, mely végtelen volt . . .

n.144

És íme most itt van : mit ért!

n.145

»Élj boldogul . . . ez könnyű annak,

n.146

Ki, mint te, oly hamar feled —

n.147

Még egy rövid szó gyermekemről,

n.148

Azután, hölgy, Isten veled :

n.149

Légy anyja és nem mostohája,

n.150

Nehogy

eljöjjek

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Pesti Napló, 1882. okt. 25.
Hátrahagyott Versek

eljőjek

Szövegforrás:
Kézirat

egy napon,

n.151

És elvezessem kézen fogva

n.152

Őt is oda, hol én lakom ! ...«

n.153

Vig a menyegző ; cseng a jó kedv ;

n.154

Szól a zene, a tánc szilaj ;

n.155

Künn rémes éjfél átkozódik,

n.156

Fú, sír dühében a vihar ; — —

n.157

Mi elrémíté a menyasszonyt,

n.158

Nem volt egyéb, mint képzelet,

n.159

Mosolygva nyújtja karját táncra . . .

n.160

Aztán feled, feled, feled!

(1850. aug.)

A HONVÉD ÖZVEGYE

. . .Gyarlóság, asszony a neved !

Csak egy rövid hó : még a gyász cipő sem

Szakadt el, melyben könnyé olvadott

Niobeként kísérte ki szegény

Atyám holttestét : s im ő, épen ő

n.1

Csatába ment az ifjú honvéd,

n.2

Kemény, véres volt a csata ;

n.3

Tengernyi néppel küzdve, megtört

n.4

A felkelők kicsiny hada;

n.5

De m egtartá a tért, hol aznap

n.6

Élet-halálra ütközött:

n.7

Mert ott esett el mind, a téren ! . . .

n.8

A honvéd is azok között.

n.9

Ottan

feküdt

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Pesti Napló, 1882. okt. 25.
Hátrahagyott Versek

fekütt

Szövegforrás:
Kézirat

a haldoklók közt,

n.10

Nehéz két sebbel kebelén ;

n.11

Két seb . . . mind a kettő halálos —

n.12

Egyik jobb, másik bal felén ;

n.13

Nyilt, éktelen, mély, iszonyú, de

n.14

Már fájdalom nélkül amaz ;

n.15

A másik, ámbár láthatatlan,

n.16

Gyötrőbb . . . mert a szívben van az !

n.17

»Nem volna énnekem siralmas«

n.18

Az ifjú felnyög, felkiált —

n.19

»Rövid éltemre koszorúnak

n.20

Föltenni e dicső halált;

n.21

S panasz nélkül fetrengenék itt,

n.22

Ha eltiport testemen át

n.23

Diadalra száguldanának

n.24

A harci fújó paripák.

Jegyzet 21-24. sorok