AJOM1

Megjegyzések:

Megjelent a Pesti Röpivekben, 1850. 6. sz., nov. 10. , a teljes címmel és a mottóval; közli: A . . . . J.— A Röpivekben saját példányán a költő a Gáspár és Andris nevet és a mottót áthúzta ; ceruzával több javítást tett. A második levél ugyanott, 1850. 10. sz., dec. 8. , közli A . . .y J . . . . — . Az eredeti címmel és mottóval, ez alatt : Variátió : Kinek nem inge, ne vegye magára. — Ugyanebben a füzetben jelent meg tanulmánya : Valami az asszonáncról. — Másodszor a két levél együtt az ÖK. közt. Az Elegyes Darabok előszava azt mondja : »Vojtina levelei egy, a hivatlan dúdolókat elriasztó szatira-ciklus akart lenni. Megszántam szegényeket, hisz magyarul döngicséltek.« Másodszor mindkettő az ÖK. Elegyes Darab'ai sorában. A Hölgyfutárral és Szilágyi Sándor folyóirataival megindult ugyan az irodalmi élet, de a régi költők hallgattak, tartózkodtak a cenzúrától. A Hölgyfutár, mint irodalmi napilap, rászorult a dilettánsokra. Ezek most, példájával visszaélve, egy új fajta úri népiességben tetszelegtek. kezdte meg a harcot a fűzfapoéták ellen, a Röpívekben, 1850. okt. 20. »Jeleseink nagy része visszavonulva él, a középszerűség csiripol, erőszakoskodik, dudva kezdi lepni az eddig csinos kertet s minden lépten szilaj állatok lábnyoma látszik.« még nem olvasta cikkét, mikor 21-én már küldi Vojtina első levelét. »Iszonyú sok lerúdalni való állat rezdi rágni a bogáncs-kórót a Parnassus körül, — Botot nekik!« (Levele Szilágyi Sándorhoz, okt. 21.) is azt írta nak : »Mezitlábos kamaszok hancuznak. . . a jól mívelt téreken.« (Idézi Váczy János, Tompa életrajza, 94. lap.) A dec. 1. számban a szerkesztő bevallja, hogy egy napon négy levelet kapott e dologban ; átadta a cikk írójának, aki azokból egyet-mást bele is szőtt újabb cikkébe. idézett szavait is felhasználja a II. levélben. Később Kemény Zsigmond is kifakadt: » . . . a verses költészet gyártatik. . . újoncok által, a műgond és csin kigúnyolásával.« (Élet és irodalom, 1852., 3.) egy ilyen verselőt szólaltat meg Vojtina tanácsában, ez álarcban egyrészt gúnyolja a fűzfapoétákat, másrészt a verstan elemeiről leckézteti. Közben oldalvágásokat osztogat. Erdélyi János azt írta tanulmányában a Népdalok és Mondák II. kötetében: » . . .más a tudósok nyelve, más a népé, s így amazok betű után mérik a rímet, ez pedig hallása szerint.« (474. l.) A Szépirodalmi Szemlében megrótta (1847. jan. 27.) t, hogy rím dolgában a nép a mintájuk, »mely nem ismeri a nyelvet írásból, hanem csak hallomás „után, mi írónak már nem szabad.« (A Pályák és pálmák kötetében is.) Őt gúnyolja az első levél 176. s köv. sora : »Mert szemnek írunk, a fül második — Érzés.« Pulszky Ferenc meg azt hibáztatta ben, hogy pongyola a rím, sok helyütt csak assonancz által van pótolva. ( Szépirod, Szmle, 1847. I. 18., újabban lenyomatva Petőfi napjai 275. l.) Ezért teszi szóvá az asszonánczot az első levélben, a második levéllel egy számban pedig tanulmányt kezd : Valami az assonanceról; ez a Röpivek betiltása miatt félben maradt, teljesen csak 1854-ben közölte az Uj Magyar Múzeum. (Az - vonatkozásra Tolnai Vilmos mutatott rá, más hely Tóth Kálmánra, más a rím-kovács Kovácsra emlékezteti. — Vojtina leveleinek keletkezése, — Budapesti Szemle, 1920. 183. kötet, 55— 74.l.) értekezést is kezdett ezekről a kérdésekről a Vojtina-levelek idején, a Perényi-töredék hátlapján. Ennyi: »A magyar verselés. Nem hiszem, hogy volna költészet az egész világirodalomban, mely a mienkkel, úgy, amint ez most áll, mérkőzhetnék. . . a vers-alak pongyolaságára nézve. Annyi nálunk a lángész, ki a szabályok nyűgét nem tűrheti, hogy ide s tova csak abban fog különbözni a vers a prózától,— — — « A levelek gúnyját az tetőzi be, hogy visszás tanácsait a költő Vojtina Mátyás szájába adja. Ez Bernát Gáspár hóbortos tót szolgája volt, a csapszékekben kódorgott, együgyű verseit hadarva. »Ama kis írói körhöz is eljárt, mely a Váci utcában Parragh vendéglőjében esténként találkozni szokott. Itt mutattuk mi be őt, mint egyik nevezetességét, nak és nak« — írja Szilágyi Sándor. ( Rajzok a forradalom utáni időkből, 1876. — 109. l.) Egy buzdító csatadalából két sorra emlékezett Gyulai Pál: »Egy kis halál nem tesz semmit, — őseinknek szintúgy volt.« t is említette. ( Hol leszünk két év múlva. Életképek, 1848. I. 681. l. Erre felelt, említi cikke.) A Vojtina-levelek olvastára nevetve kiáltott fel: Adta tót diákja, elérte, amire én hiába törekedném : fennmarad a neve a magyar irodalomban. ( Vadnai Károly : Gazsi. — Irodalmi Emlékek, 388. l.) A levelekre válasz-verset írt, Vojtina Andris, szabadon költő »vad-zseni« képében : Mit is beszélsz te derűre-borúra? Ritmus, mérték, numerus, rím, caesura? — — S az assonance! Hát az miféle állat? Verse a Röpivek betiltása miatt nem jelent meg. Szilágyi Sándor iratai közt akadt rá Váczy János. (Ismertette a Magyar Szalonban, 1890. okt., 32. l. L. továbbá : Tompa életrajza, 95. l.) és levelét hoz, 1851. jan. és febr. 10. máskor is hozzászólt irodalmi kérdésekhez versben, többnyire gúnyosan. (Poétái recept, A sárkány, Írjak? ne írjak ? ), komolyan Vojtina Ars Poétikájá ban. A Vojtina név hagyományos lett irodalmi tárgyú tankölteményekben. 1916-ban Dóczy Lajos két közleményt írt a Nyelvőrben, irodalmi nyelvünk népieskedő tulságairól s az 1917. évfolyamban egy verset, Epilóg Vojtinához, tárgy szerint ez inkább a Poétái recept tárgykörébe vág. — Kosztolányi Dezső is ezt a nevet öltötte magára : Vojtina új levele egy fiatal költőhöz. (Pesti Hirlap, 1935. 36. sz.)