AJOM1

Megjegyzések:

Először a Szépirodalmi Lapokban (Felelős szerk. Pákh Albert, szerk.-társ Gyulai Pál), 1853. febr. 15. a Csipkebokor rovatban, a De gustibus után, Vizi sulymok, II. (Töredék.), Sol aláírással. (Dőlt betűk nélkül.) — Másodszor KK. 1856. A világosi bukás után a magyar költészet népi-forradalmi hagyománya válságba jutott; burkoltan, főkép és költeményeiben élt tovább. Egyébként az irodalomban egy politikai tartalmától megfosztott, ál-népies irány kezdett lábra kapni, mely túlzással vadászta az eredetit, sallanggal a népiest. A zsivajba élesen szólt bele Kazinczy Gábor nyilt levele a Szépirodalmi Szemlében (1853. febr. 3.) : »A hazaszeretet nem azt jelenti, hogy szerelmesek legyünk mindenbe, mit e föld megterem.« A szerkesztő maga is kárhoztatta a csárdák, pipák örökös emlegetését. Kazinczy Gábor leveléből a népies költészet kárhoztatását olvasta ki s a szerkesztőnek írt levélben (febr. 6.) védelmére kelta népköltészet termékenyítő erejének (»Amely népnek nem volt, nincsen gazdag népköltészete, annak nem lesz önálló nemzeti költészete, hanem mások hulladékain fog élődni, mint Róma a Hellászén«), s azzal végezte, hogy halassza el nála levő »mezitlábos« verseinek kiadását. nyomban válaszolt neki (febr. 7.), febr. 9-én hosszabban tisztázta magát. Febr. 20-án meg is jelent a lapban nak két kis verse, ez és a De gustibus, gúnyba foglalva, amit levelében komolyan kifogásolt. A lap megszűntekor, az utolsó számban (1853. jún. 30.) a szerkesztők önérzettel vallották, hogy nem tömjéneztek »a nép-nemzeti elem cafrangjain, külsőségein rágódó költészetnek«. — Másrészt attól tartott, hogy visszahatáskép a cifra üresség, az almanach-lyra szenvelgése jöhet divatba (nak, 1853. jún. 28.). Verse mindkét irány ellen fordult. Egész irodalmi harc fejlődött ki (Divatcsarnok, 1853. 25. sz., Hölgyfutár, 131. sz.). Megszólalt a komoly kritika. kikelt azok ellen, akiknél »van dolga aranynak, gyöngynek, gyémántnak«, amit kelmeiségnek nevezett. ( A népköltészet körül. — Szépirodalmi Lapok, 1853. 42. sz. máj. 26. és: A magyar lyra a forradalom után. — Tanulmányok, 64— 65. l.) szintén ostorozta a népiesnél népiesebb divatot. ( Petőfi és lyrai költészetünk, 1854. — továbbá Szépirodalmi Szemlé-je, újabban mindkettő a Kritikai Dolgozatok kötetében.) Az általok megbírált versekben sok hasonló képtelenséget olvashatni, minőket a 2. és 3. versszakokban dőlt betűkkel idéz. (L. Alszeghy Zsolt: Petőfi és az ötvenes évek magyar lirája. — A Kisfaludy Társaság Évlapjai, Új folyam, 48. kötet.) E vers mintájára, »Ad notam : Poétái recept«, Gyulai Pál 1893-ban Irói rceeptet írt, gúnyolva a magyarkodás ujabb kinövéseit, idegen szavak affektált használatát, a fonetikus helyesírást, a zsírosbetyáros magyarságot. Ezeket főkép Rákosi Jenő erőszakolta ; felelt is Gyulainak, versben, a Budapesti Hirlapban, okt. 8., Költnöki vény címen ; A Hétben, szintén versben, Orthologus. A három verset a Nyelvőr újonnan lenyomatta 1914. 10. sz. 431— 436. l. A keresett népiesség kórsága ellen később Dóczy Lajos írt két közleményt a Nyelvőrben, 1916., verset a Nemzet tárcájában, Epilóg Vojtinához címen. Hét szakát a Nyelvőr újra lenyomatta 1917-ben.