AJOM10

Megjegyzések:

A Magyar Tudományos Akadémia 1850 júniusában kezdte el újra működését. „1850 jún. 10-én ismét megkezdődtek a heti kis- és összes ülések, csak a nagygyűlések megtartása ütközött akadályokba; ennélfogva új tagok választása és a jutalmak odaitélése elmaradt." ( Vázlatok a MTA félévszázados történetéből, . 1881. 14. 1.) Az ötvenes évek vége felé sok huzavona után a kormány végre jóváhagyta az új, módosított alapszabályokat, és így 1858. dec. 15-én megtarthatták az abszolutizmus alatti első nagygyűlést. Ezen a napon választották -t is a Tudományos Akadémia tagjává. erről még aznap értesíti a költőt: „Igen tisztelt barátom! A ma délelőtti ülésben Toldi estéje Marczibányi jutalmat nyert (50 arany); az estvéliben pedig kegyed az akadémia levelező, s fél órával utóbb rendes tagjává választatott" (1858. dec. 15.). A költő nem örül. Eleinte erősen habozik, hogy elfogadja-e a megtiszteltetést: „Ha már az akadémiánál vagyunk, én még nem határoztam el magamat. Ha egykori erőm teljes birtokában volnék, azt mondanám: jó, ha multaddal nem érdemled, igyekezzél jövőre tenni, még belenőhetsz; vedd ne jutalmúl, hanem buzditásúl. De igy? ..." (nak, 1858. dec. 22.) Nem tartja magát méltónak a kitüntetésre. Beteg és fél, hogy többet soha nem lesz már képes írni. Szilágyi István lelkeshangú üdvözlő levelére így válaszol: „A kitűntetés, melyben részesűlék, oly nagy, hogy nem vártam, s félek, nem is érdemlettem. Ennélfogva elhiheted, ha mondom, hogy amennyi öröm, ép annyi fájdalmas érzet vegyülékével fogadtam a hírt, mely téged elragadtatásba hoz. . . Irtam én neked régebben a fatalis szenvedő állapotról, mely engem minden tartósabb és behatóbb szellemi működésben gátol. Ez még most se mult el, s el fog-e valaha? isten tudja. Ha erőm teljes birtokában volnék, mily örömmel fogadnám e kitűntetést! hiszen, ha múltammal nem érdemeltem is, volna reményem a jövőben, érdemessé tenni magamat. De így! — Ezért nem is válaszoltam nak, — és mit fogok, nem tudom." (1859. jan. 8.) Végül mégis elfogadja a tagságot, mert fél, hogy visszautasításában valamiféle demonstrációt látnának. 1859. febr. 12-én köszöni meg megválasztását; nak csak 23-án ír. Elismétli kétségeit jövő munkássága felől, s így folytatja: „E szerint én, mint afféle académicien malgré lui hihetően csak majd az utolsók közt foglalhatom el székemet. Időm nagy részét az iskola veszi igénybe, s fejem zúg: talán el sem készülhetek a nagy szünidőig." (1859. febr. 23.) Néhány nappal előbb így látja dilemmájának megoldását: „Meglehet azonban, hogy lemondás nélkül is elérem célomat, ha értekezésem egy év alatt el nem készűl; pedig ezt inkább hiszem, mint az ellenkezőt. Szándékosan nem hanyagolom el, sőt iparkodni fogok e »conditio sine qua non«-t teljesíteni: de azért meglehet, semmire sem boldogulok." (nak, 1859. febr. 20.) Valószínű, hogy már ebben az időben elhatározta: Bánk bánról mondja székfoglalóját. Erre mutat, hogy hoz írott, előbb idézett levelében egy Bánkról szóló novellát kér: „Én most egy bizalmas kéréssel zárom levelemet. Bánk-bán írója, e színmű első kiadásának előszavában hivatkozik valamely novellára, melyet után úr magyarított. . . Sziveskedjék kegyed e novellát - tárgya Bánk - ha ilyesmire emlékszik ... elküldeni; a németet és magyart, — vagy legalább egyiket." Sajnos nem találta meg a könyvet. Körülbelül ugyanebben az időben és is foglalkozott a Bánk-bánnal; az akkori irodalom vezető személyiségeit élénken foglalkoztatta drámája. már fiatal korában igen nagyra értékelte. hoz írott ún. önéletrajzi levelében olvassuk: „ német fordításait akkor olvastam először, s különös, hogy egy bizalmas körben (1836) Bánk-bán-t elébe tevém Stibor-nak miért illően ki is nevettettem." (1855. jún. 7., Kisfaludy Károly akkor igen népszerű darabjára céloz.) Iskolai előadásai közben is részletesen foglalkozott Bánk bánnal. Szász Károly írja -nak: „Sógorom, ki egykor ön előadásaidat hallgatta, emlegeti, hogy te Bánk-bánról annak rendében egy óráig tartó előadást tartottál tanitványaid előtt." (1859. márc. 17.) Annyira szerette a művet, hogy egyszer elkezdte angolra fordítani. Arany László írja: „Nem tudom, ez időkből való-e (65 körül), vagy talán már a kőrösi évekből, Bánk-bán kezdetéről egy pár jelenetnek fordítása angolra, ötös jambusokban. De ez csak trefa lehetett, későbbi irással ez van jegyezve a kéziratra: Szamárkodás; hanem igazán szeretném Bánkot angolul olvasni. Olyan Shakespeare-ies." ( Hátrahagyott versek bevezetésében, XV. 1. . 1888.) Eredetileg is vezette drámájához. Tomori Anasztáz 1858-ban indította meg újra a magyar -t fordító mozgalmat. ebben is vállalt fordítást, és minden bizonnyal sokat forgatta -t ezekben a hónapokban. nek írja: „Én most türhetően vagyok, s az ünnepek alatt -t próbálgattam fordítani." (1858. dec. 28.) A nagy angol drámák olvasása közben határozhatta el, hogy a legnagyobb magyar drámáról írja székfoglalóját: „... a Shakespeare-fordítás engem is Bánk-bánra vezetett." (Szász Károlynak, 1859. márc. 19.) Munkájához Bánk-bán első, 1821-es kiadását használta. Először „ötször-hatszor" elolvasta (idézett levél), és ellátta „jegyzetekkel, utalásokkal, egybevetésekkel... csak saját emlékeztetése céljából". ( Arany László: Katona József Bánk-bánja Arany János jegyzeteivel és tanulmányával, . 1898. bevezetésében.) Ezek a jegyzetek, előmunkálatai, már komoly történelmi és egyéb kutatásokra épültek. Arany László adta ki őket, önmagukban is megmagyarázzák a dráma sok nehezebben érthető részét, és sokat elárulnak abból, hogyan értette a Bánk bánt, de „Voltaképpen csak a kettő együttvéve (ti.: a jegyzetek és tanulmány) nyujt kepet arról, miként fogta fel... drámáját." ( uo.) E jegyzetek csak a dráma szövegével együtt értelmesek. Minthogy azzal együtt többször is megjelentek s hozzáférhetők, itt nem adjuk őket. A munka egy részét már elvégezte, mikor megkapta Szász Károly levelét: „Az Akadémiában május 2-dikán akarom székfoglaló felolvasásomat tartani, s annak tárgyául Bánk-bán-t választottam. (1859. márc. 17.) hamar válaszol és megírja, mennyi munkát fordított már ő is e tárgyra: „... már napokat dolgoztam rajta — pedig képzelheted, mi énnálam: napokig dolgozni. E dolgozatok, ha most félbeszakadnak, egészen hiába történtek, mert, ugyszólva, csak a gépi része ez a dolognak: ötször-hatszori át- meg átolvasás, a kornak historiai kutatása, extractusa cselekvényeknek, jellemek összeállítása külön-külön a darab szerint stb., szóval oly dolgok, melyeknek rajtam kivül más nem veheti hasznát... Tégy tehát amint jónak látod, de mindenesetre megvárom barátságodtól, hogy tudasd velem eltökélésedet, nehogy még tovább is hasztalan fáradjak." (1859. márc. 19.) · azonnal visszalép: „Nem baj biz az, édes om, épen semmi baj sem, mert ámbátor én is már több napot dolgoztam rajta, sőt valami két ívet. . . meg is írtam belőle, mind az által, amely percben megtudtam, hogy te is ugyanazon tárggyal foglalkozol, azonnal semmi sem természetesebb, mint, hogy én visszalépjek. No csak no! Nehogy megköszönd ezen deferenciát, nem érted teszem, hanem először és főleg az irodalomért, mely meg vagyok győződve, sokkal jobb és méltóbb értekezést nyer így, mint tőlem." (1859. márc. 21.) tehát lemondott, de nem . A költő már előbb idézett levelében is írja nak, hogy „... aligha is e rétbe nem vágta kaszáját: jó lesz tőle megtudni, mert tavaly nálam ilyen formát emlegetett; nem ugyan székfoglalónak, de, hogy célja e tárgyat kidolgozni". is tud erről: „Megvallom, legtávolabbi eszmém sem volt, hogy te ezt a tárgyat válaszd; tól tartottam s tartok magam is." (Idézett levél.) Ahogy , sem tudott munkájáról: „ akkor kezdett a maga értekezésébe, amikor én az enyémbe. Én erről semmit sem tudva írtam neki Kolozsvárról, életrajzi adatok után tudakozódtam tőle." ( Gyulai Pál: Katona József és Bánk-bánja, . 1883. VI. I.) Sajnos levele nincs meg, nem tudjuk mikor írta, Arany László szerint azonban csak lemondása után értesült határozott formában arról, hogy is ugyanazon a témán dolgozik. Igy valószínű, hogy visszalépő levele után még egy ideig folytatta a munkát. Sokat nem dolgozhatott, mert a tanulmányból nem készült el lényegesen több, mint amiről nak ír — ott utolsóként a jellemek összeállításáról beszél, a tanulmány is ezzel végződik. Súlyos egészségi állapota, az állandó szédülés stb. is alig engedhette, hogy az erős és őt egymagában is kimerítő iskolai munka mellett még székfoglalóján is komolyan dolgozzék. nek írja: „Én még tudnék szólani, érzem, de a fejzugás és ez a schulmeiszterség ólomkint nyomja lelkemet. Miután sem egyiktől sem másiktól nem szabadulhatok, tespednem és hallgatnom kell." (1859. júl. 1.) hoz írott levele szerint júniusig folytatta a Bánk bán tanulmányokat: „Napjaim szokott egyhangúságban telnek. Nem dolgozom, vagy ha igen, sincs láttatja. Akadémiai értekezésem még sehogy sincs, a tárgy választással sem tudok tisztába jöni. Bánkra tettem jegyzéseket, de nem elégitett ki, most félredobtam, nyugszik." (1859. jún. 4.) De már jóval előbb ezt írja: „Dolgoznom kellene — persze, nem tudok. Össze kén' valamit tudóskodnom, szék-foglalónak; de még sehol sincs semmi. Már gondoltam is, jobb volna szepen lemondani, mielőtt, az év elteltén, infam-cassiroznak: úgy is mít csinálok én köztük, mikor semmit sem csinálok." (nak, 1859. Virágvasárnap.) így befejezetlenül félretette tanulmányát, és csak húsz esztendő múlva jelentette meg. Érdekes, hogy a szerkesztőségi években a nagy kézirathiány közepette sem gondolt rá. Valószínű, hogy akkor, közvetlenül a munka abbahagyása után — amint ez fentebb idézett leveléből is kiderül — még nagyon lebecsülte. Öreg korában, a PD anyagát gyűjtögetve, újra elolvashatta, s akkor már higgadtabban tudta megítélni. darabját mindvégig nagyra értékelte. Arany László írja, hogy amikor újra elolvasta a tragédiát, megjegyezte: „Különös teremtő tehetség volt ezé a é; bámulatos, hogy tudta a nagy szenvedélyeknek olyan megragadó kifejezéseit olyan gondos beosztással elrendezni, hogy tudott annyi számítással — költeni!" (I. m. uo.) A tanulmány már megjelenésekor nagy érdeklődést keltett. A PD kiadásakor megjelent ismertetések mind kiemelik jelentőségét, Heinrich Gusztáv sajnálkozik, hogy a Zrinyi és Tassóhoz hasonlóan. ez is befejezetlen maradt, de még így is „kitűnő mintát adott kortársainak. Legszebb részlet e befejezetlen és alig darabonként kikerekített Bánk bán tanulmányokban Gertrud jellemzése. . . skrupulózus, helyenkint valóban meglepő elmeélről tanuskodó boncolgatásából szabad a költő saját jellemalkotásaira is következtetnünk." ( Heinrich Gusztáv: Arany János prózai dolgozatai. Fővárosi Lapok, 1879. 81. sz.) világosságukat dicséri: „ magyarázatának olvasásakor oly érzelem fog el, mintha világos szobába lépnénk. A tragédia minden homályosabb mondatát, minden lélektani mozzanatát meggyőző világossággal magyarázza meg." ( Riedl Frigyes: Arany János prózai dolgozatai. Budapesti Szemle 1880. 21. köt. 210. 1.) Ismeretlen bíráló szerint „A tanulmányokat mindenki ismeri; könyve mellett értékesebbet még nem írtak Bánk-bánról. . . a jegyzeteket. . . nem a közönségnek írta. Elsősorban magát akarta tájékoztatni, s e jegyzetek — mai szólás szavával — előtanulmányok a Bánk-bán-ról irt értekezéséhez." ( Arany János prózai dolgozatai. Egyetemes Philologiai Közlöny 1898. XCV. köt. 318. 1.) — akinek Bánk bánhoz írott alapos és kimeritő jegyzetei több kiadást értek meg — ( Katona József: Bánk-bán. Magyarázta Péterfy Jenő. . 1883. Franklin.) — igen sokra becsüli jegyzeteit. ( Katona József Bánk-bánja Budapesti Szemle 1898. 95. köt. 318. 1.) a "legnevezetesebb kritiká"-nak tartja. (I. m. uo.) Császár Elemér Toldival hasonlítja össze: „A Toldi-ban megteremtette a krónikából hiányzó lelki életet, a tanulmányban föltárta és megvilágította a dráma gazdag lelki életét." munkájától célja szerint különiti el értekezését: „ célja jellemezni a tragédiát, é megértetni, az esztétikai, ez pszichológiai képet ad róla. Fejtegetéseik nem versenyeznek, hanem kiegészítik egymást. . . a szöveg értelmezéséből indult ki, de az emberi lélek problémáinak megfejtéséhez jutott, filológusból pszichológussá emelkedett." ( Császár Elemér: Arany János mint irodalomtörténet író. Irodalomtörténet 1917. 231. 1.) Voinovich Géza ral szemben egészen szoros hasonlóságot lát val: „Bánk jellemének fölfejtésében szinte ízről-ízre egyezik val; ugyanazon okokkal védik a kifogások ellenében, vizsgálódásuk egész menete párhuzamos, jórészt ugyanazon helyeket idézik, ugyanazon sorokat hibáztatják a dictioban. . . néhol szinte egyazon elme művének tetszik a két tanulmány; csakhogy még több részletre figyelmez, viszont több oldalról forgatja a tragikumot. . . Fő különbség a két tanulmány közt, hogy szemében Gertrudis szintoly fontos személy, Ottó bűnében való részességén s Bánk erről való hiedelmén fordul .meg a tragédia." ( , II. 396—97. 1.) Horváth János a drámáról szóló "legfigyelemreméltóbb tanulmányok" közé sorolja. ( Horváth János: Katona József. . 1936. 63. 1.) Földes Anna az „elemző-bíráló módszer nagyszerű tanulságát" látja a tanulmányban. ( Földes Anna: Arany János esztétikai elveinek tanulsága. Irodalmi Ujság 1952. 22. sz.) A dráma legújabb, modern társadalomtudományi és politikai szempontokat érvényesítő magyarázója is — bár vitába száll vele — nagy tisztelettel említi, és sokat merít tanulmányából. ( Molnár Miklós: Katona József. . 1952.) Hermann István így állítja be a költő pályaképébe: „. . . egészen világosan a népi és nemzeti fájdalomnak az egyéni panasszal való összeolvadásában leli fel a Bánk bán lényegét. Nyilvánvaló, hogy ez milyen mélyen függ össze egész emberi, világnézeti és költői elképzelésével, melynek talaját a népi-nemzeti egység adta. . . A Bánk bán tanulmányok mintegy magyarázó, félreértéseket eloszlató zárszavát jelentik az első balladás korszaknak." ( Arany János esztétikája. 210—211. 1.)